Bábapapagály (Melopsittacus Gould)

A bábapapagály (Melopsittacus undulatus Shaw)

Valamennyi nálunk kalitkában tenyésztett papagály közül ez az ausztráliai papagályfaj foglalja el a vezető helyet. Nincs is más papagályfaj, amelyik annyira alkalmas szobamadár volna, mint ez. A többi papagályfélék színpompájukkal nyerik meg az ember tetszését, a bábapapagály ellenben főleg kedvességével és szeretetreméltóságával. Ez is nagyon szép, de kedvessége még ennél is nagyobb. Minden szobának díszére válik és a legridegebb kedélyű embert is hamarosan megnyeri.

Egyébként nemzetségének egyetlen faja, mely a kisebb papagályok közé tartozik s alig nagyobb a verébnél, de hosszú farka nagyobbnak mutatja. Alakjára nézve igen csinos; törpe, karcsú; csőre magasabb, mint amilyen hosszú, oldala és orma domborodó. A felső káva majdnem függőlegesen ereszkedik lefelé s hegye aránylag igen hosszú; a hegye előtt mélyen ki van vágva. Az alsó káva ugyanolyan magas, mint a felső, alsó oroméle kerekített. Lába vékony, karcsú, csűdje aránylag hosszú, ujjai és karmai hosszúak. Szárnya hosszú és hegyes, a második evező a leghosszabb; a szárnyhegy majd akkora, mint a szárny felsőrésze. Farka melyben a két középső toll igen megnyúlt – lépcsőzetes, annyira, hogy a két szélső toll csak harmad akkora, mint a középső. Tollazata rendkívül lágy, színezete igen tetszetős. Homloka, fejeteteje, kantárja és az alsó káva környéke kénsárga; ezt a szint lefelé jobbról-balról 4–4 szép, élénkkék pont határolja, melyeket néhány hosszabb toll végén lévő petty alkot. A foltocskák közül a pofán lévő a legnagyobb; alakja hosszúkás, míg a többiek inkább kerek pettyek. Fületája, feje és nyaka hátsórésze, dolmánya, válla és a szárnyfedők javarésze zöldessárga; minden egyes tollon négy finom keresztcsíkocska van. A vállon és szárnyfedőkön ezek a keresztcsíkocskák kiszélesednek, de viszont számuk leapad kettőre. Háta alja, farcsíkja, a felső farkfedők, valamint az egész alsó test az állától kezdve gyönyörű fűzöld. Elsőrendű evezőtollai s ezek fedői fakó sötétzöldek, kívül keskeny sárga, belül feketés szegéllyel; a középen széles, ékalakú, sárgás folt van. A másod- és harmadrendű evezők külső zászlója zöld, ennek szegélye sárgás; belső zászlójuk sárga, tövük feketés. Az utolsó evezőtollak és azok fedői barnásfeketék, széles, sárga végszegővel; a farok két hosszú nyárstolla sötét fakókék, a többi farktoll zöldeskék; középen mind a két zászlóra kiterjedő, széles citromsárga folt, azonkívül a belső zászlónak a tövén jó széles, fekete szegély. Szeme halaványsárga, csőre szarusárga, töve zöldesszürke, viaszhártyája sötétkék, lába kékeszöld.

A bábapapagályt más néven hullámos papagálynak ismerik. Shaw fedezte föl és írta le legelőször.

A bábapapagálynak igen jó oldala az igénytelensége. Egyik sem éri be oly kevés változatossággal a táplálékában, mint ez a kis madár. Egyféle ennivalón évekig jól elél. Az ausztráliai fűmagot legjobban kölessel, kanárieleséggel meg kendermaggal helyettesíthetjük, Ilyen etetés mellett jól érzi magát és teljesen meg van elégedve sorsával. Másféle szemes takarmányra eddig nem sikerült rászoktatni. Viszont a lédús leveleket szívesen veszi, így főleg a salátát, kelt, káposztát s egyéb zöldséget. A gyümölcsöt, cukrot, egyéb nyalánkságokat eleinte nem méltatja figyelemre, de lassanként rászoktatható. Dacára annak, hogy főleg a száraz eleséget szereti, aránylag igen keveset iszik: néha hétszámra se nyúl a vízhez. De ebből korántsem szabad arra következtetni, hogy ne adjunk neki mindig friss ivóvizet. Sóra, mészre, homokra föltétlenül szüksége van. Nem férhet hozzá kétség, hogy részben azért örvend ez a madár oly nagy közkedveltségnek, mert könnyű eltartani.

A többi papagály – bármennyire kedves is egyébként – néha egyenesen kiállhatatlanná válik rikoltozó hangja miatt. Még a tanult, beszélő papagályok sem tudnak mindig és véglegesen leszokni erről a velükszületett, rossz tulajdonságukról és az emberi szavak közé bizony igen gyakran belerikkantanak. Kevés ember van, aki a papagályoknak ezt a neveletlenségét sokáig el tudná viselni. A bábapapagálynál azonban egészen másként áll a dolog. Ennek is igen változatos a hangja, de ez sohasem kellemetlen, hanem inkább kedves. Nem lövünk túl a célon, ha azt állítjuk, hogy a hím bábapapagályt az éneklők közé kell soroznunk, mert csevegése több a közönséges csicsergésnél, szinte már éneknek mondható.

Végezetül még azt akarom fölemlíteni, hogy a bábapapagályok nálunk a szabadban is megmaradnak. Egyik nagy állatbarátunk belgiumi birtokán 1861 tavaszán két pár kiszabadult a kalitkájából. A nagy park fáinak koronájában csakhamar annyira eltüntek az emberek szemei elől hogy csak igen ritkán s akkor is csak futólag lehetett őket látni. De azért ott maradtak a környéken s amint később kiderült, az odvakban költöttek is s fiaikat is szerencsésen fölnevelték, A tulajdonos ősz felé 10–12 darabból álló csapatot vett észre egy zabtáblán, ahol azok javában lakmároztak. Ettől kezdve a madarakat óvatos etetéssel fokozatosan közelebb csalogatták és a tél beköszönte előtt tizet meg is fogtak. Semmi kétség sem férhet hozzá, hogy a bábapapagály a mi éghajlatunkat kifogástalanul elbírná s érthető, hogy innen is, onnan is javasolták betelepítésének megkísérlését. De mit nyernénk vele? Ha föl is tételezzük, hogy a vonuláshoz szokott madarak a részükre kiutalt kisebb területen télen át is megmaradnak és nem repülnének el délfelé, amit egyébként valószínűnek kell tartanunk, a bábapapagályban akkor is egy, bár igen szép és kedves, de éppoly káros madarat hoznánk a nyakunkra.