Alkabukó (Alle Link.)

Régebbi neve: Merguus. Ezt a nemzetséget, amely némileg az alkák és lummák közt foglalhat helyet, rövid, vastag, fölül boltozatos, nagyon behajló élű, éles hegye előtt kivágott csőr jellemzi.

Az alkabukó (Alle alle L.)

Azok a kutatók, akik elevenen látták az alkabukót, egyértelműen azt mondják, hogy a legvonzóbb tengeri szárnyasok közé tartozik. Tollazata fölül mélyfekete, elülső nyakán bágyadt fekete; alsó teste fehér. A. combok táján feketebarnán hosszant foltos. Az elsőrendű evezők és a farktollak feketék. Szeme sötétbarna; csőre bágyadtfekete, lába kékesfekete. Téli tollazatban torka fehéres, nyaka sötétszürke.

A Jeges-tengert járó hajósok jégmadárnak hívják, mert tömeges mutatkozása rendszerint nagyobb jégtömegek közelségére vall. Egyesek télvíz idején Anglia és Franciaország partvidékéig is letévednek s Helgolandon rendesen mutatkoznak. Lehetséges, hogy nagyobb vándorutaktól sem riad vissza, s így nem az az állandó madár, aminek mi tartani szoktuk. Szárazföldhöz jószántából csakis a költés szakában, vagy télen, huzamosabb viharok után közeledik.

Azok közt a madarak közt, amelyek víz alá bukva, szárnyukkal is eveznek, ő a legmozgékonyabb, legélénkebb és legügyesebb. Lábujjain mozog és pedig aránylag gyorsan és ügyesen; a kövek s hasadékok közt egérszerűen oson tova; rendkívül jól úszik és bukik, két percnél is tovább kibírja a víz alatt. Az idő zordonságával jó ideig dacol. Repülés közben még rokonainál is inkább hasonlít valami rovarhoz, mert kicsi szárnyait még sebesebben mozgatja. Vízről és szárazföldről egyaránt könnyen és fáradtság nélkül kap szárnyra. Hangja alighanem sokféle, mert a megfigyelők különböző módon festik. Éppoly békeszerető, gondtalan és meggondolatlan, mint rokonai.

Úgy látszik, leginkább a víz fölszínéhez közel élő apró rákfélékkel él, mert halmaradványokat ritkán találunk a gyomrában. Vadászgatásuk közben a tenger jókora részén szétszóródva serényen úszkálnak, bukdácsolnak, s fejüket gyorsan mozgatva üldözik prédájukat, minduntalan föl-fölkapkodva valami falatot.

A magas észak szigetein a költés szakában is felbecsülhetetlen számú csapatokba verődnek össze. Izland szigetén csak egy helyen költenek: a kis Grimső-sziget legészakibb csúcsán. Alkalmas helyen a tojó egyetlen kékesbe játszó fehér tojást tojik. A kotlásban a hím is résztvesz, amit :a kotlófoltok is igazolnak. A költés gondjával el nem foglalt példányok csapatosan üldögélnek a sziklákon, vagy halászgatnak a tengeren; este azután folytonosan zajongva, rikácsolva megint fészkeik közelében telepszenek meg. Mai napig sem tudjuk, mennyi ideig kotlanak, azt azonban igen, hogy fiókájukat mindaddig gondosan etetik, amíg tökéletesen kitollasodva elhagyhatják fészküket, s tengerre szállhatnak.

Ragadozó madarak és halak alig dézsmálják kiadóbban soraikat, mint az ember, mert madarunk húsa éppúgy, mint a taránd-szarvassült, az északi népek asztalán csemegeszámba megy. Ezrével lövik.