Araponga (Procnias variegatus Gm.)

Hazája Dél-Amerika s onnan származik a neve is. Csupasz torka nyalábos bőrcsövecskékkel van borítva.

A kalapácsolómadár (Procnias tricaruncutatus J. et E. Verr.)

Feje, nyaka, melle fehér, egyébként szép gesztenyebarna színű. Homloka közepén és a csőr tövének mind a két oldalán egy-egy 5–7 cm gilisztaformájú bőrkinövése van, amelyet – Frantzius szerint – a tojónál apró szemölcsszerű duzzadás helyettesít.

A harangozómadarak hazája a tropikus Dél- és Közép-Amerika. Legújabb megfigyelői, az amerikai Brewster és Chapman, Trinidadon a következőket észlelték: „Hangjában mindenki csalódik, aki azt várja, hogy ez a madár tényleg „harangozómadár” legyen. Azonban, ha nem is hasonlít a hangja a harangéhoz, mindazáltal egészen sajátságos és a legkülönösebb hangok közé tartozik, amiket egyáltalán észlelni lehet.”

A kapucinusmadár (Calvifrons calvus Gm.)

A kapucínos madarat régente a Cephalopkterus nembe sorolták, csak újabban került a Calvifrons (Gymnocephalus) nembe. Nagy és erőteljes csőre valóságos varjúcsőr volna, ha nem volna jóval laposabb, és lába is különbözik a varjúlábtól, mert csűdje rövidebb és erősebb s lábujjai is aránylag hosszabbak. Szárnya elég hegyes, a rövid fark közepéig ér. Gyér tollazata van s a csőr töve, kantárja, homloka, fejeteteje, a szemtájék és torok csupasz. Színezete meglehetősen egyhangú rozsdabarna, a háton némileg olajzöldbe játszik; evezői és farktollai feketésbarnák, a harmadrendű evezők vörhenyesbe mennek át; legfelsőbb szárnyfedői olívbarnák, csupasz arca, csőre, lába fekete; szeme sötétbarna.

Hangja, melyet ez az elvonultan élő madár állítólag szabályos időközökben hallat, borjúbőgésre emlékeztet és messzire elhallatszik.

A sisakosmadár (Cephaloptus ornatus Geoffr.)

Miként a Cephaloptus Geoffr. nembe tartozó másik két fajt, úgy a sisakos vagy bikamadarat is jellemzi a fején levő esős, feltünő sisakformájú tollbóbitája és tekintélyes nagyságú tollas bőrlebernyegje, mely nyaka alsó részéről lóg le. A bőrlebernyeg lapos 7 ½–15 ½ cm hosszú. Tollazata eléggé egyenletesen fekete, bóbitája kékesfekete. A dolmány tollai sötétzöldes feketével szegettek, az evező- és farktollak egyszínű koromfeketék.

A sisakos madár a perui Kordillerák 1000 m magasságig terjedő keleti lejtőin lakik és el van terjedve az Amazon-folyam felső felén át a Rio-Negróig, déli irányban Chile határáig.

Hangja, melyet elsősorban kora reggel és alkonyattájban hallat és amelyről a „bikamadár” nevet kapta, sajátságosan hangzik és valóban távoli bikabőgéshez hasonlít. A bőgéshez hasonló hang keltésében – Bates szerint – a húsos lebernyegnek is szerepe van. Elbődülés előtt szétmereszti bóbitáját, megnyujtja és meglóbálja üres lebernyegjét, fejét lehajtja és most már kiadja a hangot. Ha több sisakosmadár van együtt és egyidőben bőgnek, akkor az ember inkább gulya jelenlétére, mint madarakra gondolna.

A dudásmadár (Cephalopterus penduliger Scl.)

Ez az Ecuador nyugati részén élő faj kisebb az előbbinél. Tollazata ércesen fénylő fekete, csak az alsó szárnyfedőtollak és a farktollak alsó felének belső szegélye fehér, homloktollai azonban teljesen feketék. Lebernyegje igen szembetűnő, a 33 cm-t is eléri, amellett nem lapos, hanem hengeralakú.