Kiss Jenő

Az Erdélyi Helikonban jelentkezett Kiss Jenő (1912–) is. Első versei a természet ihlető élményéről beszélnek. Kormos üvegen (1937) és Napforduló (1942) című kötetei hangulatos képekben idézik meg a tájat, az idill varázsában poetizálják a hétköznapok apró jeleneteit (Délelőtt fűrészelek, Gyertyaszentelő előtt). Versei metaforák és hasonlatok tobzódó bőségével ragadják meg egy-egy esemény költői hangulatát (Hazafelé). A szelídség és a derű mellett azonban súlyosabb indulatokat is megszólaltatott. Kiss Jenő a nép közelében élt, paraszti őseire, rokonaira emlékezve ébredt rá az elkötelezettség parancsára. Költői hivatástudata helytállásra kötelezi: "Költő vagyok, felleg, lám az lettem én, | el-eldördülök a szolgaság egén" (Csontos vén paraszt volt). Már indulásakor a nép iránti hűséget választja, bizakodva szól a jövő reményeiről: "A szegények ideje | nő itten titokban" (Külvárosban).

A felszabadulás után korábbi magatartásának természetes következményeként került a romániai magyar irodalmi élet vezetői közé. Mint az Utunk {943.} egyik szerkesztője jelentős irodalmi szervezőmunkát végez, valódi hivatását azonban ma is a költészetben találja meg. Legrokonszenvesebb versei az idill világából tekintenek ki az országos dolgok felé. A családi élet, a szerelem, a táj költői szépsége meghitt világot formál, egyben a nép emelkedésének is jelképe lesz (Nőnek, A Szamos Szatmárnál, Megyek a fiammal). Költészete ma is a derűs élmények poézisét keresi, a fiatalos harmónia birtoklását árulja el: "Nyitja szemem életünk sok | friss csodája – | ifjú ámulattal nézek | a világba". Ezt a szemléletet egészíti ki a közéleti tevékenység vágya (A Hamletmonológra) és a történelmi élmények lelkesült optimizmusa: "Menni testvér vizekkel összefogva, | mélyülve váltig, s váltig gazdagodva" (A folyók). Az építőmunka képeinek megjelenítésében újra szerepet kap a lírai riport műfaja, az utóbbi évek termése (Uti rapszódia, 1954, Szín és tűz, 1956; Az élet szerelme, 1961) ennek lehetőségeit kamatoztatja.

Kiss Jenő általában a népi versformákat használja, leleményesen alakítja ki a szerkezet és a ritmus különféle változatait. Formai biztonságáról tanúskodnak gyermekversei és gazdag műfordítói munkássága; román népballadákat, Alecsandri, Caragiale, Bacovia, Creanga, Vlahuta műveit tolmácsolta magyarul.