A felszabadulás utáni fejlődés áttekintése

A csehszlovákiai magyar irodalom második időszaka (1938–1945) a rendkívül mostoha viszonyok miatt alig hozott irodalmi termést. A fasizmus, majd a burzsoá nacionalizmus elnémította Szlovákiában a magyar irodalmat. A nyitrai Híd kiadóvállalat folytatja egy ideig kultúrát ápoló tevékenységét, kiadja a Híd Albumait, de ezt is rövidesen betiltották.

Győry Dezső költészete ekkor érkezett fejlődésének csúcspontjára. 1940-ben kiadta Emberi hang című versesfüzetét, amelyben megrázó költői képekben tesz hitet a fasizmus ellen, az emberi haladás mellett. Kisebb könyvek, füzetek, tanulmányok, cikkek jelentek meg Pozsonyban is, amelyeknek legnagyobb része emberiességet, sorok közé zárt tiltakozást fejez ki a fasizmus ellen. "Az antifasizmus hangtalan, néma léte, elkötelezettsége vigyázott, buzdított makacsságra és hűségre: a haladás folyamatosságának nem szabad megszakadnia!" (Fábry Zoltán)

A csehszlovákiai magyarság helyzete 1945 és 1948 között is rendezetlen volt: állampolgári jogai nem voltak, ezért ebben a korban nincs sajtója, kulturális élete, sem iskolája. A csehszlovákiai magyar értelmiség legnagyobb része 1948 végéig Magyarországra költözik. 1948 februárja, a szocialista fordulat hónapja Csehszlovákiában: a hatalmat teljes egészében átveszi a reakción végső győzelmet arató kommunista párt, mely néhány hónap alatt megvalósítja a még függő kérdések rendezését. Így kerül sor a csehszlovákiai magyar nemzetiség egyenjogúsítására is a proletár internacionalizmus szellemében.

1948-ban Szlovákia-szerte megalakult a Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kulturális Szervezete, a Csemadok, az év decemberében megindul az első felszabadulás utáni magyar hetilap, az Új Szó (1949-ben napilappá alakul át), egy éven belül megnyílnak és gyorsan fejlődnek a magyar iskolák is. A csehszlovákiai magyar irodalom 1948 után egyöntetűen szocialista szellemben kezd fejlődni. A magyar művelődés újjáélesztését néhány ittmaradt régebbi írónk segíti elő: a szépprózát Egri Viktor, Szabó Béla; az irodalomkritikát és a publicisztikát Fábry Zoltán és Dr. Sas Andor. Az Új Szó és az 1950–51-ben sorra meginduló magyar lapok: Szabad Földmíves, Új Ifjúság, Fáklya, Dolgozó Nő, Pionírok Lapja, Kis Építő stb. hasábjain rövidesen új szlovákiai magyar írók – főként lírikusok – jelentkeznek: Dénes György, Gály (Pócz) Olga, Gyurcsó István, Bábi Tivadar, Rácz Olivér, Ozsvald Árpád, majd Veres János és az újból aktivizálódó Csontos Vilmos – akik műveikkel azt a tényt igazolják, hogy a magyar irodalom legéletképesebb, legkifejezőbb műfaja a líra.

1951-től kezdve "új hajtások" jelentkeznek a csehszlovákiai magyar prózában is: Petrőczi Bálint, Szőke József, Nagy Irén, Lovicsek Béla, Mács József, majd Ordódy Katalin és Duba Gyula tűnik fel, a drámaírás területén {893.} pedig Dávid Teréz. A csehszlovákiai magyar lapok már 1949-től kezdve széles teret biztosítottak a kísérletezések és próbálkozások számára.

1949-ben indul meg Csehszlovákiában a felszabadulás utáni magyar könyvkiadás. Eleinte Csehszlovákia Kommunista Pártjának kiadója, a Pravda magyar osztálya vállalta ezt a feladatot, majd önállósult a magyar könyvkiadás Csehszlovákiai Magyar Könyvkiadó néven, 1956-tól kezdve pedig egyesült a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadóval. A magyar könyvkiadás ma a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadóban összpontosul.

A csehszlovákiai magyar irodalom legfontosabb fóruma az Irodalmi Szemle, melynek 1958-tól főszerkesztője Dobos László. Fórum címmel állandó irodalmi melléklete van a Csemadok képes hetilapjának, a Hétnek is.

A felszabadulás óta fejlődő, új szocialista irodalomban két korszakot különböztethetünk meg: az 1950–1955-ös évek a kezdet és a sematizmus időszakát jelentik, 1955-től pedig a művészi elmélyülés és a mennyiségi gyarapodás jellemző az irodalmi életre. A mai csehszlovákiai magyar irodalomból számos ígéretes tehetség mellett mindenekelőtt két író emelkedik ki: Fábry Zoltán és Egri Viktor, a műfordítás területén pedig elsősorban Tóth Tibor munkásságát kell nyilvántartanunk.

Az új csehszlovákiai magyar drámaírásnak Egri Viktor mellett legismertebb képviselője Dávid Teréz. Háborúellenes és antifasiszta drámái: Dr. Svoboda múltja, Az asszony és a halál. Későbbi drámái főként a házasság és a hűtlenség problémáival foglalkoznak: Lidércfény, Dódi, Fekete bárány. A fiatal szlovákiai magyar írók közül figyelemre méltó Lovicsek Béla, zalabai tanító. Elbeszélésgyűjteménye: Haragosok (1957); regényei: A csillagszemű asszony (1961), Tűzvirág (1963). Lovicsekéhez hasonlóan a szlovákiai magyar falu életének ábrázolását találjuk a tehetséges fiatal prózaíró, Mács József műveiben is. Jelentősebb alkotásai: Végnélküli gyűlés (1955); Téli világ (1957), Pipafüstben (1959), A kamasz (1961). A felszabadulás, illetve 1948 "jégtörő februárja" után csak egy évtized múlva aktivizálódott Ordódy Katalin. Első regénye, a Megtalált élet 1958-ben jelent meg; elbeszéléseket és verseket is ír. További regényei: Nemzedékek (1961), Dunáról fúj a szél (1963). Duba Gyula pozsonyi szerkesztő szatíráinak és humoreszkjeinek gyűjteményét eddig két kötetben adta ki: A nevető ember (1959), Szemez a feleségem (1961). Elbeszélései: Csillagtalan égen struccmadár (1963). Szőke József, az Új Ifjúság főszerkesztője válogatott elbeszéléseit 1959-ben Az asszony vár címmel adta ki. Regényei: Katicabogár (1964), Kaland a Tátrában (1964). Az ötvenes évek második felében feltűnő Dobos László esztéta és kritikus az utóbbi években elbeszéléseket és regényeket is írt Messze voltak a csillagok (1963) címmel.

A felszabadulás utáni új szlovákiai magyar irodalomban először a lírai költők jelentkeztek. 1949-ben Gály (Pócz) Olga, Dénes György, Gyurcsó István tűnt fel verseivel az Új Szó hasábjain. Az új életet, a szocializmus eredményeit és perspektíváit énekelték meg, de alkotásaik formai szempontból gyakran sematikusak, frázis-szerűek voltak. Dénes György verseskötetei: Magra vár a föld (1952), Kék hegyek alatt (1955), Hallod, hogy zengenek a fák? (1962). Gyurcsó István autodidakta munkásköltő verseskötetei: Anyám mosolyog (1955), Termő időben (1961), Nyugtalan ének (1964). A felszabadulás utáni szlovákiai magyar lírának az ötvenes években Bábi Tibor volt a legnagyobb reménysége. Verseskötetei: Ez a te néped (1954), Hazám, hazám (1955), Vándor-{894.}madár (1960), Tízezer év árnyékában (1964); a cseh líra kiváló képviselőinek műveit tolmácsolja. Hazám, hazám című kötete a felszabadulás utáni szlovákiai magyar lírának egyik legkiemelkedőbb teljesítménye. Ozsvald Árpád, a Hét szerkesztője, a Három fiatal költő (1954) című gyűjteményben Veres Jánossal és Török Elemérrel együtt tűnt fel. Önálló verseskötetei: Tavasz lesz újra kedves (1956), Júdása én nem lehetnék (1959). A rimaszombati Veres Jánosnak 1955-ben jelent meg első önálló kötete Ifjú szívem szerelmével címmel, újabb kötete: Tüzek és virágok (1962). Rácz Olivér költő, író és műfordító. A felszabadulás után először gyermekmeséi jelentek meg, majd a cseh és szlovák irodalom klasszikusait tolmácsolta. Verseskötete: Kassai dalok (1958), társadalmi regénye: Megtudtam, hogy élsz (1963). Monoszlóy M. Dezső a szlovákiai magyar irodalomban először műfordításokkal jelentkezett: Ivan Krasko összes verseit, Hviezdoslav klasszikus elbeszélő költeményeit, Nezval, Wolker, Ondra Lysohorsky költeményeit ültette át magyarra. Verseskötetei: Egyszer élünk (1959), Két lányom van (1963), Virrasztó szerelem (1964). A legfiatalabb költőnemzedéket Cselényi László, Tőzsér Árpád, Gaál Sándor és mások képviselik. Először a Fiatal szlovákiai magyar költők (1958) című antológiában jelentkeztek. A legifjabbak költészetét a modern formákkal való kísérletezés (metaforizmus), s a legújabb csehszlovák és magyarországi líra hatásának közvetítése is jellemzi. Önálló köteteik: Cselényi: Keselylábú csikókorom (1962); Tőzsér: Mogorva csillag (1963); Gál: Arc nélküli szobrok.

A szlovákiai magyar irodalomkritikának a felszabadulás óta is Fábry Zoltán a legkiemelkedőbb képviselője. Rajta kívül Turczel Lajos, Csanda Sándor; Egri Viktor, Rácz Olivér, Dobos László írásai érdemelnek figyelmet.