Nádiposzáta (Acrocephalus Naum.)

[Régi neve: Calamoherpe.]

A nádiposzáta nemzetség számos faja főleg az Óvilág északi részeit népesíti be, de Észak-Indiában, Afrikában, Ausztráliában és a Csendes-óceán szigetein is vannak képviselői. Törzsük nyulánk, fejük lapos homlokú; aránylag erős, árszerű csőrük a tövénél lapos, a hegye felé oldalról összenyomott; erős lábuk magas csűdű, ujjaik vaskosak, nagy és erősen hajlott karmokkal; rövid, lekerekített szárnyukban a második vagy a harmadik evező a leghosszabb; középhosszú farkuk lekerekített, lépcsőzetes vagy ékalakú; síma és kissé merev tollazatuk színezete barnás, a réthez és nádashoz hozzáillő.

Ezeknek a sajátságos madaraknak a megjelenése és viselkedése megfelel a tartózkodási helyüknek. Állandóan közvetlenül a talaj felszíne fölött tartózkodnak, s itt bemutatják mindazokat a tulajdonságokat, amelyek az ilyen életmódhoz szükségesek. Minden tekintetben magas fejlettségű madarak, amelyek énekükkel is kitűnnek. Énekük a mocsárnak és víznek egészen különleges jelleget kölcsönöz. Táplálékukat a földön és a szorosan vett víztükörfeletti növényzeten keresik, melynek sűrűjében tartózkodnak; ide építik többnyire művészies fészküket is.

A nádirigó (Acrocephalus arundinaceus L.)

[Régi neve: turdoides]

A nem legnagyobb és legismertebb faja. Tollazata fölül élénk rozsdasárgás olajbarna, alul rozsdasárgásfehér; torka és a mell közepe világosabb; kantárán sötét folt van, a fölötte lévő sárgásfehér szemöldökív alig szembetűnő; a sötétbarna evezőtollak belül fakórozsda színnel, a kormánytollak végei elmosódott fakófehéres színnel vannak szegélyezve. Szeme sötétbarna; csőre fölül sötét szarubarna, alul szarusárga; lába szarubarnás.

A nádirigó a mérsékelt Közép- és Dél-Európa minden sík vidékén, úgyszintén Nyugat-Ázsiában és Északnyugat-Afrikában fordul elő. Télen Afrika legnagyobb részét felkeresve egész a Kapföldig nyomul. A nádat igen ritkán hagyja el, még vonulás közben is mindig csak vízről-vízre vonul.

Tavaszi megérkezése után kora reggeltől késő estig, sőt ittlevése első szakában az éjszaka minden órájában hallható a hím hangos, messzehangzó, erős, telt hangokból álló, változatos strófákra széttagolt éneke. Dala elárulja, hogy a madár a békák szomszédságában él, mert éneke éppen úgy emlékeztet a békák karattyolására és brekegésére, mint valamely madár dalára. A finoman fuvolázó hangok merőben ismeretlenek énekesünk előtt, és egész éneke nem egyéb, mint kerregő karattyolás és brekegés.

A fogságban tartott nádirigók kellemes, ámbár meglehetős érzékeny szobatársak, s ha a szobatáplálékot egyszer megszokták, akkor nagyon helyesen viselkednek és kevés gondot adnak. Fürgeségükkel, ügyességükkel és helyes mászkálásukkal örvendeztetik gazdájukat, igen buzgón énekelnek és idővel nagyon szelídekké válnak. Fogásukra méternyi magas, harántfokokkal és hurkokkal felszerelt botokat állítanak a nádasba.

A nádirigó Magyarországon alkalmas helyeken igen gyakori, közönséges madár. Főleg az Alföld nádasainak lakója, ahol néha oly sűrűen fészkel, hogy szinte minden 100–200 lépésnyire van egypár. A Dunántúl alkalmas helyein szintén fészkel. Ugyancsak nagy számban a hegyvidékre is fölhatol, ameddig nádast talál. Itt azonban már kissé megcsappan az állomány. Elterjedésének határa körülbelül 500–600 méter tengerszíni magasság.

Nálunk költöző madár, amely áprilisban érkezik. Kedvenc helyeire az öregebbek már április elejével is meg szoktak jönni, a hím azonban április 20-ika körül érkezik. Szeptemberben vonul el, ritka, ha még későbben is akad belőle.

Májusban fészkel először, de sokszor még augusztusban is találhatjuk a tojásait.

A madárvédelmi törvény védelemben részesíti. Kárt nem tesz, ellenben a nádpusztító rovarok, légyfélék fékentartásával bizonyos hasznot hajt. Gazdasági jelentősége csekély.

Az Acrocephalus arundinaceus minor Radde forma szerepelt régebben a magyar irodalomban azon az alapon, hogy nálunk is akadnak föltünően kistermetű nádirigók. Hartert nem fogadja el külön alfajnak.

A cserregő nádiposzáta (Acrocephelus streperus Vieill.)

A nádirigó kisebbített képmása. Felső részei és a piszkosbarna evező- és kormánytollak külső szegélyei meleg izabellszínűek, olajszínbe való átmenet nélkül; farcsíkja és felső farkfedő tollai élénkebb színűek; hasi oldala rozsdasárgásfehér; álla és torka világosabb, határozottan fehérbe játszó; kantársávja, nyak- és testoldalai, valamint alsó szárny- és farkfedői élénk rozsdasárgák. Szeme barna; csőre szarubarna, a szájzugnál narancsvörös, alul szarusárga; lába sárgás hússzínű.

A cserregő nádiposzáta Dél-Svédországtól és a Fehér-tengertől kezdve egész Európában és Nyugat-Ázsiában honos; talán még az Atlasz-tartományokban is fészkelő madár. Télen egész Afrikán keresztül vándorol, miközben egész a Jóreménység fokáig nyomul. Európában ugyanazokon a területeken fordul elő, mint nagyobb rokona, melynél azonban jóval elterjedtebb. Előfordulási területeit mindinkább kibővíti és állományában észrevehetően gyarapszik. Minden tulajdonságában teljesen nagyobb rokonára emlékeztet, még dala is a legnagyobb mértékben hasonló annak énekéhez, csakhogy hangjai magasabb fekvésűek.

A cserregő nádiposzáta magyarországi előfordulási viszonyai nagyjában ugyanazok, mint a nádirigóé, mely utóbbi fajjal együtt népesíti be a síkságok, dombvidék és alacsonyabb hegyvidék nagyobb nádasait. A kisebb kiterjedésű nádasokba nem telepszik. Áprilisban érkezik, mindig későbben, mint a nádirigó és szeptemberben távozik. A magas hegyvidékre szintén nem hatol. Elterjedésének határa 600–700 méter.

Életmódja is megegyezik a nádirigó életmódjával, hasznos rovar

irtó ugyan, de gazdasági jelentősége csekély. A madárvédelmi törvény védelmezi.

Egyes cserregő nádiposzáták életmódjában jelenleg igen érdekes átváltozás van folyamatban, amennyiben ezek nem a mélyvízű nádasban települnek meg, hanem a nádasok szélén, szárazföld fölött. Ezeket kerti cserregő nádiposzátának (Acrocephalus streperus horticolus Naum.) nevezzük s ezek az ősi alaktól abban is különböznek, hogy egész másként énekelnek. Ugyanis utánozzák mindenféle madár hangját (fecske, vércse, poszáta stb.), amit az ősi forma sohase szokott megtenni. Szinte átmenetet alkot az énekes nádiposzátához, melynek egyik legjellegzetesebb tulajdonsága, hogy más madarak énekét utánozza. Schenk Henrik számos idevágó kimerítő megfigyelése dacára, Hartert eddig nem fogadta el külön alfajnak, mert ha viselkedése más is, szerinte a madár mégis ugyanaz és így legfeljebb biológiai alfaj lehetne.

Az énekes nádiposzáta (Acrocephalus palustris Bechst.)

A cserregő nádiposztához a megtévesztésig hasonlít életmódjában, azonban teljesen eltér attól. Kissé nagyobb és hosszabbszárnyú, mint előbb leírt rokona. Színezet tekintetében közte és előbbi között az egyetlen különbség abban áll, hogy hátfele olajzöldesszürke, azonban hiányzik róla a rozsdabarnás futtatás és farcsíkja mindig a felsőrészekhez hasonlószínű. Valamivel rövidebb és erősebb, az éleken könnyedén behajló csőre is megkülönbözteti a cserregő nádiposzátától.

Az énekes nádiposzátát nem csupán kiemelkedő ismertetőjegyei, hanem tartózkodási helyei és csodaszép éneke miatt is önálló fajnak kell elismerni.

A fogságba kerültek könnyen megszoktathatók és páratlanul szép énekükkel minden igaz állatbarátot elbájolnak.

Az énekes poszáta szintén gyakori madara Magyarországnak, azonban ez nem a nádasok lakója, hanem vízmenti csalitosokban, ligetekben, vetésekben, kenderföldeken telepszik meg. Az aldunai árterületeket hihetetlen mennyiségben telepíti be, de a magasabb hegyvidéken is megtalálható. Így Ertl Liptóújvárott még közel 700 méter magasságban fészkelve találta.

Legkésőbben érkező nádiposzátánk, amely csak május elején mutatkozik, de a magasabb vidékeken május 20 körül jelenik meg. Augusztus, szeptember hónapokban vonul el. Fészkelési ideje június hónap.

Védett madár. Rovarirtó s így hasznos, de gazdasági jelentősége csekély.

Az énekes poszátának is van olyan változata, amely állítólag inkább a kertekben települ meg, élő sövényekben, orgonabokrokban, de a kerti énekes nádiposzáta (Acrocephalus palustris fruticolus Naum.); mint alfaj még nincs elismerve, további behatóbb megfigyelések és vizsgálatok nagyon kívánatosak.

A foltos nádiposzáta (Acrocephalus schoenobaenus L.)

[Régi neve: Calamodus phragmitis]

Régebben a „sitke” nemzetségbe sorolták, ezért neve „foltos sitke” volt. Újabb beosztása alapján a „foltos nádiposzáta” név illeti meg.

Háti oldala és a sötétbarna evezők keskeny külső szegélyei, úgyszintén szárnyfedői és kormánytollai fakóbarnásak; farcsíkja és felső farkfedőtollai rozsdabarnák; dolmánya és válla elmosódott sötét szárvonalkákkal rajzolt; fejetetején feketésbarna alapon fakóbarnás, sötéten sávozott csík vonul végig, mind a két oldalán széles, sárgásfehér szemöldökíve van s kantárja a szemen átfutó keskeny feketés csíkkal van díszítve; a fej oldalai és hasi oldala rozsdasárgásan futtatva; torka, hasa és alsó farkfedői világosabbak, inkább fehéresen színezettek. Szeme világosbarna; csőre felül szarufekete, alul szürke; lába szürke.

A foltos nádiposzáta a 70. szélességi foktól dél felé, egész Európában és Nyugat-Ázsiában van elterjedve.

Éneke kitünő és nagyon kellemes, sokszor ismételt fuvolaszerű hangos trilla; általában hasonló ugyan a nádiposzáták dalához, de helyenként a barázdabillegető és a füsti fecske dalára emlékeztetve annyira változatos, hogy azt egyes poszátafajok énekével lehet összehasonlítani.

A foltos nádiposzáta Magyarországon szintén gyakori madár, amely átvonulás idejében előfordul az ország minden valamire való állóvize mellett, főleg a nádasok szélén vagy árokpartok rekettyéseiben. Mint fészkelő azonban leginkább az úgynevezett turjányokat kedveli, amelyekben nincsen magas nádas, csak mindenféle vízinövénnyel, kákával, fűfélékkel igen sűrűn borítottak. A nagy ősmocsarakban is megtelepül, például a Kisbalatonon, de nem megy a mély vízben levő nádasba, hanem a szélén, átszelő csatornák mentén levő bozótokba. Korán érkezik, sokszor március végén és igen sokáig marad itt. Még novemberben is láttam. Védett madár. Gazdasági jelentősége csekély; rovarokból táplálkozik.

A csíkosfejü nádiposzáta (Acrocephalus aquaticus Gm.)

Régebben ezt is a „sitke” nemzetségbe sorolták, s ezért „csíkosfejű sitke” volt a neve; legközelebbi rokona a foltos nádiposzátának. Hossza 13, kiterjesztett szárnyszélessége 19, szárnya 6, farka 4.7 centiméter. Színezete általában véve a foltos nádiposzáta színezetéhez hasonlít csak dolmánya és vállai vannak élesen szembetűnő sávszerű, feketésbarna hosszfoltokkal díszítve; fejteteje barnássárga; a szemöldökív fölött egy-egy széles, a barnássárga tollszegélyek következtében nem egészen tiszta csík fut végig; alsó részei élénkebb rozsdasárgák mint amannál; begye és oldalai nagyon finom szárvonalkákkal rajzoltak.

A csíkosfejű nádiposzáta Közép- és Dél-Európában, Nyugat-Ázsiában és Északnyugat-Afrikában bezárólag a Kanári-szigetekig fészkel.

A csíkosfejű nádiposzáta Magyarország ritkább madarai közé tartozik. Leginkább csak mint átvonuló mutatkozik, akkor is főleg a nagyobb tavak nádasaiban. Elvétve Erdélyben és a Felvidéken is akadt. Átvonulási ideje április és szeptember. Fészkeléséről régebbi irodalmi adat alig van. Lovassy két magyarországi származású tojást állított ki 1891-ben a Budapesten tartott nemzetközi Madártani Kongresszuson. A Nemzeti Múzeumban két fészekalj van. Az egyiket 1899 június 3-án Dinnyésen gyüjtötték, a másikat 1899 július 13-án Ürbőn. Legújabban Radetzky Dezső 1926 május 21-én talált egy 5-ös fészekaljat Tárnokon. 1928-ban Warga Kálmán repített fiókákat figyelt meg a Kisbalatonon, így ott valószínűleg fészkelt akkoriban. A szülők még etették fiaikat.1929-ben nem látta. Hasznos rovarirtó, védett madár, melynek táplálékmennyisége azonban nem olyan jelentékeny, hogy érezhető gazdasági szerepe lehetne. Mint a magyar ornis egyik ritkasága fokozott figyelmet érdemel, különösen a nagyobb nádasok mentén lakó ornithológusok részéről.

Régebben a szürke csíkosfejű nádiposzátát (Acrocephalus aquaticus cariceti Naum.) külön alfajnak minősítették. Hartert csak egy csíkosfejű nádiposzáta-fajt ismer el.