Színházi viszonyok – Közönség

Az ellenforradalmi korszakban a gazdasági és politikai hatalom a nagybirtok és a nagytőke kezében van, de a végrehajtóhatalmat a tisztviselőkből, katonatisztekből álló réteg gyakorolja, amely a trianoni területcsökkentés miatt egészségtelenül felduzzadt. A "nemzeti közvéleményt" – hátvédben igen széles kispolgársággal – ők képviselik. A zsidó származású polgársággal együtt ez az osztály adja a színházak közönségének túlnyomó többségét. A műsort, a művészi színvonalat az ő világnézetük és ízlésük befolyásolja.

A korszak nem kedvezett a nagy rendezői egyéniségeknek, akik a megelőző évtizedektől eltérő, egész színjátszásunkat befolyásoló modern előadásokat, új stílust és szemléletet teremtettek volna. A minden újítástól rettegő Horthy-reakció a színházban is gyanúsnak talált minden új törekvést, de nem serkentette a rendezői kísérleteket a nagy és kispolgári közönség elmaradott ízlése s az üzleti vállalkozó-igazgatók kasszaraportra figyelő színházpolitikája sem. Ebben a helyzetben Pünkösti Andor tiszteletreméltó vállalkozása: a Madách Színház, vagy a mártírhalált halt Horváth Árpád rendezői kísérletei csak tragikusan végződő közjátékok lehettek. Nem kapott kellő akusztikát a Szegedi Fiatalok s Hont Ferenc baloldali színházi kezdeményezése sem. Hevesi Sándor is igazságtalan támadásoktól sértetten, a harcokba belefáradva válik meg a Nemzeti Színháztól. A kedvező lehetőségek között fellépő {816.} Németh Antal bizonyos érdeklődést mutatott a modern törekvések iránt, de éppen az ő példája bizonyítja, hogy ha a modern formai megoldások nem járnak az igazi korszerű eszmék kifejezésének igényével, ez a modernség eklektikussá válik.

A kor magyar színpadán a legköznapibb, az eredeti esztétikai tartalmától megfosztott naturalizmus dívik, s rendezőnek és díszlettervezőnek legfőbb gondja, hogy a színpadra valódi erdőt, valódi hálószobát s a kandallóba valódi tüzet varázsoljon. A közönség sznob rétegei előtt a Vígszínház jelentette a modern színházat. Pedig az úgynevezett vígszínházi stílus ekkor már túlhaladott, a természetes beszédet utánzó társalgási modor valójában az élet felszínes kifejezését szolgálta.

Színházaink technikai berendezése is elmaradott. A Nemzeti Színház például 1929-ben kapott forgószínpadot, amikor Európa színházaiban a forgószínpadtechnikát már többnyire mellőzik. Világítási effektusaink elavultak, a képszerű színpadi ábrázolás elve és gyakorlata uralkodik.

Míg a század első évtizedéig színészetünk lépést tartott a világ drámairodalmával, az első világháború után nem követi a dráma nagy vonulatait, majdnem teljesen válasz nélkül hagyja a modern színház új nagy kérdéseit. Az ellenforradalom első éveiben a konzervatív szellemű Színművészeti Tanács megakadályozza a Nemzeti Színház tervszerű, akár csak viszonylag is haladó műsorának kialakulását. A helyzeten csak a Bethlen-féle konszolidáció jelképeként igazgatóvá kinevezett Hevesi Sándor tud némileg változtatni, aki – míg egyáltalán módja van rá – haladó liberális műsorpolitikát folytat. Utóda, Németh Antal határozott világnézeti elgondolás nélkül válogatott a darabok között, számára a teátrális problémák újszerű megoldása fontosabb volt a mondanivalónál. De tagadhatatlan, hogy hosszú idő után ő volt az első igazgató, aki szívügyének tekintette az új magyar drámaírók művészetének kibontakoztatását. Azon azonban ő sem tudott változtatni, hogy a magyar műsort Herczeg Ferenc, Bókay János, Harsányi Zsolt jellemezte.

A magánszínházak műsorpolitikája kockázatmentességre törekszik s tudomásul veszi, hogy a közönség "már nem élethitet, hanem szórakozást, látványosságot, narkózist vagy idegkorbácsot keres a színházban" (Horváth Árpád). Ilyen körülmények között a színészet új irányzataival először nem nagy tőkével vagy állami költségvetéssel dolgozó színházak keresnek kapcsolatot, hanem az alkalmi társulások, vállalkozások. O'Neill Szőrös majomját is az Új Színház mutatta be s csak a siker után vállalkozott a Vígszínház a Különös közjátékra. Georg Kaiser Tűzvész az operában című drámáját Forgács Rózsi Kamaraszínháza játszotta, s csak a kísérleti jellegű baloldali színházak vállalkozhattak az olyan bemutatókra, mint Katajev A kör négyszögesítése (Új Színház), Majakovszkij Kék zubbonyosok (Új Föld együttes) című darabjáéra.