Madelaine Lipatti példája is bizonyítja, hogy a művészet történetében gyakori jelenség, ha a tehetséges feleség férje karrierének érdekében lemond a személyes sikerekről, s csupán visszahúzódva, a háttérből egyengeti kedvesének művészi pályafutását. Kodály Zoltán első feleségéről, a nála húsz esztendővel idősebb Emma asszonyról mondják, hogy eredetibb és tehetségesebb zeneszerző volt, mint férje. Mindent, de mindent ő ellenőrzött, mielőtt Kodály a kiadóhoz küldte a műveket. Ez olyannyira gyakorlattá vált életükben, hogy - amint azt, ha jól emlékszem, Bónis Ferenc leírta – feleségének halála reggelén Kodály könnyes szemmel megfogalmazta a gyászjelentést, majd a papírlappal a kezében elindult a belső szoba felé. Hirtelen megállt, zokogni kezdett, s így szólt: „Ezt is meg akartam mutatni néki.” Emma asszony teljes háttérbe húzódását talán az magyarázza leginkább, amit egy ízben Szőnyi Erzsébetnek mondott: „Tudod, Erzsikém, én nem nagy zeneszerző, csupán Kodály Zoltánné akartam lenni.”

Kodály határozott egyéniség, nagy jellem volt, noha erőteljes egyénisége akaratlanul is háttérbe szorította a magyar zeneszerzők legjobbjait: Lajtha Lászlót, Lisznyai Szabó Gábort, Ádám Jenőt és Bárdos Lajost. (Különösképpen nem szívlelték egymást Sztravinszkijjal, kiváltképpen azután, hogy ez utóbbi egy ízben kijelentette: „Kodály 1905-ben talált az istállóban egy magyar népdalt, s azóta abból él!”) Emma asszonnyal rengeteget segítettek másokon: Kistétényi Melindának lakást, Joó Árpádnak Steinway zongorát vásároltak, és senki sem csalódott, aki hozzájuk fordult.