Hóbagoly (Nyctea Steph.)

A nemzetséget jellemzik szerfölött tömött láb- és lábujjtollazat és igen rövid fülpamatok. Egyetlen képviselője

A hóbagoly (Nyclea nyctea Linn.)

[Régi neve: nivea, scandiaca.]

Hóbagoly (Nyctea nyctea Linn.) és Szakállas bagoly (Scotiaptex lapponica Retz.).

Hossza 68-71 cm, kiterjesztett szárnymérete 146–156 cm, szárnyhossza 45, farkhossza 26 cm. Színezete a kor szerint különböző. Az igen öreg madarak fehérek, némelykor majdnem mindem foltozás nélküliek, vagy legfeljebb fejük elején van barna foltocskákból álló harántsor; a középkorú példányok fehér alapon többé-kevésbbé barna haránt-, a fejen pedig ugyanilyen színű hosszanti foltokkal rajzoltak, a fiatalabb madarak még erősebben foltozottak. A fészek-fiókák pehelyruhája barnásszürke. Az öregek tollazata keményebb, mint egyéb bagolyfajoké. Szeme pompás sárga, csőre szarúfekete.

A hóbagoly a tundrák lakója és északon sokszor egész a sark táján megfigyelték.

Nyár idején kivált a hegyvidéken tartózkodik, télen a mélyebben fekvő vidékekre vonul le és a hazájában a hó nagyon bőven esik és a táplálék megcsappan, akkor dél felé vándorol és olyankor Közép-Európában és hasonló szélességi fokok alatt Ázsiában is előfordul.

A hóbagoly a tundrán gyönyörű látvány. Nappal vakító színezetétől és jelentékeny nagyságától egészen eltekintve rövid, széles, erősen kerekített szárnyai oly határozottan kitüntetik, hogy a fajazonosságra vonatkozólag nem lehetünk kétségben. Nappal és éjjel egyaránt repül.

Elkerülhetetlen veszély esetén minden más baglyot felülmúl bátorságban. A kutyákat, Schrader megfigyelése szerint, nagy hevességgel támadja meg és mint a sólyom, úgy vág le reájuk.

A hóbagoly tápláléka a kis rágcsálók, elsősorban lemmingek, azonkívül mókus, fütyülő nyúl, hódpatkány és hasonlók.

A hóbagoly Észak-Amerikában a trapperek és indiánok csapdáiból és hurkaiból kilopja a nyulakat, pézsmapockokat stb. Csapatokba verődve követi a lemmingek seregeit; párjával vagy egyenként vadászik mindenféle szárnyasvadra. A hófajdokat szenvedéllyel üldözi, a sebzetteket a vadász elől ragadja el, sőt kiszedi őket a vadász tarisznyájából; a fajdok vadrécék és vadgalambok éppoly kevéssé biztosak tőle, és halakat is fog.

A hóbaglyot Európában bizonyára csak a vadász veszélyezteti komolyan, akinek ily nagy madár elejtése különös gyönyörűséget szerez ellenben a Szamojed-félsziget tundráján az osztjákok és szamojédek rendszeresen üldözik, óriási tőrök segélyével fogják őket s jóízűen költik el húsát.

A hóbagoly Magyarországon rendkívül ritka téli vendég, amely ez ideig csak alig néhányszor fordult elő. 1837-ben Petényi fedezte föl a zólyommegyei Prasiván; 1860 március 27-én Ung megyéből került egy példány a Nemzeti Múzeumba, ugyanide került az 1891 nov. 3-án Ujszász mellett kézrekerült példány. Azóta nem mutatkozott egészen 1920-ig, amikor január 24-én az ungmegyei Nagykapos mellett fogtak egyet.

Gazdaságilag jelentéktelen.