Kövirigó (Monticola Boie)

A kövirigók nemzetségébe a rigócsoport nagyobb fajai tartoznak és Európa melegebb tájain, egész Afrikában, Abesszíniától le a Kapföldig, végül a mérsékelt Ázsia hegyeiben egész Formózáig és Japánig honosak.

A kövirigó (Monticola saxatitis L.)

Nagytermetű, rozsdafarkúnak látszik. Feje, nyaka, felső háta és farkcsíkja szép kékesszürke; a hát közepe fehér; egész alsó része pompás, élénk rozsdavörös; válltollai sötét hamuszürkék vagy palafeketék; evezői feketésbarnák, hegyükön világosabbak; a fedőtollak hegye rozsdasárgásfehéren van szegélyezve; a kormánytollak a két középső fénytelen sötétbarna kivételével ugyanoly rozsdavörösek, mint a test alsó része. Ősszel a fővedlés után minden kisebb tolla világos szegéllyel bír. Szeme barna; csőre fénytelen fekete; lába vörhenyesszürke. Hazájába a házi rozsdafarkúval együtt már gyakran március közepén, legkésőbben azonban áprilisban megérkezik, hol szeptember végéig vagy október elejéig marad. Éneke kitünő, tartalmas és változatos, telthangú és tisztán csengő, lágy és fuvolaszerű, de e mellett kitűnik azáltal is, hogy tartózkodási helyének fekvése és a madár saját tehetsége szerint más madarak, így például a fülemile, feketerigó, énekesrigó, poszáta stb. énekének egyes szakaszait ügyesen beleszövögeti a maga dallamába. Gondos ápolás mellett a kövirigók a kalitkában is szaporodnak, sőt idegen madarak fiókáit is felnevelik és a fogságban általában oly kitünő és oly sokféle jó tulajdonságot fejtenek ki, hogy méltán Európa legkiválóbb szobamadarai közé sorozhatjuk őket.

A kövirigó (sziklarigó) Magyarország sziklás vidékein fészkelő madár, amely azonban nem hatol fel a legmagasabb hegyvidékre. Így például Liptó megyének a Tátra alján fekvő részében Ertl maga sohasem találta fészkelve. Megfelelő területeken azonban elég gyakori a Mecsek hegységben, már jóval ritkább a Bakonyban és a nyugati határhegységben, ismét elég gyakori a Pilisi hegységben és Budapest környékén is sokszor fészkelt, így főleg a Sashegyen, de a Kis-Svábhegy oldalában is, sőt az Áldás-utcai iskola épületében is megtelepedett. Fészkel a Mátrában, Bükkben s a Felvidék alacsonyabb hegyvidékein. Tán leggyakoribb Erdélyben, ahol minden 1000 méteren aluli sziklán található, néha magasabban is. A Magyar-Horvát Tengerparton szintén fészkel, továbbá a Fruska-Gorában és a krassói hegyvidéken. Átvonulóban nagyritkán az Alföldön is látható.

Áprilisban érkezik, augusztus-szeptember hónapokban vonul tovább. Fiume környékén még novemberben is akadt.

Habár csekély számánál fogva nagyobb gazdasági jelentősége nincsen, mégis túlnyomóan hasznos rovarirtó s ezért a madárvédelmi törvény védelme alá helyezte. Szépsége és kis állományai miatt is a legnagyobb kíméletben részesítendő.

A kék kővirigó (Monticola solitarius L., ezelőtt cyanus)

Valamivel nagyobb, mint a kövirigó. A hím tollazata egyenletes palakék; a fénytelen fekete evezők és kormánytollak kékkel szegélyezettek. A tojónál a kékesszürke szín az uralkodó; torka világosrozsdabarnával foltozott és minden folt feketebarnával van körülszegélyezve; a többi alsó része sötétbarna holdfoltokkal és barnásfehér tollszegésekkel mintázott; evező- és kormánytollai sötétbarnák. Szeme barna, csőre és lába fekete.

A kék kövirigó rendkívül élénk, fürge és mozgékony madár, mely e mellett igen szorgalmasan énekel. Éneke ugyan a közönséges kövirigó éneke mögött áll, de azért szintén kitünőnek minősíthető és majdnem minden évszakban hallható. A kalitka számára többnyire fészekből szedett fiatal madarakat szoktak szerezni. A kék kövirigó, éppúgy, mint a közönséges kövirigó, megfelelő ápolás mellett évekig kitart a fogságban, de rendes helyét annyira megszokja, hogy esetleges változást azután igen nehezen tud elviselni. Olasz- és Görögországban és Málta szigetén igen kedvelt szobamadarak.

A ragadozóktól madarunk keveset szenved; az öregeket óvatosságuk, a fiókákat pedig a fészek mindig jól megválasztott helye védi meg a leselkedő ellenségektől. A nemessólymok azonban néhányszor mégis megejtik őket.

A kék kövirigó a tulajdonképpeni Magyarország területén nem fordul elő. Sokat vitatták, hogy Erdély délkeleti sziklás hegyvidékein előfordult volna, de ezek az adatok mind téveseknek bizonyultak. Biztos előfordulása a Magyar-Horvát Tengerpart, ahol Fiumétól kezdve elég gyakori fészkelő. Kora tavasszal, márciusban érkezik és késő őszig marad, néha télen át is akad belőle.