Kakuk (Cuculus Linn)

Ez a nemzetség az egész Óvilágban és Ausztráliában van elterjedve és 11 fajt számlál. Főképviselője

A kakuk (Cuculus conarus Linn)

Kakuk (Cuculus canorus Linn.).

Karcsú testalkat, kicsi, gyenge, enyhén hajlott csőr, hosszú, hegyes szárny, igen hosszú, kerekített fark, rövid, részben tollal borított láb és meglehetősen puha, sötétes színű tollazat jellemzi. A hím felül kékes vagy sötét hamuszürke, alul szürkésfehér, feketés haránthullámokkal. Torka arctájéka, bárzsingja és nyakoldala egészen a melléig tiszta hamuszürke, szárnya ólomfekete, farktollai feketék, fehér foltokkal. Szivárványhártyája élénksárga, csőre fekete, tövén sárgás; lába sárga. Az öreg tojó hasonlít a hímhez, csak a nyaka hátulján és nyakaoldalán vannak alig észrevehető vörhenyes szalagok. A fiatal madarak alul is, felül is haránthullámokkal rajzoltak. A fiatal tojó néha felül rozsdabarna alapon erősen előtűnő harántszalagokkal rajzolt. Délebbi vidékeken ez gyakrabban fordul elő.

Európában, Ázsiában és Afrikában kevés olyan ország vagy vidék van, ahol a kakukot meg nem figyelték volna. Mint fészkelő az Óvilág északi tájait lakja, Kínától és az Amúr-melléki országoktól a portugál partokig és az Északi-foktól Szíriáig, Palesztínáig, Algériáig, a belsőázsiai steppékig és hegységekig, valamint Perzsiáig. Ezekről a tájakról délfelé vándorol; Szibériából Kínán és egész Indián keresztül a Szunda-szigetekre, Ceylonba és Ausztráliába, Európából egész Dél-Afrikáig vonul. Kelet-Szudán valamennyi általam beutazott vidékén láttam kakukot.

A kakuk fán élő madár ugyan, mégsem ragaszkodik okvetlenül az erdőhöz, tartózkodási helyének megválasztásánál a fanemekre sincs tekintettel.

Három világrészre kiterjedt megfigyeléseim alapján azt állíthatom, hogy előfordulásának legfőbb feltétele, hogy az a hely gazdag legyen olyan apró madarakban, amelyekre rá tudja bízni fiai felnevelését. Ahol ez a feltétel megvan, ott kevés fával, alacsony bokrokkal, bozóttal, nádassal is megelégszik s ha még ezek is hiányoznak, valamelyik hantra telepszik és onnan kakukol. Mindig azt tapasztaljuk, hogy a kakukok száma hasonló körülmények között a nevelőszülők számával növekszik; minél több fészkel ezeknek valamelyik fajából bizonyos területen, annál több ott a kakuk is. Ezért a kakuk jobban kedveli a kevert erdőségeket, mint az egynemű fából állókat; ingoványos, mocsaras vagy egyáltalán vízben gazdag laposok közelségében több van belőle, mint bárhol másutt.

Minden hímkakuk*[Chance legújabb vizsgálatai szerint a nőstény kakuk, amely mint „uralkodó kakuk” területet választ magának. (Szerk.)] meglehetősen nagy területet választ ki magának és azt nagy eréllyel védelmezi esetleges vetélytársak ellen. A kivert kakuk a győztes tőszomszédságában telepszik meg és azután is mindennaposak közöttük a veszekedések.

Az a hely, ahol a tojó első tojását letojta, szűkebb otthonává válik. A hím minduntalanul bekalandozza birodalmát és bizonyos fákon bizonyos szabályossággal napjában többször is megjelenik. Nem így áll a dolog a tojóval, mint tapasztalataim alapján biztosan állíthatom.

Szerény becsléssel minden tojóra legalább mégegyszerannyi hím jut. Míg a hímek mégis meghatározott területen tartózkodnak s az említett módon éldegélnek, a tojó nem törődik az ilyen határokkal, hanem egész nyár folyamán, legalább is tojásrakás idején össze-vissza kóborol a különböző hímek területén. Megfigyeltem egy tojót, melyet kilőtt farktolláról lehetett megismerni; ez, amennyiben megtudtam állapítani, nem kevesebb, mint öt hím otthonát látogatta, de valószínűen még távolabbra is elkalandozott.

A hímnek a szava az ismert „kuk-kuk”, amelyet nagy fölindulások alkalmával „kuk-kuk-kuk”-nak is szokott ejteni.

Köztudomású, hogy a kakuk ivadékgondozása igen csodálatos élősködésben nyilvánul; mégis egyes jelenségeket érdemben csak a legutóbbi időben tudtunk megérteni, amit első sorban Rey Jenő fáradozásainak köszönhetünk. A kakuk tojásainak kiköltését egész sereg különféle éneklőre bízza, más családhoz tartozó madárra jóval ritkábban. Eddig 162 madárfaj fészkében találtak kakuktojást.

A tojás lerakása után a tojó egyáltalában nem törődik tovább annak sorsával, sem a kikelt fiókával, hanem minden gondja arra irányul, hogy minél több tojást tudjon elhelyezni. A tojásról való további gondoskodás ellen szól az a körülmény is, hogy olyan fészkekbe is belerakja tojását, amelyek egyáltalán nem szolgálnak költésre, vagy már a gazdái elhagyták.

Minden madárszülő, amely arra a kétes megtiszteltetésre van kiszemelve, hogy kakukot neveljen föl, igen jól ismeri ezt a madarat; egyetlenegy sem téveszti össze a karvallyal. Az ismert kakukszóra megjelennek és repülve csapkodnak rá az ülő kakukra. A levegőben is mellette tartózkodnak, surrogó szárnycsapásokkal vagy lebegetve intézik támadásaikat, ahogyan azt baglyokkal szokták megtenni, de sohasem a sólymokkal szemben. A kakuk úgy védekezik, hogy „szerrr” hangját hallatja és feléjük vagdal, de védekezésének ritkán van meg a kívánt eredménye, mert az apró madárkák újból megrohanják a gyűlölt madarat és végtére is ülőhelyének elhagyására kényszerítik. Ezután kezdődik csak az igazi hajsza! Ha pedig a kakuk fészekhez közeledik, a tulajdonosok lármával és félre nem ismerhető mozdulatokkal fejezik ki, mennyire aggódnak veszélyeztetett költésükért. A kakuk nem is szereti tojását a nevelőszülők jelenlétében a fészekbe letojni. Megfigyeli, hogy mikor nincsenek otthon a szülők és akkor jár a fészekre; dolga végeztével aztán sietve odébb áll. Feltűnő, hogy azok a madarak, amelyek nem tűrik fészkük háborgatását és pl. az ember zavarása miatt abbahagyják a költést, nem dobják ki a kakuktojást fészkükből, hanem tovább kotolnak.

Arról, hogy a kakuk a mostoha testvéreit szándékosan, vagy legalább is valóban kidobja a fészekből, Friedrich megfelelő kísérletekkel szerzett meggyőződést. Jelenleg már mozgóképfelvételek kétségtelenül bizonyítják, hogy a kakukfióka addig nem nyugszik, amíg a fészekből az ott lévő összes fiókákat ki nem akolbolította. Friedrich megfigyelései szerint hátsó részét a fiókák alá tolja, úgyhogy azok félig-meddig a hátára kerülnek és fáradhatatlanul dolgozik mindaddig, amíg az utolsót is ki nem lökte a fészek peremére.

Az apró madárvilágban lakó ösztön, hogy a fészkükben ülő fiakat gondozzák, a kakuk nevelésénél a legnagyobb mértékben érvényesül. Megható buzgalommal, nagy bőségben hordják az ennivalót a telhetetlen kis szörnyetegnek, amely saját elpusztult ivadékuk helyén terpeszkedik. Hordanak neki rovarokat és férgeket, kínlódnak reggeltől-estig a nélkül, hogy száját be tudnák tömni és örökös rekedt „cisz-ciszisz” hangját el tudnák némítani. Még kirepülés után is napokig követik, mert nem engedi magát vezetni, hanem kénye-kedve szerint röpköd ide-oda és hűséges gondozói utána járnak.

Kora ifjúságában fészkéből kiszedett kakuk hamar megszelídül; idősebbek puszta félelemből védekeznek a közeledő ember ellen, szárnyukat emelgetik, mint a ragadozómadarak, sőt az ételt nyujtó kéz felé kapkodnak.

A felnőtt kakuknak nincs sok ellensége. Tűrnie kell az apró madárság incselkedéseit; nemcsak olyan fajbeliekét, melyekre tojásának kiköltését rendszeresen rá szokta bízni, hanem a többiét is. Elsősorban a vakmerő barázdabillegetővel szokott meggyülni a baja. Mihelyt feltűnik a láthatáron, mind a három nálunk otthonos billegetőfaj üldözőbe veszi. Ezeken kívül a sárgarigót, gébicseket, légykapót, fűzikéket, gezét, végül poszátákat láttam reácsapni.

A kakuk mindenféle rovarral él, bogyót csak kivételesen eszik. Irtja, mint említettük, a méregmirigyes szőrökkel egyéb ellenségek ellen védett hernyókat is.

Liebe és Rey megfigyelései szerint a síma és középnagyságú hernyókat mindig többre becsüli, mint a nagy szőrösöket; telhetetlen falánksága mellett azonban ritkán jut hozzá, hogy nagyon válogatós lehessen. Aránylag sokat eszik és ezáltal jelentős hasznot is hajt. Mindenki tudja, hogy épen a szőrös hernyók között vannak a legveszedelmesebb erdőpusztítók. Ezek ellen a rossz hírben álló kakuk olyan nagy szolgálatokat tesz, hogy a többi rovarevő madár a versenyt fel sem veheti vele. Aki az ilyen hernyójárástól ellepett erdőt nyár idején nyitott szemmel megfigyeli, mindig azt tapasztalja, hogy a kakuk közelről-távolról odasereglik, hogy a számára gazdagon terített asztalon kielégítse alig csillapítható falánkságát. A hernyójárás kitörését persze kakuk sem tudja megakadályozni, de igenis gátat tud neki vetni, csökkenteni tudja, talán kifejlődését is megtudja akasztani.

A kakuk – kukuk, kakukmadár, kukóka, gyöngykakuk – Magyarországon a gyakori madarak közé tartozik, amely az egész ország területén mindenütt előfordul, az Alföldön, dombos vidéken éppen úgy, mint a legmagasabb hegyvidéken, az alföldi mocsarakat környező füzesekben éppen úgy, mint a havasi legelőt övező erdőkben, mindenütt megtelepszik, ahol fészket találhat, amelybe belecsempészheti a tojását.

Vonuló madár, amely nemcsak a szerint érkezik korábban, hogy a terület déli és alacsony fekvésű-e, illetőleg nemcsak azért késik, mert északi és magas fekvésű területen van az otthona, hanem a szerint is, hogy hol milyen dajkálókat talál. Így pl. nagyon sok fejtörésre adott okot az a körülmény, hogy a kakuk az Alföld kellős közepén jóval későbben érkezik meg, mint pl. Erdélyben. A rejtély nyitját végül két megfigyelés szolgáltatta. Az első az, hogy a kakuk is délkeletről érkezik hozzánk, mint a gólya, tehát az útja irányába eső vidéken előbb jelenik meg. A másik megállapítás az volt, hogy az Alföldön főleg a későn érkező és ennélfogva későn fészkelő nádirigó és nádiposzáták fészkébe csempészi a tojásait. Ha tehát csak a kitavaszodás méretéhez igazítaná érkezési idejét, akkor tojásait már jóval korábban érlelné, ami a faj fönntartására igen kedvezőtlen mozzanat volna. Az természetesen rejtély, hogy miképpen tudja az érkezési idejét ily célszerűen beállítani. Általában április elején, de sokszor március végén érkezik és vonulása tart május elejéig és közepéig, amikor sorrendben a magas és a legmagasabb hegyvidék alkalmas területein kezd kakukolni.

Gazdasági jelentőségére nézve a kakuk is az elsőrendűen fontos madaraink közé tartozik. Miként a vetési varjú a mezőgazdaságban hajt fölbecsülhetetlen hasznot, miként a széncinege a gyümölcstermelés nélkülözhetetlen tényezője, úgy a kakuk az erdőgazdaságnak talán éppen annyira fontos madara, mint a harkály-félék tagjai. Chernel megállapításai szerint „mint hernyópusztítónak madaraink között nincs párja”. Lovassy szerint: „Főtápláléka elsősorban a tömegesebben élő hernyók, csupasz és szőröstestűek egyaránt; kisebb mennyiségben bogár és rovar. Ezeket legnagyobbrészben a fák lombkoronájában keresi, közöttük az emberre különösen az erdei és gyümölcsfák lombozatát csapatosan rongáló búcsújáró, fenyő, apáca, aranyfarú, füzi és gyűrűs szövőpillék hernyói a legjelentősebbek és leggyakoriabbak; a szőrös hernyóknak a kakukon kívül alig van egyéb pusztítója.” Majd tovább azt mondja Lovassy: „hernyójárásos helyeket hosszasabban több kakuk is megszáll s így a kezdődő helyi rovarkár elhatalmasodásának nem egyszer gátat is vet; bővebb kakukszám egyúttal figyelmeztetője is a keletkezőben lévő hernyóinváziónak.”

Természetes dolog, hogy ily végtelenül fontos és hasznos rovarirtó működése alapján a törvény által védett madarak közé lett fölvéve, dacára annak, hogy ismert fészkelési módjával igen sok hasznos madárnak a szaporodását korlátozza. Általában, ha valamely fészkelő madártól elveszik a tojásait, akkor hamarosan második költést csinál és ezen a módon veszi elejét az állományát fenyegető apadásnak. Sokszor harmadik, sőt negyedik költést is csinál a madár, ha tojásait elrabolják. A kakuknevelésnél azonban a szenvedő madárpár arra az esztendőre mindig utódok nélkül marad s ez a körülmény súlyosan esik a latba a kakuk gazdasági szereplésének a mérlegelésében. Kétségtelen azonban, hogy a kakukfióka rovarszükséglete legalábbis akkora, mint a dajkálók fiókáinak a tápláléka, így ez a tényező kiegyenlítődik, viszont az első éves fiókák pusztulási aránya a gyűrűzési kísérletek szerint eléri a 90 százalékot, vagyis a kakukfi nevelése nélkül is rengeteg tapasztalatlan madárivadék esik áldozatul ellenségeik sokaságának is, úgyhogy a kakuk által okozott fiókapusztítást sem számíthatjuk teljes százszázalékosnak, hanem legfeljebb 10 százaléknak, amiért a kártételét lényegesen csökkenti. Megfontolandó itt még az a szempont is, hogy pl. a nádirigó, bár hasznos madár, de gazdasági jelentősége nem számottevő, így a kakuk által kifejlődésükben meggátolt nádirigó fiókák pusztulása nem jelent tehertételt a kakuk gazdasági jelentőségének mérlegén.

A kakuk gazdasági jelentőségének a tárgyalását azzal a megállapítással lehet a kutatás jelenlegi stádiumában lezárni, hogy pótolhatatlanul hasznos, melyet esetleges vélt vagy valódi kártételei mellett is fönntartás nélkül védelemben kell részesíteni.

Már régóta szemet szúrtak a kakuknak rozsdabarnás egyedei, melyeket régebben külön fajnak is tartottak s a Curculus canorus hepaticus Sparrm. névvel láttak el. Érdekes jelenség, hogy ezek a vörös példányok kizárólag nőstények. Hartert éppen ezért nem fogadja el sem külön fajnak, sem külön alfajnak, csak azt jegyzi meg róla, hogy ez a dichromatizmus a madárvilág egyik legfeltűnőbb jelensége, mert nemcsak a színezetben nyilvánul, hanem a rajzolatban is. Hartert megcáfolja azt a nézetet is, hogy ezek a vörös példányok kizárólag fiatalok, amelyek később rendes színezetű példányokká vedlenek át, szerinte ezek egész életükön át többé-kevésbbé rozsdaszínűek maradnak.

A kakuk életmódjával és annak sokféle érdekes mozzanatával Chance Edgar angol kutató foglalkozott a legújabb időben és elmés megfigyelési módszerével a természet eme „csodálatos különcének” (Petényi elnevezése) az életmódjára vonatkozólag igen érdekes és fontos adatokat szolgáltatott. „The Cuckoos Secret”, vagyis a kakukrejtély című, nagy szenzációt keltett művéből röviden a következő részleteket ismertetem.

Minden területnek megvan a maga „uralkodó kakuk”-ja, amely ott nem tűr vetélytársat s a betolakodó „bolygó” vagy „vendégkakuk” csak akkor helyezheti el azon a területen tojásait, ha az uralkodó kakuk már letojta a maga tojásait. Ez az uralkodó azonban nem foglalja le a maga számára az összes fészkeket hanem csak egy bizonyos fajt favorizál, amely az illető területen többségben van s csak szükség esetén keresi föl egyéb madarak fészkeit. Így van aztán „pitykekakuk”, „nádirigókakuk”, „ökörszemkakuk” stb. Hogy ez a favorizálás hatással van-e a kakuktojás színére, az még nincs eldöntve, csak az bizonyos, hogy egy bizonyos kakuk egész élete folyamán mindig egyforma színezetű tojást tojik. Tehát megdől az a régi hiedelem, hogy a kakuk – tetszése szerint – a dajkálók tojásainak színéhez alkalmazhatja a letojandó tojást. Az az igazság, hogy mindegyik kakuk más és más színű tojást tojik, hogy olyan színűt-e, mint amilyen volt a dajkálóinak a tojása, az valószínű, de nem biztos.

Chance kutatásai szerint az „uralkodó” kakuk egy idény folyamán 15–21 tojást tojik, ellenben a „vendégkakuk” lényegesen kevesebbet. A tojások lerakása közötti időköz az előbbinél is legalább 2 nap, de lehet több is a szerint, hogy mennyi a rendelkezésre álló fészkek és ezzel kapcsolatosan a fogamzási alkalmak száma. Chance megfigyelései alapján ugyanis biztosra kell venni azt, hogy a fészekrakó madarak látása szolgáltatja azt az ingert, amely a kakukban megindítja a peteérést. Minthogy a vendégkakuk az uralkodó hímjeinek folytonos üldözése miatt sokkal ritkábban jut ily alkalmakhoz, azért kevesebbet is tojik. Azonban az uralkodó kakuk sem jut mindig abba a helyzetbe, hogy idényenként 15–21 tojással boldogíthassa dajkálóit; ezt a nagy számot csak Chance segítségével érte el, aki állandóan kiszedte a látogatással megtisztelt réti pityer tojásait, ezáltal folytonosan újabb és újabb fészekrakásra késztette őket, ami viszont a kakuknak is alkalmat szolgáltatott folyton újabb és újabb tojásérlelésre.

A legkifogástalanabb módon a tojáscsempészés folyamatát figyelte meg Chance; erről mozgófénykép-fölvételeket is készített. Ezt úgy sikerült elérnie, hogy a napokon át megfigyelt kakuk viselkedése alapján megállapította, hogy mely fészekbe akar letojni s annak közelében szénaboglyaszerű rejtekhelyet készített, abba alkalmas időben belebujt s aztán szinte alkalmas időben megindította a gépet.

A tojás becsempészés folyamata megfigyelései alapján a következő: A tojásérlelés ideje alatt kikeresi azt a fát, ahonnan legjobban szemmel tarthatja a fészket s ahonnan egyúttal legkönnyebben reá szállhat. Az utóbbiról több ízben végzett próbarepülésekkel győződik meg. Azon a napon, amikor a tojást már le kell raknia délután 1–2 óra tájban megválik a párjától, elhelyezkedik a kiválasztott fa koronájában, ahonnan aztán mozdulatlanul odales a kiszemelt fészekhez. Ennek a gazdái úgy látszik szintén sejtenek valamit s ideges türelmetlenséggel figyelnek a figyelő kakukra s eredménytelen kísérleteket végeznek annak elűzésére. Néha 2’ 1/2 óráig is mozdulatlanul marad itt a kakuk, mert itt szenvedi át az úgynevezett szülési fájdalmakat, amelyeken a többi madár a fészkében szokott átesni. Amikor aztán a tojás már teljesen megérett a letojásra, akkor a kakuk hihetetlenül rövid idő alatt letojja azt.

A mozgófénykép-fölvétellel megrögzített csempészési folyamat első másodpercében a kakuk pompás síklóröpüléssel odaszáll a fészekhez, a másodikban beledugja csőrét a fészekbe, a harmadikban a csőrében van a fészekből kivett tojás, a negyedikben rajta ül a fészken s ott marad a hetedik másodperc végéig, a nyolcadikban fölemelkedik s a kilencedikben elröpül, magával vivén a dajkálók fészkéből kiszedett tojást, melyet aztán, mint aki dolgát jól végezte, boldogan el is fogyaszt. Hogy a tojás szerencsés lerakása után legkevesebbet is törődött volna ivadékával, azt Chance-nak ezek a legaprólékosabb megfigyelései se igazolták. Chance annyira bízott a maga megfigyeléseinek pontosságában, hogy igazi angol módjára fogadást is ajánlott. 500 angol fontot ajánlott föl ugyancsak 500 font ellenében annak, aki az ő megfigyeléseit megdönti. Büszkén is hirdette, hogy senkise jelentkezett a versenyre. A bizonyításnak ez az eredeti, de költséges módja persze nem felel meg az átlagos természetvizsgáló vagyoni helyzetének s így a fogadás el nem fogadása dacára is jól tudjuk, hogy itt még rengeteg részletkérdés vár megoldásra, nem is szólva arról, hogy jelenleg még egyáltalában nincs elfogadható magyarázat arról, miért nem költi ki a kakuk a maga tojásait, miért bízza ivadékának a gondozását más madarakra.