Áramlatok és irányzatok

A két világháború közötti magyar dráma ellentmondásos képet mutat. A magyar irodalom fő áramlatai (a konzervatív-hivatalos, a polgári irodalom második és harmadik nemzedéke, a népi írók mozgalma és a főleg emigrációban élő szocialista irodalom) drámairodalmunkban is fellelhetők. De az áramlato-{817.}kon belül nem egységes a kép. Herczeg, Zilahy, Bókay vagy Bibó nemcsak társadalmi helyzetben, hanem szemléletben és politikai árnyalatokban is különböznek egymástól. A polgári dráma második és harmadik nemzedéke között lényeges különbséget találunk, Remenyik Zsigmond és Illés Endre pedig már eljut a polgári közgondolkodás éles bírálatáig. A polgári dráma vonulatában kialakul egy csak a szórakoztatásra, mulattatásra törekvő irányzat; ennek képviselői: Bús Fekete, a két Vaszary és mások még a bírálat külső formáját is kerülik. Mesterük, Molnár még megtartja a bírálat külső formáját, bár lényegében ő is a polgári Magyarország erkölcsének biztos támasza. A harmincas években fellépő társadalomkritikai hevülettől fűtött írók között is lényeges különbségeket találunk: Kodolányi és Tamási, Németh és Darvas összevetése jól példázza ezt.

Másrészt: némely vonások olyan írókat is összekapcsolnak, akik egyébként különböző áramlatokhoz tartoznak. Például: a hivatalos-konzervatív irodalom és a polgári irodalom legismertebb alakjai Herczeg Ferenc és Molnár Ferenc. Herczeg fenntartásokkal él még a kapitalista Magyarországgal szemben is, szereplői, akár kosztümben, akár polgári ruhában jelennek meg a színen, legitimista, feudális alapról szemlélik a világot. Az első világháború után éppen az ő írói pályája jelképezi a feudalizmus, a dzsentri lassú hozzásimulását a magyar kapitalizmushoz. Molnár szilárdan a polgári élet, a kapitalista Magyarország talaján áll. Drámáiban a polgárságnak az a rétege jut szóhoz, amelynek van valamilyen kapcsolata a középső társadalmi rétegekkel is, de – mint Herczeg dzsentrije – szintén az államhatalommal keres kézfogást. A különbségek ellenére hasonló tendenciát találunk Zilahy Lajos és Márai Sándor műveiben. Az előbbi a hivatalos konzervatív irodalom felől, Márai polgári szemlélettel jut el azonos írói pozícióhoz: a bírálat külső formájának látszatát keltve a felsőbb körök és az úri középosztály gondolkodását, ízlését igyekeznek közös nevezőre hozni.