| Kahána Mózes | TARTALOM | Naturalista tendenciák |
Költeményeivel már nemzetközi hírnevet szerzett magának, amikor a harmincas évek elején nagyszabású trilógia megírásába fog. A trilógia első része hamarosan meg is jelenik s széleskörű visszhangot kelt. Nemcsak a magyar emigráció köreiben olvassák, oroszra s egyéb nyelvekre is lefordítják.
1958-ban tért haza Magyarországra. Ekkor kerít sort trilógiája folytatására, hamarosan a második, sőt a harmadik rész is megjelenik. A három könyv, a Ficzek úr (1936) a Márton és barátai (1959) és a Más muzsika kell (1963) együttvéve a 20. századi magyar történelem, századunk első két évtizedének regényes megjelenítése. A trilógia elképzelése még a húszas évek során alakult ki, abban az időben, amikor Hidas Moszkvában szoros kapcsolatba került a nagy fellendülés előtt álló szovjet irodalom képviselőivel. Életének erről a korszakáról szépen tesz vallomást Fagyejevről szóló tanulmányszerű emlékezésében. Nemcsak egy kiváló és érdekes író arcképét rajzolja meg benne, hanem rámutat azokra az esztétikailag új elképzelésekre, törekvésekre is, amelyek a kor természetéből sarjadtak, s amelyeknek egyik legtudatosabb képviselője Fagyejev volt. Ilyen törekvés volt a nagyarányú, monumentális, egyéni hősöket és néptömegeket egyaránt megmozgató társadalmi ábrázolás, amelyre a 19. század nagy realistái mutattak először példát.
Hidas korának általános esztétikai elképzeléséből indul ki, amikor munkája megírásába fog. S nem véletlen, hogy amikor az első kötettel elkészült, Kun Béla a Novij Mir 1936-os évfolyamában az ő regénye alapján kíséreli meg a korszerű realista társadalomábrázolás néhány fontos törvényszerűségét megragadni.
A szocialista realista regény ezen típusának előtérbe állítása természetesen szorosan összefügg egy történelmi periódus meghatározott igényeivel. De csak a keletkezésnek ezeket a mozzanatait figyelembe véve érthetjük meg az egész regény formáját, az évtizedek múltán keletkezett befejező részek sajátosságait.
A Ficzek úrban Hidas nem szorítkozott csupán – a naturalista századvégi regényekben és novellákban megszokott – impresszionisztikus dokumentációra, a szociális elnyomorodás külső motiválására. A valóságos társadalmi viszonyok dinamikus rajzát adja, az első világháború előtti osztályharc tükrét. Regényében felrajzolja az első világháború előtti pesti társadalom körképét, számos érdekes, plasztikusan rajzolt típust elevenít meg. A társadalmi körkép gyújtópontjában Ficzek áll, a lélektani szempontból is legelmélyültebben ábrázolt figura. Főhőse érzésvilágát Hidas igen nagy beleéléssel, élményszerűen ábrázolja – de mégsem érzelmes, szentimentális ellágyulással, hanem egy lényege szerint komikus figurához illő szatirikus távlattal. Ficzekben egy tragikomikus kispolgári Don Quijote-típust rajzol, annak az illúziókkal teli proletárnak az alakját, akinek a társadalmi felemelkedéstől, a meggazdagodásról hamis, a társadalom objektív törvényszerűségeivel ellentétes elképzelései vannak. Elevenen, olykor sziporkázó humorral jellemzi gondolkodásmódját, motiválja beszédmódját, a századelő magyar külvárosának jellegzetes argot stílusát. A szatirikus hangvétel rokon a húszas-harmincas évek nagy szatirikusainak: Ilf és Petrovnak, valamint Hašeknek a stílusával.
A trilógia második részében az író lélekábrázoló figyelme az új ambíciókat {788.} gondolkodásmódot megtestesítő fiatalokra, Márton és barátaira összpontosul. Romantikus álmodozásaikat nagy szeretettel és együttérzéssel fejezi ki, egy forradalmasodó ifjúság "szimfonikus költeményét" alkotja meg. De szatirikus, humoros látásmódját e részben sem tagadja meg, minduntalan érzékelteti, hogy a túlzottan romantikus felhőben járással szemben Ficzek kesernyés józanságának is helye van.
A második rész a háború kitörésének heteiben végződik: a Más muzsika kell cselekménye a háború első éveitől a forradalmak eljövetelének időpontjáig tart. E részben alapjában véve már sem Ficzek, sem pedig Márton és a többi fiatal karaktere nem módosul lényegesen. Egyik marad a kiábrándult, folyton póruljáró kisember örök figurája; a másik pedig a kamaszos álmodozásból az érett, forradalmár fiatal rokonszenves példája. Mindannyian készek arra, hogy a bekövetkező történelmi események során a maguk jellemének törvényei szerint helytálljanak.
A Más muzsika kell regényességének lényege: hogyan találkozik össze a századelő Pestjének sokféle, élettapasztalataiban, gondolkodásában, ideáljaiban különböző kisembere, proletárja az évek óta készülő katasztrófával, s hogyan adja meg a maga válaszát a történelemnek. A sok különböző út egyetlen szólamban összpontosul – a háború tagadásában, az egész régi világrend elvetésében, s a "más muzsika kell" egyértelmű óhajtásában. A regény tehát a tézis – antitézisnek felfogható két első rész után az az eszmei szintézis, amelyben az egyre halmozódó kérdések megválaszoltatnak.
De szintézis ez a rész művészi értelemben is. Mint ahogy a trilógia egészében e regényen belül is rendkívül nagy szerepe van a tudatosan felépített, nagyívű szerkezetnek. A szerző a világos és kerekded kompozíciónak a híve, s ennek elérése érdekében hatalmas elbeszélésre váró anyagát gazdaságosan tagolja, osztja be önmagukban is kerek, szinte kisregényszerűen zárt fejezetekre. Hidas jól gazdálkodik az egyszerű, köznapi értelemben vett történelmi idővel. Amikor szükségét érzi, látszólag jelentéktelen események mellett is elidőzik, idilli nyugalommal állapodik meg Márton szerelmi képzelgéseinek ecsetelésénél; máskor viszont gyors, drámai és zaklatottan cikázó, mint Ficzek hirtelen letartóztatásának, a vizsgálóbíró előtti ideges, gyanakvó óráknak, s a bírósági tárgyalási jeleneteknek rögzítésénél. Mindez sajátos ritmust, zeneiséget ad egész regényének.
A levegős és melodikus kompozíció lehetővé teszi, hogy a szerkezet és a stílus aprólékos finomságai jól érvényesüljenek, a helyükön szólaljanak meg. Jellemzőek a finom kapcsolások, ritmusváltozások, amelyekkel Hidas két ellentétes értelmű és hangulatú fejezet között átmenetet teremt.
| Kahána Mózes | TARTALOM | Naturalista tendenciák |