Az Erdélyi Helikon lírája

A romániai magyar irodalom első korszakában a líráé volt a vezérszólam. Olyannyira, hogy a korabeli irodalomtörténészek, kritikusok szerint még a prózai műfajok is lírai látásmód foglalatai ebben az időben. Az irodalom művelőinek körében uralkodóvá váló transzilvanista eszme is a költészetben bontakozott ki leghamarabb, mindenek előtt az erdélyi lírára általánosan jellemző természeti tematika keretében. Ebben az első korszakban száznál több verseskötet jelent meg, és a lapokat és folyóiratokat is elárasztotta a költői termés.

{936.} A társadalmi és irodalmi élet viszonylagos konszolidálódása után a húszas évek közepétől a versáradat visszavonult és csak néhány valóban tehetséges, markáns költőegyéniség maradt meg kora és az irodalomtörténet számára.

A kezdeti időszakban nagyjából három irányzathoz sorolhatók Erdély magyar költői. A konzervatív nép-nemzeti líra sok dilettáns pap, tanár művelője közül csak Szabolcska Mihály és Jékeli Aladár emelkednek ki, mint múlt időkből megőrzött tekintélyek, de az uralomváltás után az irodalom életében aktívan már nem vesznek részt. Ennek az irányzatnak legszilárdabb bázisa a korabeli irodalomtörténeti-kritikai értékelések szerint (l. például Jancsó Elemér: Az erdélyi magyar líra tizenöt éve, 1934) a többnyire vidéki és vallásos lapokban jelentkező katolikus líra, melynek fiatal művelői már modern formanyelvet használnak, de változatlanul korszerűtlen, maradi és elavult tartalmakkal.

Ugyancsak az első korszakra jellemző csoportosulás a főként az emigráns fiatalokból kikerülő aktivista-futurista kísérletezők köre (Antal János, Becski Andor, Becski Irén, Dobolyi Lajos, Gyárfás Endre stb.). A korszak végére ez az irányzat világnézeti okok következtében széthull és vagy a polgári irodalom megszokott főáramaihoz csatlakozik, vagy szocialistává válik és az osztályharcos meggyőződés követelményeinek rendeli alá további alkotómunkáját. A formaújítók mérsékeltebb ága azoknak a szabadverselőknek a csoportja, akik közül Bartalis, Szentimrei és Olosz teremtenek jelentősebb életművet.

A romániai magyar líra főáramlata azonban a transzilván eszmeiséget zászlajára tűző és a háború előtti Nyugat törekvéseihez, Ady, Babits, Kosztolányi, Juhász stb., valamint a korabeli európai költészet formaújításához kapcsolódó úgynevezett modern erdélyi líra. Az ehhez az irányhoz tartozó költők alkották a Helikon-kört (Áprily, Reményik, Tompa László, Bárd Oszkár, Ligeti Ernő, Kádár Imre, Szombati Szabó István stb.). Áprily Lajoson, aki a húszas évek végén Budapestre költözött és Reményik Sándoron kívül, aki pedig a Helikon kibontakozását jóval megelőzve, a romániai magyar költészetnek szinte első hangja volt, a Helikon-líra legjellegzetesebb képviselője Tompa László. Ugyancsak jelentékeny tehetségű tagja ennek a Körnek Bartalis, Szentimrei és Olosz, de ők nem tartoznak a főáramlathoz. Az utánuk következő nemzedékben kiemelkedő reprezentánsa a Helikon-lírának Dsida Jenő és Kiss Jenő.

A romániai magyar líra Helikon-korszaka a lehiggadás és kikristályosodás ideje, amely azonban a harmincas évek fordulóján már a kifáradás és öncélúság jeleit mutatja. Az ekkoriban újra fellángoló világnézeti és irodalmi harcokban új eszmeiségű, új törekvésű fiatal költők lépnek fel, és ha különböző platformokon is, de többségükben szembefordulnak a Helikon törekvéseivel és a transzilvánizmusnak addig kialakult értelmezésével.