M. Pogány Béla
M. Pogány Béla (1896–1962) a húszas évek elején kezdte irodalmi pályafutását tárgyilagosságra törekvő tanulmányokkal és a kispolgári élet groteszk mozzanatait megelevenítő novellákkal. Fölfedezője, Osvát Ernő haláláig viszonylag sűrűn szerepelt a Nyugatban, igényes Barrès-esszéjét (1928) pedig a Századunkban tette közzé. 1923 és 1927 között Párizsban tartózkodott, ahol Gara Lászlóval együtt részt vett két, modern irodalmunkat népszerűsítő antológia szerkesztésében. Itt írta első, burkoltan önéletrajzi jellegű regényét (Fel a porból, 1926; 1929-ben jelent meg), amelyben a háború utáni induló fiatal értelmiség világképének nyugtalanságát, zűrzavarát fejezte ki. Második, érettebb regénye (Koldusok a Szajnaparton, 1928–1929; 1932-ben látott napvilágot) Párizsba vetődött magyarok körében játszódik, s az írónak a munkásosztály élete iránt ébredő érdeklődéséről tanúskodik. Az útkereső M. Pogány Bélát eleinte a morális belátás közelítette a proletariátushoz, tudatos szocialistává a harmincas évek közepén vált. A Gondolatnak alapításától kezdve megszűnéséig munkatársa, a szerkesztőség több elvi jelentőségű cikk megírását bízta rá. Az ő tollából származik a szocialista realizmus fogalmának egyik első hazai értelmezése. (Az átértékelt realizmus, 1936.; tanulmányában Lukács György realizmus-koncepciójára és Aragon egykorú felfogására támaszkodik.) Ekkor írt bírálatai – bár neofitizmusra valló túlságosan sommás általánosítások is találhatók bennük – korai marxista kritikánk színvonalas terméséhez tartoznak. Pályájának ez a fellendülő szakasza azonban hamarosan megtört. Az egyre fenyegetőbb fasiszta veszély elől 1938-ban Amerikába emigrált: New York-ban telepedett le, ahol huzamosabb ideig dolgozott a Magyar Jövő és az Amerikai Magyar Szó című mozgalmi lapok szerkesztőségében. Szépirodalmi és ígéretes kritikusi tevékenységét azonban nem tudta folytatni.