Kodolányi János

Első drámáját (Pogány tűz, Nemzeti Színház, 1937) a magyar középkor világát feldolgozó regényeihez (A vas fiai, Boldog Margit) hasonló élményanyagból meríti. A tragikus magyar életérzés, "a testvérgyűlölési átok" drámai megfogalmazását kívánta szolgálni a mű, határozott németellenes éllel {843.} A darab cselekménye a Vata-féle pogánylázadás idején játszódik, Péter király bukását, a lázadás következtében trónra került I. Endre győzelmét s a vele szembeforduló testvéröccse, Levente pusztulását ábrázolja. Az író a Bécsi Képes Krónika leírására támaszkodva, meiningeni pontossággal követi a történelem eseményeit. A történelmi szituációkon belüli drámai helyzetek, a dialógusok, a Kobzos énekei helyenként misztikusnak tűnő faji magyarsággondolat eszméit fogalmazzák meg. A németellenesség is a "magyar lényeg" félreértéséből táplálkozik, a magyar történelmi múlt sokszor mitológiába hajló felelevenítése (pl. a Julianus barátban) ugyanazt a magyarság-gondolatot, a magyar őserő szinte mitikus felmutatását szolgálja, mint Vata, Levente, János vagy Ügyek alakja.

A harmincas évek végén Kodolányi drámáiban a korabeli társadalmi témákhoz fordul. A Vidéki történet (Nemzeti Színház, 1938), a Földindulás (Belvárosi Színház, 1939), a Végrendelet (Belvárosi Színház, 1939), az író szavai szerint: "az ormánsági nép jajkiáltása".

Kodolányi a naturalista dráma hagyományaihoz és eredményeihez kapcsolódik. Bródynál és Móricznál is érdesebben, sötétebben ábrázol, s a naturalizmus technikája az ő drámáiban is az elrontott életek, a megrekedt társadalom drámai megragadásának módszerévé vált. Az erőteljes naturalista rajzot az erkölcsi javítani akarás indulata hatja át. De drámáinak megírása idején már nem ifjúkorának osztályharcos forradalmi eszméi szabják meg gondolkodását, s a leleplezett valóság ellentmondásaiból már nem a társadalom megváltoztatása, hanem az emberek belső megjavítása árán keresi a kiutat.

A népből jött, hivatásának élő orvos és a falun helyét nem lelő városi úri feleség drámája a Vidéki történetben a Villámfénynél hez hasonló értelmezésben ad képet a magyar faluról, bár nincs meg benne az az egyetemes jelentés, mint Németh László művében. A Vidéki történet Kodolányi legegységesebb drámája. A darab indítása, a legény és az orvosék cselédlányának jelenete, Mariska figurájának egész megrajzolása feleslegesen népszínműves, de ettől eltekintve egynemű hangulatelemekből szőtte össze művét az író.

Kodolányi legnagyobb hatású drámája a Földindulás. Vészharangot és harci riadót hallott belőle a néző, fájdalmat és vádat sugárzott a dráma. Az elnéptelenedő magyar portákat összevásárló Weintraub Szepi, a pusztuló, egykéző, szektákba menekülő magyar családokkal szemben az "életterét" növelő sváb família mint drámai ellenpélda, mint jelkép akkor nagyon is sokat mondott, a német elözönlés veszélyére figyelmeztetett.

A közönség és az irodalmi közvélemény egyaránt lelkesen fogadja. Benedek Marcell, Darvas József, Schöpflin Aladár kritikái hangsúlyozzák a dráma mondanivalójának az ormánsági falu határain túlmutató, országos jelentőségét. Schöpflin a Magyar Csillagban a darab művészi erényeit is kiemeli: "Akik a darabban mozognak, valamennyinek megvan a reliefje: az egyik oldalon a falu közvéleményétől szembesített egyke hívei, az öreg parasztember, a felesége, a többi asszonynép; azonkívül hogy egykések, egészen jóravaló, reálisan látott magyar parasztok s a velük szembenálló, egyke-ellenes fiatal férj, az író álláspontjának kifejezője sincs idealizálva, épp oly nyers, indulatait a maga egyszerű módjain kifejező: egyszerű parasztember, mint akárki más. Amit a színpadon látunk, az valóban nemcsak közéleti tendencia, hanem a {844.} magyar élet egy jelenségének íróilag megfogalmazott kifejezése. Ezért meg is tud győzni." Schöpflin észreveszi a dráma szerkezeti fogyatékosságait is, különösen a III. felvonás nagyjelenetét bírálja, mert az író "a tisztán realisztikus" darabba beleviszi az ellentét romantikus fogását, ami éppen a darab többi részének realitása miatt rémdrámaszerűen hat.

A Földindulás ma már inkább a maga korában kiváltott hatásával, irodalomtörténeti jelentőségével tűnik ki, nem dramaturgiai értékeivel. Kodolányi túlbeszélteti szereplőit, nála is bebizonyosodik, hogy az epikában elért tömörség nem elegendő a drámában. A szituációkat epikusan elnyújtja és túlrészletezi, a III. felvonás Schöpflin által is említett nagyjelenete pedig valóban a romantikus rémdráma és a melodráma olcsó, könnyfakasztó hatáselemeiből áll össze, s amikor a legnagyobb sodrás kellene, a dráma vesztegel.

A Végrendelet már nem találta meg a Földinduláshoz hasonlóan a közönséghez vezető utat. A dráma alaptémája hasonlít Bibó Lajos Juss című drámájához, s ez a konfliktus nyer még radikálisabb, a tulajdon elembertelenítő hatását megmutató, még szélesebb ábrázolást Háy Gyula Tiszazug című drámájában. A Végrendelet a Földindulásnál is sötétebb képet fest a magyar faluról, de ennek a főszereplői is megjavulnak, belátják erkölcsi vétkeiket, hibáikat. Kodolányi az erkölcsi bajokat az emberek megjavításával akarta felszámolni. Ennek jegyében fordul jóra Juli és Kántor János házassága a Földindulásban, s derül ki, hogy az asszonynak mégis lehet gyereke, s látja be súlyos erkölcsi válságát Zsófi a Végrendeletben. Kodolányi drámáinak ellentmondása abban van, hogy konfliktusaik abban a társadalmi valóságban gyökereznek, melynek strukturális betegségeit a népi írók szociológiai munkái feltárták és leleplezték; az erkölcsi hibákat társadalmi ellentétekből, osztályokból vezeti le, de megoldásukat, kiküszöbölésüket a társadalmon kívülre helyezi, az egyén belső problémájára korlátozza.