Körmendi Ferenc

1900-ban született, a Budapesti kaland (1932) avatta sikeres íróvá: nevét egy nemzetközi regénypályázat tette ismertté és divatossá, könyvét számos nyelvre le is fordították. Intellektuális igényű kaland- és karrierregény a Budapesti kaland: minden föllelhető benne, ami az izgalomkeltés, olcsó népszerűség fogásának számít. Tagadhatatlanul érzékeltet valamit a háború utáni főváros kispolgári fiatalságának válságos életéből, a társadalmi bomlás tüneteiből, helyenként még az is sikerül az írónak, hogy a bizonytalanság és céltalanság érzését elhitető módon örökítse meg. Jellemző azonban – és nem csupán erre a regényre, hanem az intellektuális bestseller típusára is –, hogy a reális részletek végül is a feloldó és megnyugtató happy end ábrándvilágába, a nagyvilági karrier ponyva-hangulatába vesznek bele. Illyés Gyula bírálata is a Budapesti kaland társadalmi hazugságát vette célba: "Körmendi Ferenc regénye polgári regény ... a mai társadalmi regény egy érdekes fajához tartozik, ahhoz a legegyszerűbben tán középeurópai polgári regénynek nevezhető zavaros irányzathoz, amely az ideológiai kutyaszorítóba jutott kispolgárság helyzetének megfelelően ügyesen kever még a legkiáltóbb giccshez is bizonyos reális korszerű, nyugtalanító elemeket. A legegyszerűbb módszere ennek a regényirodalomnak az, amidőn az író a külszínt, a felületet szinte túlzott alapossággal rajzolja, úgy hogy, az olvasó első tekintetre azt érezheti, hogy valódi, élettel áll szemben ... többé-kevésbé hű rajz a mai kispolgári életről ... megjelenik egy-két alak, szintén az életből véve ... megindul a cselekmény és ... halad valami kétségtelenül hazug ábrándi világ felé, amely felett Szomaházi szelleme leng. Körmendi Ferenc eltalálta, miről álmodik a kispolgár." A bizonytalan jövővel küszködő háború utáni nemzedék sorsának {186.} ábrázolását kísérelte meg A boldog emberöltőben (1934); a Találkozás és búcsú (1938) iskolapéldája a mutatós utánérzésnek: a modern polgári irodalom témáit, hangulatait, eszközeit hígítja lektűrré, megőrizve a gyanútlan olvasóban azt a hiedelmet, hogy igazi irodalommal van dolga.

A regény bőségesen adagolja a titkot és csodát, a helyszínnek – egy Nápoly melletti szigetnek – sejtelmes varázslatait, de a mítoszba izgató fűszerként mindig belevegyít annyi fölényes kiábrándultságot, melodramatikus érzelmességet és mámoros erotikát is, amennyit a műfaj jól bevált szabályai megkövetelnek. A fölajzott titokzatosság ("A titok ... ötlött fel gondolatomban a szó és ekkor csalhatatlanul biztosan éreztem, hogy izenetet kaptam abban a pillanatban valakitől, akit nem ismerek, valamiről, amit nem tudok megközelíteni, valahonnan, időben s térben elérhetetlen távolságból, az idegenből"), a végzetes bűnhődés lidércessége s a szorongó nyugtalanság azonban a giccses szerelmi történetnek jobb esetben idegeket borzoló kerete, gyakorta viszont egyszerűen szemfényvesztő "modern" trükkök sorozata. Az író igen könnyen hárít el minden akadályt maga elől azáltal, hogy a véletleneket tetszés szerint alkalmazza, amikor a hatás megkívánja. A modern regény elorzott eszközei a Találkozás és búcsúban a szórakoztatás tartozékaivá válnak, a gondolatiság pedig a közhelyek színvonalára süllyed alá. Körmendi Ferenc a felszabadulás előtt elhagyta az országot és azóta is külföldön él; az 1948-as könyvnapon még szerepelt az Így kezdődött című fasizmusellenes regénye.