Poszáta (Sylvia Scop.)

A nemzetség körülbelül 30 fajra oszlik; legnagyobb számban az Óvilág északi felében fordulnak elő, lomb- és tűlevelű erdőkben, csalitokban és kertekben tartózkodnak, úgy a magasabb, mint a mélyebb régiókban. Családtársaiknak majd minden tehetségét egyesítik magukban. Kitűnően énekelnek; rovarokat, pókokat, gyümölcsöket és bogyókat esznek; művészietlen fészküket alacsonyan, bokrok közé építik.

A karvaly-poszáta (Sylvia nisoria Bechst.)

A poszáta nemzetségnek a legnagyobb képviselője Európában. Tollazata fölül olajbarnásszürke; fejeteteje valamivel sötétebb; farcsíktollainak s felső farkfedőinek hegye kívül igen keskeny, fehér, belül feketés szegéllyel; homlok- és szemöldökívtollai rendkívül keskeny, fehéres hegyben végződnek, kantárja szürke; alsó teste fehér és a barnásszürke hullámvonalak folytán, melyek csak az altest közepén hiányzanak; olyannak látszik, mintha pikkelyes volna; ez a rajzolat a karvalyéra emlékeztet s innen kapta ez a poszáta a nevét; alsó szárnyfedőin és alsó farkfedőin sötét, ékalakú foltok vannak; evező- és kormánytollai sötétbarnák, kívül keskenyen fakófehérrel, belül szélesebben fehérrel szegélyezve; a másodrendű evezők végei és ezek fedőtollai, valamint a legnagyobb felsőszárnyfedőtollak fehérrel szegettek; a legkülső 3 farktoll belső zászlójának hegyén széles fehér folt van. Szeme citromsárga; csőre felül szarubarna, alul szarusárga; lába világos szürkésbarna.

A karvaly-poszáta Svédország déli részétől kezdve, Nagy-Britannia kivételével, Közép- és Dél-Európát lakja vagy látogatja, hasonlókép Dél-Oroszországot és Turkesztánt, télen pedig Afrika belsejéig költözik. Éneke összetétele a kerti és mezei poszáta dalának, hely és egyén szerint különböző, általában azonban jól hangzó és tartalmas, de azért a hegyvidéki barátposzáta dalával alig hasonlítható össze; mögötte áll a kerti poszáta énekének is, dala bármennyire is hasonlít ezéhez. A sárgarigó füttyét, a pinty csattogását, a barátposzáta végszavát és egyéb körülötte élő énekes madaraktól ellesett hangokat gyakran beleszövögeti énekébe. Sajátságos kerregése vagy pergő dobolása, mely énekét megelőzni szokta, kissé kellemetlenül hangzik a fülnek. Mint legtöbb rokona, úgy a karvaly-poszáta is igen szorgalmas énekes. Jellemző, hogy némely hangja megdöbbentően emlékeztet a tövisszúró gébicsére.

Kellő gondozás mellett a karvalyposzáta a kalitkát éppoly jól és gyorsan szokja meg, mint rokonai. Nem is nagyobb igényű, mint azok, rövid idő mulva már szorgalmasan énekel, és végül nagyon szelíddé válik.

*

A karvalyposzáta – kerti fülemile, habosposzáta, sávosposzáta – Magyarországon nem ritka, habár mindig több és több területet veszít a folytonosan növekvő bokorirtás miatt. Ameddig az Alföldön még széles lycium élősövények szegték az ország- és dűlőutakat, addig azokban igen szívesen megtelepedett, jelenleg azonban a lycium-mal együtt a karvalyposzáta is eltűnt, úgyhogy rendesen előforduló poszátáink közül feltétlenül ez a legritkább. Előfordul úgy az Alföldön, mint a Dunántúlon, valamint Erdély és a Felvidék alacsonyabb fekvésű vidékein. A magasabb hegyvidékre már nem jut el. A Magyar Nemzeti Múzeumban 20-nál több fészekalját őrzik; ezek főleg a Csepel-szigetről valók. A legészakibb hely Diósjenő, de fészkel még Zólyom vidékein is. Vonuló madár, amely csak április legvégén, május első felében érkezik, s már augusztusban, szeptemberben távozik. Fészkelési ideje június hava.

A törvény védelme alatt álló hasznos rovarirtó madár. Ősszel bogyókkal is táplálkozik, de kárt nem tesz.

A dalos poszáta (Sylvia hortensis Gm.)

[Régi neve: orphea.]

Az európai poszáták között nagyságra nézve a második helyen áll. Tollazata fölül hamuszürke, hátán barnás árnyalattal; fejtetője és tarkója barnás vagy fénytelen fekete; alul fehér, a mell oldala világos rozsdaszínű; evező- és kormánytollai fénytelen feketésbarnák; a legkülső farktoll keskeny külső zászlója fehér, a széles belső zászló végén ékalakú fehér folt mutatkozik, a második kormánytoll hegyén szintén fehér folt van. Szeme világossárga; a csőr felsőkávája fekete, az alsókáva kékesfekete; lába vörösesszürke; a szemkörüli csupasz gyűrű kékesszürke.

A dalosposzáta déleurópai madár. Hazája a Földközi-tenger északi partvidékein kezdődik.

A dalos poszáta méltó nevéhez. Énekének értékét egyesek ugyan csorbítani akarták, annyi azonban kétségtelen, hogy mint énekes még a saját nemében: a poszáták között is előkelő rangban áll. Éneke némileg a feketerigó húros szavára emlékeztet, azonban nem annyira hangos és nem olyan mélabús dallamú. Ez az ének hanggazdaság, valamint az előadás módja tekintetében leginkább a kerti poszáta dalához hasonlít, de erőteljesebb, változatosabb, nagyszerűbb. Hangja majd gördülő, majd csevegő, majd enyelgő, majd teljes egészében szabadon kieresztve oly erőteljesen csengő, hogy valósággal meglepi a hallgatót. A dalos poszáta oly világosan adja elő dalának strófáit, hogy azokat közben sietség nélkül lejegyezhetjük.

*

A dalos poszátának két alakja van, az egyik a nyugati forma Sylvia hortensis hortensis Gm., a másik a keleti, a Sylvia hortensis crassirostris Cretzschm. Utóbbinak a csőre valamivel hosszabb (mérete 18–20.5, előbbié 16–18 mm), hasi oldala többnyire valamelyest fehérebb. Valószínű, hogy Magyarországon ez a keleti forma fordul elő, legalább Hartert azt mondja, hogy ez a forma helyettesíti a nyugatit Dalmáciától kezdve. Magyarországon csak a Horvát-Magyar Tengerparton rendes fészkelő madár, míg egyebütt a legnagyobb ritkaság. Eddigelé csak egyetlenegy elejtett példányról tudunk, ezt Dörner István lőtte 1899 július 23-án Bocsár torontálmegyei községben. Újabban állítólag megtelepedett Tárnok fehérmegyei községben, ahol Radetzky kétszer is talált olyan eddig még pontosan meg nem határozott tojásokat, amelyek a dalos poszáta tojásai lehetnek. Csörgey Titusz egyszer a Balaton északi oldalán hallott olyan poszátaéneket, melyet csak a dalos poszáta énekének minősíthetett. Ezek a bár bizonytalan adatok figyelmeztetőül szolgálnak, hátha ez a faj megkezdi előnyomulását hazánk területére.

A barátka poszáta (Sylvia atricapilla L.)

Erdeink és kertjeink egyik legtehetségesebb, legszeretetreméltóbb és legünnepeltebb énekese. Tollazata fölül szürkés olajbarna, alul világosszürke; az öreg hím fejteteje mélyfekete, a nőstényé és fiatal hímeké vörösbarna. Szeme barna; csőre fekete; lába ólomszürke. Hossza 15, kiterjesztett szárnyszélessége 21, szárnya 6.5, farka 6 cm. A nőstény ugyanakkora, mint a hím.

A barátkaposzáta egész Európában előfordul. Hozzánk április közepe táján érkezik; erdőségekben, kertekben és csalitokban telepszik meg és szeptemberben ismét elhagy bennünket.

A hím kitünő éneke szépségre nézve rögtön a fülemile csattogása után következik. Hangjainak tisztasága, erőssége és fuvolaszerű volta kellően kárpótolja a madárkedvelőt az egyes strófák rövidségéért. Ez a pompás ének, amelyről mindig azt gondoljuk, hogy az egyiké szebb és fenségesebb a másikénál, már virradatkor kezdődik, s majdnem egész nap hallható.

A barátkaposzátát kitünő énekéért gyakrabban tartják kalitkában, mint a többi poszátát. A legkiválóbb énekesek a hegyvidéki fenyveserdőkből származnak, de a lomberdőkben nevelkedtek szintén mesterei az énekművészetnek. A barátkaposzáta, még a frissen befogott is, rendkívül szelíddé válik a fogságban, és gazdájához annyira vonzódik, hogy már messziről dallal üdvözli, és ilyenkor énekében nem zavarja az sem, ha kalitkáját körülhordozzák a szobában

*

A barátkaposzáta – barátka, barátposzáta, papfülemile, feketefolt – Magyarországon mindenütt előforduló, elég gyakori madár, amely éppen csak a legmagasabb hegyvidéket kerüli, de a lakott helyek kertjeit, ligeteit még a zord Árvában is fölkeresi, tehát fölhatol körülbelül 1000 méter magasságig. Megtelepül a sík vidékek alkalmas kertjeiben éppen úgy, mint a dombos és hegyvidéken. Vonuló madár, amely április közepe táján érkezik az alacsonyabb és délibb fekvésű fészkelőterületekre, míg a magasabbra csak május folyamán. Őszi vonulása szeptemberre esik, de azért októberben is akad, sőt két ízben télen át is itt maradt egy-egy példány. Fészkelési ideje május–június.

A törvény védelmezi mint hasznos rovarirtó madarat, amely a kerti káros rovarok, csigák stb. között lényeges pusztítást visz véghez. Ősszel nagyon szívesen megeszi a bogyót is, köztük esetleg egy-két szem visszamaradt ribizkét, de észrevehető kárt nem okoz. Kedvelt és hálás szobamadár, amelynek fogásához azonban az elővigyázatos, korrekt madárbarát hatósági engedélyt kér.

A kerti poszáta (Sylvia borin Bodd.)

[Régi nevei: S. simplex, hortensis]

Éneke a dalosposzáta és barátkaposzáta énekével majdnem egyenrangú. Tollazata fölül olajszürke, alul világosszürke, torka és hasa fehéres; evező- és kormánytollai olajbarnák, kívül keskeny fakószürke szegéllyel; az evezőtollak belső zászlóján fakófehéres széles szegély. A szemet igen keskeny fehér tollkoszorú veszi körül. Szeme világos szürkésbarna; csőre és lába piszkos ólomszürke.

A kerti poszáta hazája gyanánt Közép-Európa tekinthető. Április végén vagy május elején jelenik meg, és szeptemberben távozik el. Éneke a legjobbak közé tartozik, mely erdeinkben vagy kertjeinkben hallható.

A kerti poszátát kitünő éneke miatt sokan tartják kalitkában. A fogsághoz éppen olyan jól alkalmazkodik, mint nemének bármely más faja. Nagyon könnyen megszelídül, szorgalmasan énekel, s gondos ápolás mellett a fogságot 10–15 évig is kibírja.

*

A kerti vagy szürke poszáta Magyarországon alkalmas helyeken szintén elég gyakori madár, amely kertekben, ligetekben sűrű aljnövényzettel bíró kisebb erdőkben szokott megtelepedni, főleg a sik- és dombosvidéken, de a hegyvidéken is. Ertl Gusztáv Liptóújvárott még közel 700 méter magasságban találta fészkelve. Elég későn érkező vonuló madár, amely délre április legvégén, és inkább május elején: és közepén érkezik hozzánk. Fészkelése május végére és júniusra esik. Ősszel, augusztusban és szeptemberben vonul el. Hasznos rovarirtó a törvény által védett madár.

A kis poszáta (Sylvia curruca L.)

Hasonló színű, mint a kerti poszáta, de annál jelentékenyen kisebb.

A kis poszáta előfordulási köre Európa egész mérsékelt része és Ázsia, észak felé a Lappföldig, kelet felé Északkelet-Kínáig, dél felé Görögországig; vándorútján Közép-Afrikáig és Indiáig terjed. Ez a poszátafaj tavasszal, április közepétől május elejéig terjedő időközben érkezik hozzánk, és ősszel szeptemberben ismét elhagy bennünket. Éneke, melyet a hím szorgalmasan hallat: „hosszú pianóból áll, melyben többféle hang váltakozik; az egész dallamot aztán rövidebb forte-val fejezi be.” Másként jellemezve, csilingelő vagy kelepelő trillázás, mely által dala az, összes poszátafajok éneke közül kiválik.

Mint a legtöbb poszátafaj, a kis poszáta is könnyen befogható, minden különösebb fáradság nélkül póttáplálékra szoktatható, és ezután hosszú ideig kalitkában tartható. Jó bánásmód mellett igen szelíd lesz, és már ezáltal is megnyeri a madárkedvelő kegyét.

A kis poszáta – csóvánka, molnárka, nyomorék poszáta – Magyarországon szintén rendesen előforduló, elég gyakori madár, amely főleg a házi kertekben, az emberi lakások közelében levő ligetekben, élősövényekben stb. szokott megtelepedni. Az emberi lakásoktól távolabb is szokott letelepedni, de kisebb számban. Sikságon, hegyvidéken egyaránt előfordul, azonban nem hatol föl a havasokig. Ertl Gusztáv Liptóújvárott közel 700 méter magasságban találta fészkelve. A korábban érkező poszátákhoz tartozik, mely néha március végén, de többnyire április elején érkezik és augusztus–szeptember hónapokban vonul el. Májusban és júniusban fészkel. Hasznos, törvényesen védett rovarirtó, azonban ősszel ő is rájár mindenféle bogyóra; a kerti növényekben, gyümölcsösben azonban nem igen szokott kárt tenni.

A mezei poszáta (Sylvia communis Lath.)

[Régi neve: S. cinerea]

A nemzetség utolsó faja, mely nálunk és Németországban költ; jellemző karcsúsága. Háti oldala vöröses földbarna; fejteteje, hátsó nyaka és fültája barnásszürke; kantárja, halántéksávja és nyakoldalai észrevehetően szürkék; álla, torka és pofájának alsó része fehér; egyéb alsó részei enyhén húsvörös színűek; oldalai rozsdabarnásak; evezőtollai olajbarnák, külső szegélyük rozsdásfakó; a másodrendű evezők fedőtollai szélesen rozsdásbarnán szegettek; farktollai sötétbarnák, a két legszélső kívül fehér, a belső zászló hegyén fehéresszürkével, míg kívülről a második farktoll a végén fehérrel van szegélyezve. Szeme barna; csőre felül szarubarnás, alul szarusárgás; lába sárgás.

Az összes poszátafajok közül a mezei poszáta nyomul föl észak felé a legmesszebbre; még Észak-Skandináviában is előfordul. Elterjedési köre kelet felé Nyugat-Ázsiáig terjed. A hímnek bár változatos, de kevéssé zengzetes az éneke, mely Hartert szerint csicsergő pianóból, s erre következő hangosabb, keményebb fortéból áll.

A mezei poszátát ritkábban tartják kalitkában, mint rokonait. Éneke nem minden madárkedvelőnek tetszik, de a szobamadártartók szinte általános lenézését azért nem érdemli meg.

*

A mezei poszáta – csádészó, csóvánka, nyomorék poszáta, sövénybújó, csaláncsipegető – Magyarországon szintén rendszeresen előforduló gyakori madár, amely azonban valamennyi poszáta között a legkevésbbé ragaszkodik a lakott helyekhez. Elöfordul ugyan nagyobb kertekben is, de egyébként kedvenc tartózkodási helyei a gyepük, tüskés bozótok, a réteket övező vagy azokon levő bokros területek, mesgyék, útmenti sövények stb. Az Alföldnek tán ez a leggyakoribb poszátafaja, amely azonban fölhatol a hegyvidékre is. Ertl Gusztáv Liptóújvárott 700 méter magasságban még fészkelve találta. Vonuló, mely délen április 10-től kezdve érkezik, a magasabb vidékeken májusban. Augusztus és szeptember hónapokban vonul délre. Fészkelési ideje május-június.

Rovarirtó, hasznos, védett madár. Ősszel szintén ráveti magát egyes bogyófajokra, de sokkal kevésbbé, mint a többi poszátafaj.

A törpe poszáta (Sylvia conspicllata Temm.)

Poszáták. 1. Bujkáló poszáta. 2., 3. Feketetorkú poszáta. 4. Szardiniai poszáta. 5. Törpe poszáta. 6. Kucsmás poszáta. 7. Bajszos poszáta.

Poszáták. 1. Bujkáló poszáta. 2., 3. Feketetorkú poszáta. 4. Szardiniai poszáta. 5. Törpe poszáta. 6. Kucsmás poszáta. 7. Bajszos poszáta.

A törpe poszáta a mezei poszátának megszépített képmása kisebb kiadásban s a Földközi-tenger déli országai jellemző madarának tekinthető.

A bajszos poszáta (Sylvia subalpina Temm.)

A bajszos poszáta a legkedvesebb teremtmények egyike. Hazája általában a Földközi- és Fekete Tenger déli partvidékei, sőt kelet felé egész Perzsiáig terjed a költési időszak alatt. A telet Közép- és Nyugat-Afrikában tölti. Felsőrészei szép hamuszürkék; az alsótest, illetve hasoldal közepe szürkésfehér, a torok a beggyel, a felsőmell és hasoldalak azonban élénk rozsdabarnásvörösek.

*

A bajszos poszátának szintén van egy nyugati és keleti formája. Utóbbi neve Sylvia subalpina albisriata Brehm s ez honos Dalmáciában és a Magyar-Horvát Tengerparton. Több izben megfigyelték Fiume mellett, főleg április elején. Zengg mellett 1900 március 23-án találták.

A feketetorkú poszáta (Sylvia rüppelli Temm.)

Az eddig leírt poszátafajok mellé Délkelet-Európában még egy kistermetű faj csatlakozik: a feketetorkú poszáta. Szinezet tekintetében annyira emlékeztet a fehér barázdabillegetőre, hogy mind a két madarat úgyszólván azonos szavakkal lehetne leírni.

A kucsmás poszáta (Sylvia melanocephala Gm.)

Poszáták. 1. Bujkáló poszáta. 2., 3. Feketetorkú poszáta. 4. Szardiniai poszáta. 5. Törpe poszáta. 6. Kucsmás poszáta. 7. Bajszos poszáta.

Poszáták. 1. Bujkáló poszáta. 2., 3. Feketetorkú poszáta. 4. Szardiniai poszáta. 5. Törpe poszáta. 6. Kucsmás poszáta. 7. Bajszos poszáta.

Tollazata fölül szürkésfekete, alul fehér, vöröses futtatással; a fej felső része a kantárral és fülfedőkkel egyetemben bársonyfekete; torka tiszta fehér; szárny- és farktollai feketék; hárem szélső kormánytollának külső zászlója egészen fehér, a többi kormánytoll hegye fehéren szegélyezett, a szegélyezés azonban a középtollak felé haladva fokozatosan csökken.

Dél-Franciaországtól, Olaszországtól és Dél-Dalmáciától kezdve a kucsmás poszáta egész Dél-Európában, Észak-Afrikában és Kis-Ázsiában van elterjedve.

*

A kucsmás poszáta Magyarországon kizárólag az adriai tengerparton fordul elő. Washington figyelte meg Fiume mellett, Marek pedig egyszer márciusban, máskor áprilisban látta Zengg mellett.

A szardiniai poszáta (Sylvia sarda Temm.)

Hazája: Szardinia, Korzika, Capri, Szicilia, Pantelleria, a Baleári-szigetek és Portugália.

Szardiniában állandó madár, és ott az egyszer kiválasztott tartózkodási helyét még télire sem hagyja el. Közeli rokona a spanyol földön otthonos bujkáló poszáta, (S. undata Bodd.).