Zilahy Lajos

A Horthy-korszak egyik legjellegzetesebb írója. Kora uralkodó politikájának minden fordulatára megírta a maga művét. Első drámája, a Hazajáró lélek (Nemzeti Színház, 1923) művészi alapötletre épül, de hiányzik belőle a gondolat és a költészet. A darab egyetlen "eszmei" mondanivalója: mindig a férfi az igazi szerelmes, ő képes mély szenvedésre. Ezt illusztrálja Zilahy második színpadi műve, A jégcsap (Belvárosi Színház, 1923) című bohózat is.

A két világháború közötti magyar drámairodalom legendává nagyított siker-darabja a Süt a nap (Nemzeti Színház, 1924). Hamar megéri a százas jubileumot, s két évtizedig szerepel a vidéki színházak műsorán. Zilahy Vojnich-díjat kapott érte s a Kisfaludy Társaság tagjai közé jutott. A Süt a nap nem művészi értékeinek köszönheti sikerét. Szerkezete laza életképek sorozata, a II. felvonása betétszerű. De jól kifejezte a korabeli középosztály érzés- és gondolatvilágát, megejtően fogalmazta meg illúzióit, s mindezt mértéktartó szentimentalizmussal közvetítette. A népszínművek idillikus világát és hangulatait újítja fel: a korabeli kritika Gárdonyi A bor című darabjának folytatását üdvözölte benne. Zilahy elles kis igazságokat az életből, s jó érzékkel ábrázolja a társadalom felszíni jelenségeit, de mélyebb összefüggések feltárására már nem vállalkozik. A komorrá forduló szituációkat minduntalan szentimentális idillben oldja fel. Nem az ellentmondások, társadalmi ellentétek, a nyomorúság ábrázolására törekedett, hanem éppen ellenkezőleg, a lelkek megnyugtatására, összebékítésére.

Hasonló illúziókat szolgál A fehér szarvas is (Nemzeti Színház, 1927). A dráma cselekménye 1920 novemberében kezdődik. Egyik főszereplője Karakán ezredes, a dzsentri-nacionalista tudatformák hordozója: gyűlöli a románt és a zsidót, lenézi a munkást és a parasztot"hazafias társaságot szervez, amely sötét szobában, a család ősi gyertyáinak misztikus fénye mellett tesz esküt: "Küzdelmeink célját nem adjuk fel soha." Zilahy az álomkergető magyart, amely a fehér szarvast várja, nem tartja időszerűnek, a pozitív magatartást a "dolgos magyarban", az új életformához alkalmazkodó Lászlóban, Karakán fiában mutatja meg. A magyar kapitalizmus dicsőítésének szánta az író a befejezést, a hatásos tablóvégben jelképpé növesztve László {823.} alakját. A Fehér szarvas a keresztény úri középosztály húszas évekbeli gondolkodásának forrásértékű dokumentuma.

E réteg erkölcsi felfogását, világnézetét tükrözik azok a színművei is, melyek kiélezett történelmi szituációban a magánélet drámáit ábrázolják. Zilahy jó érzékkel tapint rá, hogyan lehet a háború és a hadifogság borzalmairól úgy beszélni, hogy a nézőben ne szorongó érzéseket keltsen fel, hanem érdekes, extrém történettel szórakoztasson (Szibéria, Nemzeti Színház, 1928; A tábornok, Nemzeti Színház, 1928).

Zilahynak a Tanácsköztársaságról, a forradalmakról alkotott véleményét a Leona (Nemzeti Színház, 1930) tükrözi legjobban. Ha valakit félrevezetnének a Szökevény lapjai, melyek a fehérterror siófoki akcióit leplezik le (bár már ezek is a Bethlen-féle konszolidáció szemszögéből idézik fel az eseményeket), annak a Leona félreérthetetlenül megmutatja Zilahy álláspontját. A dráma művészileg is elhibázott, a rengeteg vonalat nehéz összefogni. A hősnő előkelő, gazdag arisztokrata lány. Beleszeret egy forradalmárba, aki viszontszereti őt, de nem tudja, hogy kinek a leánya. Kitör a forradalom, a fiú fegyverrejtegetés, ellenforradalmi szervezkedés miatt letartóztatja a leány apját, akit kivégeznek. A Tanácsköztársaság leverése után a leány keresteti apja gyilkosait, s amikor megtudja, hogy a fiú tartóztatta le apját, rendőrkézre adja. A forradalom résztvevőinek bűnhődniük kell, mert az író szerint nem igazi forradalomban vettek részt, hanem "irtózatos gondolatok máglyájához láncolták" magukat. Ez az alapállás, ahonnan Zilahy széttekint, s ebből a pozícióból írja műveit.

Ő is versenyt fut a sikerért (Zenebohócok, Nemzeti Színház, 1925; A világbajnok, Vígszínház, 1927; Az utolsó szerep, Nemzeti Színház, 1935). A Szűz és a gödölye (Magyar Színház) is ebbe a sorozatba tartozik. Pedig ebben is el van temetve egy igazi dráma lehetősége.

Zilahy ellenállási legendájának legfőbb támasza a Fatornyok (Nemzeti Színház, Kamaraszínház, 1943). A német megszállás előtt három hónappal mutatták be a drámát, s 1944. március 19. után levették a műsorról. Akkor a kérdéseknek még ez a felemás, előkelő-liberális megfogalmazása is ellenzékiségnek számított. Ez a szerepe magyarázza, hogy a felszabadulás után a Vígszínház kamaraszínháza, a Pesti Színház a Fatornyokkal kezdi meg újra működését. Tartalmilag a darab két motívuma idézte elő az ellenállás látszatát: Kriegs Rudolf fia, Árpád nem követi az ősei földjére, Németországba visszatelepülő apját, hanem itthon marad édesanyjával; Kriegs Rudolf öccse, Kiss Ottó gyógyszerész zsidó feleségét valamelyest rokonszenvesen ábrázolja az író. A dráma cselekménye a második világháború előtti utolsó nyáron játszódik le, Budapesten, Kriegs Rudolfék lakásán. Kriegs Rudolf elismert, többször kormánykitüntetésben részesült, jól kereső főmérnök, méltóságos úr. Negyven évvel azelőtt jött Magyarországra. Felesége, Borcay Klára erdélyi úri családból származik. Erdély egy részét visszacsatolják Magyarországhoz, s az asszonyt elönti a vágy, hogy a régi birtokot, a régi udvarházat újra lássa, élvezhesse. Az asszony Erdélybe vágyik, a férfi vissza Németországba, szülővárosába. Az asszony az erdélyi családi kúria, a férfi a németországi családi ház megvásárlását készíti elő. A Fatornyok szimbolikus cím: a szülőföld, a szülőhaza ellenállhatatlan vonzásának, kitörölhetetlen emlékének jelképe. Az asszony úgy látja, férje egy magasabb parancsnak engedelmeskedik, amikor {824.} visszatér hazájába, s ezért a misztikus vonzódásért csak még jobban szereti és becsüli, de nem tudja követni Berlinbe. A fiú, Árpád először apjával tart, de az állomásról visszajön. A szülőföld vonzása nagyobb, mint az apáé.

A darab legjobban jellemzett figurája Kriegs Rudolf. Alakjában az úri középosztály jelentős rétege kap drámai megfogalmazást: a német származású tisztviselők, lateinerek magatartása, akikre a német orientációs politika legbiztosabban támaszkodhatott. Zilahy megértően viseltetik irántuk. Lélektanilag felmenti a magyar politika, államigazgatás, karhatalom, katonaság német származású tisztjeit, akikben a Harmadik Birodalom "felemelkedése" láttán feltámadt a nagynémet, s siettették a náci orientációt.

Ha Zilahy Kriegs Rudolf és Kiss Ottó szembenállásából, e két életút, ellentétes erkölcs, szemlélet és magatartás küzdelméből fejleszt drámát, a kor drámáját írhatta volna meg. De ehhez sem drámaírói ereje, sem világnézeti tisztánlátása, sem reálpolitikai érzéke nem volt.