Óriás alka (Plautus Brünn)

Jelentékeny nagyságán kívül leginkább csenevész szárnyai jellemzik ezt a nemzetséget. Szárnyán még megvannak ugyan az összes tollféleségek, de repülni már nem tud.

A mult század elején még élt ez a csodálatos madár a magas északon de ma már valószínűen egészen kiirtották. Régebben az izlandiak és grönlandiak megették, ma pedig arannyal mérik kitömött példányai bőrét.

Az óriás alka (Plautus impennis L.)

Óriás alka (Plautus impennis L.).

Körülbelül lúdnagyságú. Tollazata felül fénylő fekete, torkán feketebarna; szeme előtt, a homlok mellett hosszúkás fehér folt. Alsó teste és másodrendű evezőinek végszegélye fehér. Téli tollazatban torka is fehér. Csőre és lába fekete.

Újabb időkig azt tartották, hogy madarunk a tenger legészakibb részén tanyázott vagy tanyázik. Wolley vizsgálódásai azonban kimutatták e hiedelem téves voltát. Madarunkra vonatkozó minden adat a mellett szól, hogy a Jeges-tenger déli, illetőleg az Atlanti-óceán északi részein tanyázott, sőt még az Északi-tengeren is nagyszámban élt. Leggyakoribb volt minden bizonnyal Izland szigetén és Új-Fundlandon. 1833-ban 13 1834-ben 9 óriás alkát ejtettek el; 1840- vagy 1841-ben azonban már csak hármat, 1844-ben végre még kettőt fogtak. Ez az utolsó följegyzés ennek a madárnak fogásáról.

Blasius 1883-ban összeállította a gyüjteményekben őrzött, kitömött óriás alkák számát..Mindössze 74 darabot mutatott ki; ebből 3 darab volt Amerikában, 71 pedig Európában. A meglévő kitömött példányok számát Grieve 80-ban véli megállapíthatónak. Ezekhez járul még kb. 24 csontváz.

Amikor még gyakoribb volt madarunk, nyaranta Izland körül sokszor találkoztak vele a hajósok, s nem is méltatták különösebb figyelmükre. A megfigyelők azt állítják, hogy magasra tartott fejjel, s behúzott nyakkal úsztak, s ha zavarták, azonnal alábuktak. A sziklákon egyenesen ültek, mint az alkák s a lummák. Sohasem tapasztalták, hogy tojásukat védelmezték volna, de ha őket támadták meg, akkor hevesen csíptek.

Állítólag különféle nagyságú halakkal táplálkozott, de az egyik fiatal gyomrában halakon kívül növények részeit is találták.

A tojó egyetlen tojását júniusban rakta. Az Európában honos madarak közt egy sincs, amely nagyobb foltos tojást tojna. A tojó s a hím, amint kotlófoltjuk révén következtethetjük, fölváltva kotoltak. Hogy meddig – azt nem tudjuk. Alighanem 6–7 hétig. A fióka sötétszürke pehelytollazatban kelt ki, s nem sokáig maradt a fészekben, hanem csakhamar a vízre ereszkedett.