A polgári drámairodalom

A századfordulótól a világháborúig kialakult egy városi, polgári liberális irodalom, amelynek megvoltak az eredményei a drámairodalomban is. Ennek az iránynak a felemás jellege azonban sehol sem jelentkezett olyan élesen, mint a dráma műfajában. S az ellenforradalom még ez alól a felemás liberális drámairodalom alól is kihúzza a színpadot. Az erkölcsi és az egzisztenciális megfélemlítés légköre elsorvasztotta a polgári liberális drámairodalmunk amúgy is erőtlen társadalmi törekvéseit: a városi szellemű drámában ismét uralomra jut a szórakoztatás-igény, mely kezdettől fogva gátolta a bátrabb vállalkozásokat. Ezt a folyamatot támogatta a polgári közönség is, legalább annyira a nyugalmat, a langyos biztonságot akarta látni a színpadon, mint az "úri" néző. Mindez megnehezítette a nagykorú, igazi drámairodalom felnövését s derékba tört egyéniségek derékba tört drámairodalmát hozta létre.

A két világháború között a liberális polgári dráma első nemzedékének képviselői közül már csak Molnár Ferenc és Heltai Jenő pályája fejlődik tovább, a második nemzedék tagjainak pedig nincs igazi lehetőségük tehetségük, képességük igazi kibontakoztatására, mert – mint Boross Elemér és Hunyady Sándor esetében – a kispolgári közönség ízlésével szövetséget kötő, abból élő üzletszínházak visszahúzzák őket. Ezzel a nyomással majd csak a harmincas évek közepén fellépő új írói nemzedék, a polgári irodalom harmadik nemzedéke kísérli meg a szembeszegülést.