Bölöni György

Bölöni György (1882–1959) legnagyobb élménye Ady Endre barátsága volt, s fő műve Az igazi Ady. Egész munkásságának jellemzése benne rejlik ebben a megállapításban: Ady útján indult el, s a nagy barát örökségének segítségével jutott el a szocialista irodalomszemlélethez, melyet legteljesebben a róla írt könyvben fejezett ki.

A honorácior-nemességből jött. Ady így jellemzi:

György volt az a típusú úrmagyar,

Kit ha a sorsok kultúrába löknek,

Egyenesen és túlzón rokona

A francia Égalité Fülöpnek.

Újságírói és kritikusi tanulóéveit Párizsban és a Világ szerkesztőségében tölti. Mint egész környezete, minden gondolatával Magyarország megújulásáért küzd. "Az új Magyarország hívő emberei – írja Justh Gyuláról – egy kényszerű és erőszakos, természetszerűleg és minden visszatartás ellenére is eljövendő társadalmi átformálódásban hiszünk, és ettől várjuk a magyar élet újraformálódását." A világháború alatt úgy védi a lövészárkok szenvedő hőseinek az érdekeit, hogy az általános választójogot és a földbirtokreformot sürgeti számukra (A magyar glóbuszon). Szenvedélyesen izgatja ősei – a magyár uralkodó osztályok – történeti útja. Nem mentes a nosztalgiától, de látja a dzsentri bűnét is, s azon töpreng, hogyan lehetne a 19. századi nagy múltat folytatni (A dzsentri bűne, A dzsentri a mérlegen).

{100.} Mint kritikus a vele egy táborban küzdők könyveit mutatja be. A halottak éléntől azt reméli, hogy majd bizonyítani fogja: "nem csak víg martalócok és olcsó konclesők társasága élt itt." Már válogatása is jelzi erős társadalmi igényét: Móricz Zsigmondról, Kaffka Margitról, Török Gyuláról és Balázs Béláról ír, s szívesen bogozza a korrajz-regény problémáit.

A Világban főként képzőművészeti kritikával foglalkozik. Szemben áll az akadémizmussal – elítéli teátralitását, híg lelkesedését, tartalmatlan pátoszát –, de az impresszionizmus túlzásaitól is elhatárolja magát. Cézanne-t emeli példává, akinek festészetében a helyesen értelmezett tradíciók újjáéledését, a "művészet lényegét" látja. A magyar festők közül Rippl-Rónai híve, s a Nyolcak harcostársa. Kernstok, Vedres Márk és társaik művészete – írja – úgy viszonylik a konzervatív irányokhoz, mint Ady költészete Szabolcska Mihályéhoz.

Akárhonnan nézzük tehát a fiatal Bölöni kezdeményezéseit, a polgári haladásért küzdő közíró néz ránk. Érthető hát, hogy vállalja a forradalmat is. S nem csak 1918-at, hanem – több polgári radikális elvbarátjával ellentétben – a proletárdiktatúrát is: diplomata, majd lapszerkesztő. Ezzel végleg felégette maga mögött a múlttal még összekötő hidat. Életsorsa végképp azokkal az erőkkel fonódik össze, amelyek a bukás után emigrációba kényszerülnek, de a hazától távol sem mondanak le Magyarország megújításáról. Bécsben az emigráció könyvkiadóját vezeti s a Bécsi Magyar Újság szerkesztője. 1923-ben Párizsban telepszik meg: Károlyi Mihály környezetéhez, a polgári radikalizmus szélső balszárnyához tartozik. A Párisi Hírlap szerkesztője, s egyik kezdeményezője és vezetője a A Monde magyar könyvei című sorozatnak, mely a haladó nyugati és szovjet irodalom termékeit ismertette meg olvasóival. A német megszállás idején a Magyar Függetlenségi Mozgalom egyik vezetője, s a felszabaduláskor már a Kommunista Párt és a marxizmus feltétlen vállalója.

Világnézeti fejlődése kritikusi mondanivalóját is módosítja. Még visszatekint a múltba és a Tisza-kultusszal szemben – tanúként – felidézi Ady ellenfelének igaz arcát, de főképpen a jelen gondjai és reményei kötik le. Felfigyel a hazai polgári irodalom válságjelenségeire. Dicsérettel szól Darvas József könyvéről, az Egy parasztcsalád történetéről. Farkas Gyula asszimiláció-elmélete mögött a leplezett politikai célokat mutatja meg. S üdvözli Gergely Sándor drámáját, a Vitézek és hősöket. Ez a háttere Az igazi Adynak (1934).

Voltaképpen a magyar memoár-irodalom méltó folytatása ez: nagyszerű írói életrajz és két ember barátságának hiteles története. Tudományos értéke is jelentős: számos életrajzi tényt és sok vers keletkezésének körülményét tárja fel. Nagy hatása mégis más rétegből fakad: a forradalmi magyar nemzedék ítélete tör fel benne a különböző Ady-hamisítók és ál-Ady-magyarázók ellen. Ahogy Ady a Petőfi nem alkuszikban a fél évszázados hamisítás után felmutatta a forradalmár Petőfit, úgy mondta ki Bölöni is Ady életművének lényegét: a forradalmiságot. Hasonló műfajú és szellemű másik könyve, a Hallja kend, Táncsics! (1942–1944). Életrajz ez is, valamint korrajz és eszmetörténet. Céljának magyarázatát hőse feleslegessé teszi. Bölöni azt a Táncsicsot jeleníti meg, aki nemzeti szabadságharcra buzdító patrióta és társadalmi reformer egy személyben, s mert éppen e két nagy gondolatnak az egységét valósította meg életvitelében, kimaradt a hivatalos 48-as panteonból.

{101.} Az emigrációból hazatérő Bölönit hosszú ideig főképpen irodalmi-közéleti munkák kötötték le. 1956 után azonban még egyszer visszatért az íráshoz és a szerkesztéshez: az Irodalmi Tanács elnöke és az Élet és irodalom első főszerkesztője volt. A szocialista magyar irodalom újjáépítői közé tartozott.