Thienemann Tivadar

A szellemtörténet alapján álló irodalomelmélet összefoglaló művét Thienemann Tivadar (1890) alkotta meg. Az Irodalomtörténeti alapfogalmak (1927–1930) a német szellemtörténet mestereinek gondolataira épül, és igyekszik magába olvasztani Horváth János eredményeit is. Anyagát főképpen a német és a magyar irodalom jelenségeinek összehasonlítása szolgáltatja. Thienemann elveti az organikus fejlődés gondolatát, de szembeszáll a historizmussal is, és a szellemi fejlődés gondolatát fogadja el. Magáévá teszi a szellemtörténet lényeglátás-elvét, valamint azt az eljárást, mely a jelen kedvéért a jelen szempontjából alakítja a múltat. Koncepcióját a szellemi kontinuitás elvére építi, s voltaképpen egyetlen tényezőt vizsgál részletesen. "Az irodalomtörténet feladata – írja –, hogy történelmi változásaiban megismerje azt az irodalmi alapviszonyt, mely az író, a közönség és az irodalmi hagyomány között az idő folyásával kialakult ... Az irodalom ekként felépített története folytonos átalakulása annak a viszonynak, ami a szerző, mű és közönség között létesül ... " Társadalomfogalmának tartalma tehát nem a valóságos osztálytársadalom, hanem egy elvont közösség: az "olvasók társadalma", mely előbb homogén, később individuumokra esik szét. Az "irodalom társadalmi jelenségeit" pedig a "közönség szövedékével'' és ennek az íróra gyakorolt hatásával azonosítja. Következésképpen az irodalmi fejlődést valódi történelmi-társadalmi tényezőktől elszakítva szemléli, sőt konstrukciói létrehozásánál a művek tanulságait is mellőzi.

Irodalomtörténeti munkássága voltaképpen csak ebből a könyvből áll: a széles megalapozást nem követték a művek, melyek rendszerét alkalmazták volna.