Darvas József

A népi irodalom legradikálisabb drámáját, a Szakadékot Darvas József írta meg (Madách Színház, 1942). Az irodalmi kritika "egy drámaírói pálya sokat ígérő indulásának" ismerte el. A dráma valóban kiemelkedik a háborús évek magyar színpadi terméséből, s nemcsak a népi írók mozgalmában felvetett kérdések szintézisét adja, hanem a marxista tanultságú író felkészültségével keresi a válaszokat.

A dráma főhőse hű akar maradni azokhoz, akik közül felemelkedett – ez a paraszti sorból jött népi írók programja volt – s Darvas József regényeiben is vezérfonalként húzódik végig az ebből adódó dilemma.

A Szakadék témája először egyik 1937-es riportjában bukkan fel. Egy napszámos kislánya, Gy. Rózsika meghalt tetanuszmérgezésben, de a faluban az a szóbeszéd vált közvéleménnyé, hogy a kislányt gazdája ölte meg. Darvas leírja, hogy "a szerencsétlen kislány mártíralakká nőtt, s története, ahogy szájról-szájra szállt, egyre általánosabb elemekkel bővült, s lassan a falusi szegénység egyetemes sorstragédiájává szélesedett". Az író az esetben meglátja a művészi általánosítás nagy lehetőségét s a Máról holnapra (1939) című művében önti regényformába a történetet.

{845.} Az író azonban észreveszi, hogy a téma a regénybeli ábrázolásnál kiélezettebb, drámai megragadást kíván.

A drámai változatban, a Szakadékban a főhős nem falusi lelkész, hanem tanító és a szerencsétlenül járt kisgyerek: Kovács Ferkó, a tanító legkedvesebb tanítványa. A falusi legenda kis tragikus hőse és a tanító, a dráma főhőse között tehát szorosabb, közvetlenebb a kapcsolat, mint a regényben. A főhős helyzetének, alakjának, foglalkozásának megváltoztatása nem egyszerű formális dramaturgiai kérdés: benne fogalmazódik meg a dráma eszmei mondanivalója. Darvas a Szakadékban lép tovább a móriczi és a Németh László-i koncepción: a tanító már nemcsak nevelni akarja a népet, hanem vezetni, nemcsak gondolkodását akarja megváltoztatni, hanem életét is. Az író rendkívül kiélezett és válságos történelmi helyzetben, a szocialista felelősségével veti fel a nép vezetésének problémáját, s a jövő számára is egyedül lehetséges, határozott választ fogalmazza meg: a nép bizalmát csak az iránta való hűséggel lehet megnyerni.

Darvas a dráma cselekményét nem viszi el a mindent megoldó jó befejezésig, a darab nem a tanító és a falu népének újbóli egymásra találásával végződik, hanem a tanító fentebb megfogalmazott felismerésével, azzal az elhatározásával, hogy kudarca ellenére sem megy el falujából, hanem kiharcolja a bizalmat.

Darvas a tanító alakjának, életútjának ellenpontjaként mutatja be Mikus Imre végrehajtó és Beksics doktor falusi orvos figuráját. A szakadék az úri jólét, amely a jómódú városi úri lány vagy a nagygazdaleány képében igyekszik kelepcébe csalni a szegényparasztból lett tanult embert, mint a Villámfénynél Dr. Nagy Imréjét és a Vidéki történet Dr. Kádár Istvánját. A tanítót Horváth Lajos nagygazda leánya, Klári iránti szerelme sodorja a szakadék szélére. A tanító jövendő apósának tanyáján sértette meg a tarló Kovács Feri lábát, ez okozta a vérmérgezést. De a faluban az a mendemonda válik közvéleménnyé, hogy a gyereket a gazdája verte holtra, s az orvos csak azért beszél vérmérgezésről, mert megvesztegették. A gyűlölet és az indulat hálója fogja körül a tanítót is, hiába akarja meggyőzni a falu népét az igazságról, nem hisznek többé neki sem, mert menyasszonya miatt őt is az urak oldalán látják már. Vak, féktelen indulatukban beverik lakásának ablakát, nem íratják be gyerekeiket az iskolába, nem engedik őket a napközibe, amelyet a tanító szervezett nyárára, a mezőgazdasági munkák idejére. A tanító azonban felismeri, hogy "a legenda szavai, amit ezek az emberek teremtettek meg, hazugok, de a szenvedély, amely a legendát szülte, igaz. Igaz, mert évszázadok nyomorúsága, bizalmatlansága áll mögötte. Azé a szegénységé, amely apám, anyám és minden ősöm osztályrésze volt." Ezt a felismerést követi a másik rádöbbenés: választania kell: vagy benősül a nagygazda családjába, vagy a nép mellé áll, nem lehetséges kompromisszum az ember érzelmeiben és gondolkodásában.

A Szakadék fordulatot jelent a magyar színpadon abban az értelemben is, hogy Darvas előtt senki sem ábrázolta ilyen világosan és egyértelműen a falusi osztályharcot. Ugyanaz a társadalmi valóság nyer itt képszerű művészi ábrázolást, amelyet az író tényfeltáró, leíró módon nagyhatású szociográfiájában, A legnagyobb magyar faluban (1937) már bemutatott.

{846.} Az író és hőse, a tanító legendákat, babonákat akar széttörni. Tudja, hogy milyen rettenetes munkát vállal ezzel magára, hogy "lefelé és felfelé is falat kell törni". Nemcsak a hatalom falán kell áttörnie, de a nép bizalmatlanságán, zárkózottságán, előítéletein is. A tanító az előítéletek között tartja számon a Pest-ellenességet. (Pest feketére fest – mondja a rigmust Zsuzsa néni, Fehérné nem engedi fel fiát Pestre, tanulni.) Darvas az első író, aki szembefordul ezzel a Szabó Dezső óta tartó, a népi írók között is meg-megújuló felfogással, hogy a bűnös Pest erkölcsileg lezülleszti a falu tiszta emberét. A munkásmozgalomhoz eljutó volt zsellérfiú tudja, hogy a nagyváros meg is nemesíthet. A darab hőse – akinek gondolataiban, érveléseiben, belső küzdelmeiben az író eszméi fogalmazódnak meg – a legendák, babonák, bizalmatlanság, a gazdasági és lelki elnyomás alól akarja felszabadítani népét.

A dráma szerkezete egységes, fegyelmezett: mind a három felvonás ugyanazon a színen, a tanító szobájában játszódik, csaknem cselekményegységben. Ebben a koncentrált, megszabott formában, egyvonalú cselekményben sok kérdést tud összemarkolni, s viszonylag sok szereplőt tud mozgatni. Darvas drámaépítési módja mégis kamarai, a színen legtöbbször két-három szereplő tartózkodik; az író dialógusokra építi dramaturgiáját, s a dialógus egyik résztvevője mindig a darab főhőse, a tanító. Ezt a technikát találjuk meg Darvas későbbi, felszabadulás után írt drámáiban is, s már a Szakadékot is átszövi az a forró lírai felindultság, amely új drámáit jellemzi.

A Szakadék szcenikai szemlélete Móricz drámáihoz kapcsolódik. A társadalmi sorskérdések drámai ábrázolásával Darvas is éppen úgy hatni akar, mint a nagy példakép. De a Szakadék nem egyszerű folytatás – lényeges eltéréseket találunk benne a móriczi dramaturgiához képest. A tanító hű akar maradni népéhez – s Darvas azt a folyamatot mutatja meg, hogyan válik ez az érzelmi kötöttség hősében morális és intellektuális problémává, emberi magatartás kérdésévé. Ebben jelent továbblépést a Szakadék, s ezt a módszert fejleszti majd tovább az író a Kormos égben és a Részeg eső drámai változatában.