Királykolibri (Lophornis Les.)

Végtelenül bájos madárkák tartoznak ebbe a nemzetségbe. A fajok száma jelenleg tizenegy s ezek hazája Amerikának Dél-Mexikótól Bolíviáig és Brazilia délkeleti részéig terjedő vidéke. A hímek nyaktollainak egy része igen hosszú és pompás gallért alkot. Ezek a tollak többé-kevésbbé keskenyek, hosszúk és gyönyörű színűek. Gallérjukat hol lehajtják, hol fölmeresztve viselik. A fejtető tollai rendszerint szintén jó hosszúak, csőrük körülbelül olyan hosszú, mint a fejük, finom áralakú, a hegye előtt kissé megvastagodott. Szárnyuk kicsi és keskeny, a faroknál rövidebb; a farktollak általában egyforma hosszúak és meglehetős szélesek.

Igazán nehéz volna megmondani, hogy melyik közöttük a legszebb: a szó szoros értelmében egyik gyönyörűbb a másiknál.

A királykolibri (Lophornis ornatus Bodd.)

Hazája Trinidad, Venezuela és Guayana. Törzse bronzzöld, bóbitája barnavörhenyes; háta és farcsíkja között széles fehér keresztsáv húzódik. Pofája gyönyörűen ragyogó zöld. Világos vörösbarna gallértollai lépcsőzetesen hosszabbodnak s végükön ragyogó zöld folt van. Evezőtollai sötét bíborbarnák, a farktollak sötét barnásvörösek. Csőre hússzínű, hegye barna. A tojó színe mindenütt halaványabb, fakóbb, se bóbitája, se gallérja, se ragyogó pofafoltja nincsen.

A pompáskolibri (Lophornis magnificus Vieill.)

Szinezetében nagyjában hasonlít az előbbihez, de gallértollai rövidebbek, szélesebbek s végük legyezőszerűen kiszélesedő. A fehér gallértollak vége aranyzöld, tövük világos fahéjszínű. Hazája Brazilia délkeleti része.

Csodakolibri (Loddigesia Bonap.)

Még a kolibrifélék között is a legfeltűnőbb jelenség; egyetlen faj tartozik ebbe a nemzetségbe.

A csodakolibri (Loddigesia mirabilis Boure.)

Az öreg hím farkában összevissza csak négy toll van. A két legbelső egészen rövid, alig egy centiméter hosszú, merev, és a farkfedőtollak alól egyáltalában nem látszik ki. A farkfedők közül két toll 8 cm hosszú, hegyes és a füsti fecske szélső farktollaihoz hasonlóan nagy villát alkot. A két szélső farktoll aztán valósággal kalandos alakú: rendkívül hosszúak, csupasz száruk végén lobogóvá szélesülnek s egymást a tövükhöz közel keresztezve, félkörben oldalt előre kunkorodnak. A fiatal hímnek a farkában még a rendes számú tolla van; ugyanez áll a tojóra is, melynek farka erősen villás s a két szélső farktoll vége kanálalakú lobogóvá szélesedik. A hím fényes fémzöld, feje teteje, egészen a megnyúlt tarkótollakig, ragyogó ibolyaszínű; alul barnásfehér, középsávja sötét bronzszínű. Álla és torka kékeszöld; a hosszú kormánytollak csupasz szárai feketék és sötét bíborkék lobogóban végződnek. Ez a csodás kis madár Peru északi vidékén él 2100–2700 m magasságban. Matthews botanikus fedezte fel 1836-ban és különösképpen egészen 1881-ig csak azt az egyetlen példányt ismerték, amelyet ő gyüjtött.

Az ember önkéntelenül is abból a hasonlatból indul ki, amit a kolibri repülése és virágkedvelése is támogat, hogy ez a madár mintha tollas pillangó lenne. Saussure-hoz hasonlóan más kutatóknak is részük volt abban a meglepetésben, hogy madarat fogtak lepke helyett. Gould alig tudta meggyőzni egyik ismerősét arról, hogy az Angliában látott ismert kacsafarkú lepke valóban pillangó volt és nem kolibri. Bates határozottan állítja, hogy csak igen hosszas megfigyelés után tudta az Amazon-folyó vidékén élő titán nevű szürkületi pillangót bizonyos kolibrifajoktól megkülönböztetni, és nem egyszer megtörtént vele, hogy lepkét lőtt le a fáról kolibri helyett, mert ahogyan ez a lepke virágtól virághoz szállott, előtte a levegőben ahogyan „függögetett”, de meg alakra nézve is annyira szakasztott mása volt a kolibrinek. Az indiánok és a négerek, de sokszor még a művelt fehérek is az említett titán lepkét és a kolibrit egy és ugyanazon állatnak tartják. Abból indulnak ki, hogy a hernyó idővel lepkévé alakul át, és ebből, meggyőződésük szerint, joggal szabad arra következtetni, hogy a következő átalakulásnál madár is lehet a lepkéből. Igen érdekes az a megfigyelés, hogy ezekben a lepkékben a kolibrik többé-kevésbbé vetélytársaikat látják, mint amelyek maguknak követelik kenyerük egy részét. Saussure megfigyelései szerint sokszor hadat is üzennek ezért a pillangóknak virágtól virágig, fától fáig űzik őket, lecsapnak rájuk s mindenképpen igyekszenek azokat elzavarni. Ilyenkor aztán gyakran megesik, hogy csőrükkel szétszaggatják a lepke szárnyát. Ezeknek a támadásoknak csakis kenyéririgység lehet a rúgója, és a legnagyobb mértékben jellemzők úgy a támadókra, mint az üldözöttekre. Páratlan ügyessége és mozgásának gyorsasága révén annyira biztonságban érzi magát ez a kis madár, annyira nem ismeri a félelmet, hogy az valóban meglepő.

Úgy látszik, hogy a kolibrik érzékszervei meglehetősen egyformán és magasan fejlettek. Valamennyi megfigyelés alapján arra kell következtetnünk, hogy kitünően látnak. Ezt különben már repülőmozdulataik alapján is biztosra kell vennünk, ha azt látjuk ugyanis, hogy olyan apró rovarokat is fogdos, melyeket mi egyáltalában nem is látunk. Azt is nyugodtan állíthatjuk, hogy hallása sem marad el egyéb madarak hallása mögött.

Minthogy a kolibrik nagyon egyoldalú életmódhoz alkalmazkodó lények, azért legkevésbbé sem valószínű, hogy különösen tehetséges, okos madarak lennének. Minthogy nehezen lehet őket megfigyelni, azért sokkal könnyebben csalatkozhatunk megítélésüknél, mint a többi madaraknál. Annyit minden megfigyelő megállapíthat róluk, hogy barátaikat ellenségeiktől igen jól meg tudják különböztetni, hogy ahol nem bántják őket, ott bizalmasak, ahol üldözik, ott félénkséget és óvatosságot tanusítanak.

„A kolibrik – mondja Stolzmann – sajátságos táplálékszerző módjukkal az összes madarak között egyedül állanak a természet háztartásában. Ebben a tekintetben munkájukat az Óvilágban a lepkék, méhek, dongók stb. végzik el. Dél-Amerika lepkéi a kolibrikben olyan vetélytársakra akadtak, melyekkel szemben nem tudják megállani helyüket, s ezért életszokásaik részben más irányban fejlődtek. Míg az Óvilág virágmézének javarésze a nappali lepkéknek jut, addig Dél-Amerika nappali pillangói a patakok partján gyülekeznek össze (amit különben az Óvilágban is sok lepke megtesz), ahol valami bomlásnak induló gyümölcsöt, vagy állati ürüléket találnak és egészen másféle nedvekkel táplálkoznak.”

„Majd minden kolibrifaj – mondja Stolzmann – mérges, verekedő természetű, különösen az esős évszak alatt, amikor költenek. Ebben némelyik annyira megy, hogy egyáltalában nem tűr más kolibrit portája környékén és nálánál nagyobb fajokat is űzőbe vesz.”

Eltekintve a költés idejétől, amikor a kolibri a fészke tájékára tévedt minden élőlényt megtámad, az emberrel szemben egyébként igen bizalmas.

A csodakolibri (Loddigesia mirabilis) fiatal hímjei különleges légi táncokat is járnak: mialatt az egyik lent ráakaszkodik valami gallyra, addig társa mindenféle művészi repülőmutatványokat visz végbe a feje felett, de a két madár majd minden pillanatban szerepet cserél. Az öreg hímek csak igen ritkán vesznek részt ezekben a játékokban.

Az öreg hímek is járnak azonban ilyen légi táncokat, azok is fitogtatják repülőművészetüket, melyeket természetesen párzási játéknak kell tekintenünk.

A kolibrik szépségükkel és kedvességükkel az összes amerikaiak kedvencei lettek. Ezért csakis egyes gyüjtők kívánságára ejtenek el belőlük néhányat. A régi útleírások és természetrajzok azt mondják, hogy homokkal vagy vízzel is lelőhetők. Audubon rá is szánta magát, hogy ezt kipróbálja, de csak azt tapasztalta, hogy a víztöltés alaposan bepiszkítja a puskát, de a kolibriban nem tesz kárt. A legapróbb madársöréttel ajánlatos kolibrit lőni. Ehhez a vadászathoz különben semmi különös ügyesség nem kell és fáradsággal sem jár. Semmi egyebet nem kell csinálni, mint várni valamelyik virágzó fa alatt s a kellő pillanatban, a megfelelő távolságról a virág előtt lebegő kolibrira lőni. Ezen az úton-módon egy-egy délelőtt folyamán is annyit lőhetünk, amennyit csak akarunk. Az elejtett kolibriknak azonban egyébként csak a természetbuvár veszi hasznát, mert rég letünt már az az idő, amikor az előkelő mexikóiak ruhájukat kolibribőrökkel díszítették. Mostanában persze néha a modern divat a női kalapdíszek kedvéért pusztítja ezeket a kedves kis teremtéseket.

Az emberen kívül a kolibrinak úgyszólván alig akad valami ellensége. Alig lehet föltételezni, hogy ragadozó madarak, vagy egyéb ragadozó állatok megtámadják őket, mert hiszen nincsen olyan ragadozó, amely gyorsaság szempontjából fölvehetné velük a versenyt, azonkívül a sovány préda távolról sem kárpótolná a ráfordított fáradságot. A fiókák valószínűleg többször esnek áldozatul a kúszó ragadozó emlősöknek és fészekkrabló madaraknak. Utóbbi azért valószinű, mert a kolibrik az ilyen madárfajokat a legnagyobb hevességgel üldözik. A kolibrik öregjeinek és fiókáinak a legveszedelmesebb ellenségei azonban kétségtelenül a kúszó kígyófajták s ezek közül is inkább az éjtszaka, mint a nappal járók, mert utóbbiakkal szemben a kolibrik elég hatásosan tudnak védekezni. Martin szerint még a leggyorsabb fára mászó kígyót is szemen szúrja a kolibri, még mielőtt a fészkéhez érhetett és méregfogait a fiókákba márthatta volna. A szúrás után tehetetlen fájdalomban vergődik s végül a földre vágódik. Nagyjában csak kevés zavartatásban részesülnek ezek a röpülő drágakövek. Ezt bizonyítja már föltűnő nagy számban való előfordulásuk is, dacára annak, hogy szaporodásuk nagyon kisméretű.

Régebben mindenféle mesébe való ellenségről beszéltek a kolibrikkal kapcsolatosan, így többek között arról is regéltek, hogy a nagytermetű madárpók is sokat elpusztít közülük, akárcsak a mi keresztespókunk a legyeket. A kolibrikre vonatkozó mai ismereteink alapján azonban kénytelenek vagyunk kételkedni ezekben a Merian kisasszonytól és Palisot de Beavais-tól eredő tudósításokban, habár nem szabad teljességgel kétségbevonni annak a lehetőségét, hogy egy-egy apróbb kolibri tényleg fönnakadhat a nagyobb pókfajok hálójában s hogy valóban ki is szíjja azt ilyenkor a háló gazdája. A kolibrik azonban távolról sem olyan ügyetlenek, mint pl. az apróbb pinty-félék, amelyek közül Bates egy ízben kettőt is lelt a pókhálóba belekeveredve. Nagyon jól ismerik ezt a veszedelmet s amint Bullock megfigyelései bizonyítják, eredménnyel védekezni is tudnak ellene.