Két kísérlet

Háy Gyula a magyar kommunista emigráció legismertebb drámaírója volt. Írói pályafutását prózaíróként kezdte, a húszas évek elején, amikor a Nyugattal, Osvát Ernővel is kapcsolata volt.

1929-ben jelent meg Színhely: Budapest, idő: tíz év előtt című regénye, amely mind témaválasztásában, mind pedig világszemléletében jellegzetes alkotás. Háy polgári családból származott, s közvetlenül az érettségi után részt vett a forradalmi mozgalmakban, sőt az emigráció útját is vállalta, s csak 1923-ban tért haza. Nem volt kommunista, magatartása a hirtelen föllelkesedett és ugyanolyan hirtelen kiábrándult polgári értelmiségi magatartása. Ez az attitűd tükröződik regényében is, amely a tizedik évfordulóra jelent meg, s kiábrándult szemléletével mintegy középutat jelent a forradalmakat kommunista szemszögből ábrázoló, valamint a forradalmakat elutasító, ellenforradalmi szemléletű emlékirat-irodalom között.

A regény tele van önéletrajzi elemekkel. Hőse polgári származású fiatalember, akit az ifjonti láz, valamint egy fanatikus kommunista lányhoz fűződő szerelme sodor bele a forradalmi eseményekbe. Háy őszintén, szinte önleleplezően jellemez, fiatalemberében sikerült megragadnia annak a "vörösre mázolt polgárfiúnak" a típusát, aki nem annyira meggyőződésből, mint inkább divatból forradalmárkodik. Egyben azonban ez az őszinteség, szubjektivizmus torzít is, amennyiben ezt a típust mint a legjellegzetesebb figurát igyekszik föltüntetni, s nem mint véletlen elemet. A leányt, Casimir Olgát ugyancsak szubjektív elfogultsággal karakterizálja, a szerelem vagy mozgalom alternatívájának szempontjából. A leányban végül is a nő győzedelmeskedik, s alakja belevész az idők gomolygásába.

A regény izgatott, de egyszersmind közvetlen és tárgyilagos hangja azt bizonyítja, hogy a szerzőre egyszerre hatott a kor expresszionista túlfűtöttsége és az új tárgyilagosság józansága, kiábrándulása. Így formai szempont-{793.}ból is jellegzetesen "időszerű" regény, a szocialista mozgalom peremén keletkezett, tünetszerűen beszédes dokumentum.

Háy 1929-ben, a regény megjelenése után ismét külföldre megy. Ettől az időtől kezdve emberi és írói pályafutása szorosabban összefonódik az emigrációval, drámai sikereit mint kommunista író éri el. Prózát ettől az időtől kezdve már csak keveset ír. Néhány kisregénye jelenik meg A sevcsenkói hullámvadász című kötetében (1948); ezenkívül Partizánok tüköre (1945) címmel egy dokumentum-kötetet írt.

Körmendi Zoltán 1908-ban született. Fiatal korában a Galilei-kör tagja volt, a jogi karra iratkozott be. Szocialista Diákok Szervezetének titkára volt, ő beszélt e szervezet nevében Ady sírjánál. A Tanácsköztársaság alatt kifejtett tevékenysége miatt kizárták az ország összes egyetemeiről. Ezután tisztviselőként élt, s a szociáldemokrata párt baloldali frakciójában végzett mozgalmi munkát, szavalókórusokat szervezett, színdarabokat rendezett. Az illegális Vörös Segélyen keresztül a kommunista párttal is kapcsolatot tartott. 1943-ban munkaszolgálatra hívták be, majd deportálták, a günskircheni koncentrációs táborban pusztult el 1944-ben. A mozgalom elvhű katonája volt, tehetséges író, aki a kedvezőtlen körülmények között alig bontakozhatott ki.

Írásait a 100%, a Korunk, a Népszava, a Szép Szó és a Válasz közölte. Novelláit Tükörcserepek címmel (1935) munkások, barátai jelentették meg. Most már mindent megbocsátok Máriának című regénye 1933-ban éles kritikai hangja, világszemlélete miatt nem láthatott napvilágot; harminc évig kellett várnia a kiadásra, mindaddig, amíg az író összegyűjtött műveinek kötete 1963-ban meg nem jelent. Legjelentősebbet Körmendi a városi szociográfiák terén alkotott.

Prózája mellett verseket is írt. Költészete a húszas évek közepén kibontakozó és több mint egy évtizeden át virágzó munkás-kultúrmozgalom vonzásában formálódott. Az avantgarde stílusjegyeivel írt szavalókórusai mellett a bensőségesebb lírai zsánerekkel is megpróbálkozott.