{796.} Goda Gábor

1911-ben született. Pályafutását költőként kezdte. Verseiben (Ősz ez a tavasz, pajtás!, 1929) a baloldali értelmiség szorongásáról ad számot. Nagyobb figyelmet keltettek novellái, amelyek az Újságban, később önálló kötetekben is megjelentek (Levél a pokolból, 1939; Legendák, 1940). Nagy Lajos és Füst Milán írt elismeréssel a bennük megnyilatkozó kvalitásokról: a pontos, a pesti polgári világ atmoszférájáról szinte szociográfikus részletezéssel megelevenítő részletrajzról s a finom, aprólékos lélekrajzra törekvésről. Goda számára a világban tapasztalható visszás jelenségek (társadalmi kontroverziák, erkölcsi fogyatékosságok) mind okot szolgáltatnak a gúnyolódásra.

Nagyobb arányú kompozíciói, a Rendes ember (1931), a Vihar előtt (1937) és a Flamingók (1938) kéziratban maradtak s csak a felszabadulás után jelenhettek meg. (A Vihar előtt 1946-os kiadását Goda átdolgozta, az eredeti változathoz képest új kritikai motívumokkal bővítette.)

Gondosan megszerkesztett, stilárisan és nyelvileg kimunkált alkotások Goda első korszakának írásai. Nemcsak tartalomban, formában is az értelem keresése jellemzi művészetét. Védekező magatartás ez, amely mögül indulat csap ki, sziszegő gyűlölet az ostobasággal, az embertelenséggel szemben. Goda sohasem lép túl a pesti polgárság és intelligencia világán, de az értelemkeresés eszméiben túlviszi e világ határain. Humanizmusa a szocializmus irányába mutat. S ez a magyarázata annak, hogy szatirikus indulata a felszabadulás után nem fullad be, hanem lendületet kap, elmélyültebbé és bölcsebbé válik.

Azok a novellái és kisregényei, amelyek a Panoptikum című kötetben (1955) jelentek meg, majd később a Családi kör novella-ciklusában (1959) és a Fontos történetekben (1962) a polgári szellemi és erkölcsi gondolkodás anakronizmusát gúnyolják, egy megváltozott, szocialista társadalmi rend viszonyai között. Hangjának, emberábrázolásának kesernyés-gunyoros tónusai új árnyalatokkal egészülnek ki. Ítélete metszőbb és energikusabb, mint korábban, mert hiányzik belőle a szorongás. De egyszersmind több benne a jókedv, a bizalom, nemcsak általában véve az ember iránt, hanem a hibákkal, világnézeti és morális fogyatkozásokkal tele polgár és kisember iránt. A kisember ábrázolásának új, a szocialista világban teremtett lehetőségeit mutatja. A szocialista valóság megadja a kisember felemelkedésének objektív alapját, s Goda erre az alapra épít: iróniáját ez a reménység telíti feloldó lírával, fesztelen játékossággal.

Goda igazi műfaja a novella és a kisregény, ezekben tudja kvalitásait igazán kifejteni. Novellái kompozíciójában, meseszövésében, tiszta, szabatos és szellemes mondataiban a klasszikus novella örökségének folytatója.

A legutóbbi években regényeket írt, amelyek, bár nem érik el novellái feszültségét, szatirikus regényirodalmunknak értékes alkotásai. A planétás ember (1959) és a Poldini úr (1963) hősei tulajdonképpen egy-egy novellahősnek parabolisztikusan megnövelt változatai. Midőn a regényben színre lépnek: már teljesen kész, kialakult jellemek; karakterük az egész történet során nem változik. De más is a funkciójuk, mint a fejlődésregények hőseinek. Azt a szerepet töltik be, amit a "sánta ördög"; megjelenésük olyan helyzetet teremt, amelyben egy meghatározott társadalmi helyzet ellentmondásai {797.} visszásságai hirtelen, egy csapásra megmutatkoznak. Diabolikus figurák, akik mintegy leleplezik környezetüket.

Gavarini, "a planétás ember", vándorhegedűs, egy vásári bonyodalom kellős közepén lép fel, váratlanul. Goda a klasszikus szatíra törvényei szerint járt el, amikor egy közönséges, köznapi esemény jelentőségét a képtelenségig túlozva emel jellemzővé, általános érvényűvé. A vásár, amelyet itt látunk, nem közönséges vidéki vásár csupán, hanem mindinkább jelképe, sőt megjelenési formája egy általánosabb, mélyebb jelentőségű zűrzavarnak, amely a városokat eltölti. Az öntudatlanságig naiv Gavarini mester körül egy sereg képtelen figura bukkan fel a vásári bonyodalomban. Figurák, akik valamennyien valamiféle korlátoltságnak a megtestesítői: klerikális bigottság, nagyhangú, mucsai nacionalizmus, szektás tokbabúj ás álhumánus, hiszékenység és böllérbicskás vakmerőség kerül egymás mellé a sokadalomban. A kritika joggal fedezte fel tehát a három évvel későbbi, ellenforradalmi "kutyavásárnak" szatirikus" előképét ebben a vidéki tablóban. S a "hőse", Gavarini mester is "törvényszerűen" viselkedik; játékszere a körülötte megbolydult erőknek, elbukik, de bukásának tragikomikus jelenetében is: sajnálatra és szeretetre méltó.

Másik regényének a hőse Poldini úr, a "poldinizmus" vagyis a rutinos kispolgári ravaszság megtestesítője. Goda ennek a típusnak a viselkedését az 1956-os ellenforradalom időszakában is figyelemmel kíséri. Bármennyire ravasz, rutinos és fölényes Poldini úr, a történelem kerekét ő sem tudta visszafordítani, el kell buknia.

Goda regényhőseit a szatirikus túlzás törvényei szerint felnagyítja, különleges jelentőséggel ruházza fel. Bizonyos ellentmondást teremt ez a módszer regényeiben, mert sem Gavarini, sem Poldini nem olyan súlyú figurák, akik átfogóan fejezhetnék ki egy korszak konfliktusát. E túlméretezettség némi intellektuális konstruáltságot eredményez, a regények kerekded cselekménye, kompozíciója túlságosan felhígul meditatív, esszéisztikus elemekkel. Amit azonban így a regények ábrázoló értékben veszítenek, megnyerik gondolati motívumokban, a letűnő polgári világ és a szocializmus társadalmának viszonyával kapcsolatos szellemes, elgondolkoztató eszmefuttatásokban.