Párisból hazajőve Faludy Gyurka bácsi levelét találtam asztalomon, amelyet azt követően írt, hogy elküldtem néki e könyv júniusig elkészült kéziratát. Fél napja azon tépelődöm, hogy van-e jogom hiúságom okán idézni belőle, noha túlbecsülően kedves magánlevél. Aztán végigfutott az agyamon, hogy az ördögbe is: Gyurka bácsi Karinthynak és Kosztolányinak volt jó barátja és általuk csodált kollégája, akinek művészete a magyar irodalom talán legszebb pillanataiban fogant, s akinek híres sora – „hova lett a tavalyi hó?” – nyelvünk szállóigéje lett. Miért álszerénykedjek, noha repesek az örömtől e levél olvastán: „Drága Xaver, az unokabátyád hozta kézirat nem kis meglepetést okozott és örömet szerzett. Nem képzeltem, hogy rosszat írsz – bár alig tudok nagy zenészről-zeneszerzőről, aki igazán jót írt volna, Richard Wagnert is ideértve – de ilyen kiválóra, ugyanekkor élvezetesre és mulatságosra, szétágazó témájúra, részleteiben rövidre (vagy pontosabban: éppen elegendőre) fogottra, ahol kell, kegyetlenre, magyarázgatás helyett állítóra, leíró helyett megírtra – mégsem vártam. Gratuláció, hogy a másik mesterségben is ilyen kitűnő vagy. Teljesen példátlan. Minden jó, amiről csak írsz. Ha a könyv háromszor ilyen hosszú lenne, akkor is túl rövidnek tartanám. Nagy örömmel hallom, hogy hazalátogatsz hamarosan. Helyzetem bizonyos mértékig ellentétben áll az országéval. Nemrég avattam fel József Attila emlékművét Szárszón; a rossz idő ellenére 1500 ember volt odakint a kis parkban a mű előtt és arra gondoltam, hogy húszan sem voltunk, amikor 59 évvel ezelőtt eltemettük. Utána Maltára mentem a Magyar TV nyolc emberével és Erikkel, hogy filmet csináljunk 30 év előtti maltai tartózkodásomról; azt hiszem, – de még nem tudom – hogy jól sikerült. Előtte Törökországban voltunk, még hozzá gyönyörű és a turisztikai inváziótól még tönkre nem tett helyeken. Mind e szépséggel szemben Budapest felett gázfelhő, mint New York felett és szemközt a budai dombok eltűnnek, vagy nem zöldek, hanem szürkék a kosztól. Kormányzatunkról ugyanez mondható, dehát ez alig változott 1867 óta. Ezerszer ölel: Gyurka”