A szórakoztató irodalom

Az újabb polgári irodalom átlageredményeit, könnyen hasznosítható eljárásait felélő regény- és színműírás megteremtette a közönségsikerre számító szórakoztatás új műfajait: megszületett a sikeres, nagy példányszámú regény több változata, a színpadot elárasztotta a középfajú dráma és a könnyű vígjáték romlékony, selejtes tömege; nagy népszerűségre jutott a regényes életrajz – a vie romancée – és a riport-regény; hódított a háborús és hadifogoly emlék-irodalom, a semmitmondó történelmi regény és a szerelmi limonádé. A "siker-irodalom" igényesebb teljesítményei és alantas, esztétikai értékkel nem is szembesíthető darabjai egyaránt a polgári irodalom perifériáján helyezkednek el. Sem jobb szerzőit, s kivált tehetségtelen és nyegle iparosait mélyebb felelősség, nagyobb becsvágy nem is sarkallta – nem vállaltak részt a Nyugat második és harmadik nemzedékének törekvéseiből, még ha némelyikük indulása ígéretes volt is, többre becsülték a pillanatnyi népszerűség vonzását, mint a komolyabb munkát. A második és harmadik nemzedéktől mindenekelőtt az értékkülönbség választja el őket, mert míg ezeket az irodalomtörténet joggal számontartja, akár azon a jogon, hogy egy elmúló világot és egy szerepét eljátszott osztály, a polgárság életét örökítették meg elégikus és bíráló hangon vagy azért, mert "alvajárók", "kincskeresők", "fellegjárók" módján a menekülés meg a kitörés módozatait keresték a barbár világból s a magyar próza megújítására is törekedtek – addig a siker-irodalom szerzői az írói felelősség parancsát nem ismerték.

A konzervatív-nacionalista irodalom és a szórakoztató divatos műfaj igen messze esett egymástól. A szórakoztatás mindig igyekezett időszerű vagy éppenséggel "modern" lenni; társadalmi bázisát elsősorban a városban találhatta meg, jellegzetesen városi termék is, innen van urbánus témaköre és {167.} ízlésvilága. Nyelvében sem kapcsolódott a hagyományokhoz: szójárása, stílusa inkább a polgári irodalom "lesüllyedő" kincsei közül merített, s nem folytatta Jókai, Mikszáth, Gárdonyi hagyományát. De nem követte a konzervativizmus kedélyes anekdotázását, sem az akadémizmus fennkölt klasszicizáló stílusát. Közvetlenebb, frissebb, újszerűen érvényesülő eljárásokat alkalmazott; felhasználta a lélektan új eredményeit, mégha gyakorta gépiesen is (Földi Mihály), alkalmazta az új stílusvívmányokat: a montázs-technikát és a szimultanizmust (Körmendi Ferenc), élt az első személyes előadás és az intimitás új sugallataival (Bródy Lili). Életérzése nem a megállapodott, a viszonyokat konzerváló középosztály-közhivatalnok rétegé, és idegen tőle a dzsentri úri magatartása is. Igyekezett valamit közvetíteni a kor nyugtalanságából, az élettempó új ritmusából, sőt a bizonytalanság-érzésből, a válsághangulatból, a kis-egzisztenciák megingásából (Földes Jolán). Érzékeltetni akarta, hogy a háború előtti békeévek mindenestül elmúltak és elhamvadtak a régi, nyugalmas élet formái.

Mindez csak a divatos irodaiamnak igényesebb szerzőire vonatkozik. De ez az újszerűség még Földi Mihály, Bródy Lili, Körmendi Ferenc könyveiben is jobbára csak felület és külsőség: felhígult formában jelentkezik és gyakori, hogy nem több egyszerű átvételnél. Földi Mihály műveiben az intellektuális nyugtalanság metafizikai ködveréssé silányul; Bródy Lili regényeiben a belső monológ, a közvetlen előadás, a kis dolgok kultusza a mondanivaló hiányának elleplezésére is szolgál; Körmendi Ferenc mindazt bezsúfolja regényeibe, ami a "modernség" külső ingereit ébresztheti. A könnyű sikert azonban épp ez a tetszetős, érdekes forma, az izgalmas cselekmény és a felületen rekedő mondanivaló biztosíthatta. A kor igényes polgári kritikája – a Nyugatban és más folyóiratokban – fel is hívta a figyelmet az érdekkeltés olcsó fogásaira, a mindent rendbehozó befejezés hamisításaira. Nem volt ritka azonban a mérték elvetése sem: Nagy Endre az Isten országa felé című Földi regényről azt írta a Nyugatban, hogy hozzá fogható mű Az ember tragédiája óta magyar nyelven nem született. Az Isten országa felét a Pen Club világdíjára is javasolták. Egyesekből az üzleti érdek csinált sikeres írót: Körmendi Budapesti kalandja elnyerte három angol könyvkiadó nemzetközi regénypályázatát; Földes Jolán A halászó macska utcája című regényét ugyancsak egy nemzetközi pályázat első díja juttatta kétes világhírhez.

A szórakoztató irodalom nemcsak a sznob igényeket elégítette ki – alantasabb, iparszerűen előállított tömegtermékeinek írói gyakran az irodalmias külsőt is mellőzve, sorozatban gyártották a giccs és ponyva silány darabjait (Aszlányi Károly, Bókay János, Bónyi Adorján, Bozzay Margit, Erdős Renée, Forró Pál, Vaszari Gábor, Török Rezső stb.). Ez a nagy tömegben megjelenő álirodalom az irodalomtörténeti vizsgálódás körébe igazában nem is tartozik: eltemetődött azzal a világgal együtt, melynek kispolgári szemléletű, giccses szórakoztatását vállalta.