Méliusz József

1909-ben Temesváron született, a Korunk belső munkatársa, több kommunista, haladó lap állandó cikkírója. A bécsi döntés után Romániában él. 1945 után Bukarestben dolgozik, mint író, fordító.

Méliusz József első írásait az Erdélyi Helikon közölte, de csakhamar Gaál Gábor közvetlen környezetébe került, és hatására a Korunk gárdájának egyik legbelső tagja lett. Mivel huzamosabb ideig távol élt Kolozsvártól, Gaál Gáborral levélben vitatták meg a felmerült kérdéseket; kettejük levélváltása a kor szocialista irodalmának egyik legfontosabb dokumentuma. Méliusz József útja ettől fogva töretlen. A romániai magyar forradalmi szocialista irodalom táborához tartozik, csakhamar közvetlen kapcsolatban is az illegális RKP-val, egyértelműen a pártos, elkötelezett irodalom esztétikája és gyakorlata mellett téve hitet. Cikkei, riportjai a Korunkon kívül romániai, csehszlovákiai, kommunista irányítás alatt álló vagy baloldali lapokban jelentek meg; állandó cikkírója {981.} volt a Brassói Lapoknak, a népfrontpolitikát hirdető Moravska Ostrava-i Magyar Napnak, a párizsi Szabad Szónak. Irodalmi cikkeiben, amelyeket Kitépett naplólapok (1961) címmel gyűjtött össze, az európai haladó irodalom, a baloldali elkötelezettségű irodalom nagyjait ismerteti. Éles, helyenként igen keményhangú, olykor szektás türelmetlenségtől sem ment harcot vívott a transzilvánizmus, az Erdélyi Helikon jobbszárnya, általában minden konzervatív, baloldal-ellenes, nacionalista megnyilvánulás ellen. Riportjaiban, útirajzaiban a háború felé rohanó Európa megdöbbentő képét adja.

Méliusz József annak a költői stílusnak folytatója és új változatokkal gazdagítója, amely szabadon áradó verssorokban, tagolatlan felkiáltásokban, vagy ritmikus prózában, gyorsan pergő dialógusrészekben, népdalformák felhasználásával közvetlenül, a mindennapos agitáció hangján mozgósít, tüzel a harcra, mondja el a nehéz helyzetet, tiltakozik, lázit. Annak a költői vonalnak továbbfolytatója, amelyet a nemzetközi szocialista irodalomban J. R. Becher, a magyar irodalomban Komját Aladár, Hidas Antal művelt. Gyűlölet, szenvedély, harcosság jellemzi – tiltakozás a terror, a fasizmus ellen, harc a háború ellen. Az 1932 című poéma, egy berlini agitációs brigád számára készült hangjátékkísérlet a forradalmasodó Dunatájról – a nyitánya ennek a költészetnek, és ahogyan komorul a kor, úgy szólal meg verseiben a tiltakozás, a düh hangja a barbárság ellen.

Ott ég verseiben az illegális kommunisták életének pátosza (Illegalisták, Mikor Elvtársunkat kivégezték). A népfront Franciaországát lelkesedéssel üdvözli (Örvénylő Párizs, népek csillaga); a háború nehéz éveiben a munkásosztály, a Szovjetunió hozta szabadságért kiált:

Akár a télnek csupasz ágbogán a tavaszra szomjas elhagyott madár,

Úgy várlak kihűlt barlangom rideg homályán, én, az elhagyatott,

A pusztulás kietlenségében repesőn, esztelen hivogatlak,

Vijjogok utánad: jöjj már, ó jöjj el Szabadság! ...

S belőlem is, az ének boldogságában

Mellem s szívem feszítve sóhajt ez az Isten: az Éretted halni kész ember

(Óda a szabadsághoz)

Költői stílusa árnyaltabb, gazdagabb lesz ez években; megtartva harcosságát és nyíltságát, ritmikus prózába, tagolt szabadversbe vált át, képei színesebbek, nyelve hajlékonyabb lesz.

A felszabadulás után új lendületet vesz Méliusz József munkássága; cikkek, riportok sorában foglalkozik az épülő szocialista Romániával, a nemzetközi munkásmozgalom kérdéseivel, a világ szocialista íróival. Különösen értékesek József Attilának és Radnóti Miklósnak szentelt nagyobb tanulmányai. Költészetében is megjelenik az új, szocialista ország; s híven eddigi lírai útjához, a nemzetközi tematika: a föld forradalmasodó nemzetei, a gyarmati sorból felszabaduló népek (Együtt a világgal, 1947; Ameddig ellátok, 1960; Beszélgetés a rakparton, 1963).