1. Pápaszemes makik (Tarsius Storr.)

FEJEZETEK

A félmajmok őstörténete.

Pápaszemes maki (Tarsius tarsius Erxl.)

Törzsfajnak a régen ismert pápaszemes makit (Tarsius tarsius Erxl.) (spectrum) tekinthetjük, amelyből újabban több alakot csináltak. A pápaszemes maki bundája vörösbarnába hajló sárgás-barnásszürke. Homloka, háta és combjának külső oldala, tarkója, valamint a feje teteje sötétebb színű; melle fehéres, farkának végszőrei sárgásak. Szeme bogara barna. A meglett állat 40 cm hosszú és ebből 23–24 cm jut a farkra.

Pápaszemes maki (Tarsius tarsius Erxl.).

A pápaszemes maki életmódjáról Raffles, Cumming, Müller Salamon tájékoztattak, de fontos adatokkal szolgáltak még Rosenberg és Jagor is. Az indo-maláji szigetvilágon fordul elő, de sehol sem gyakori. A kontinensről nem ismerik. Rosenberg megfigyelései szerint a síkság erdőségeit lakja s nappal a sötét, nyirkos részek sűrű lombsátorában vagy faodvakban rejtőzik. Cumming kizárólag a legsűrübb erdőkben, a fák, különösen a nagy bambusztörzsek gyökérzetében találta, de nagyon ritkán és mindig egyenként. A hím és a nőstény rendesen együtt jár, ha tehát az egyik közülük hurokra kerül, a bennszülöttek tudják, hogy a másik sem lehet nagyon messze. Ülése és ugrása önkénytelenül is a békáéra emlékeztet, – mondja Müller Salamon, aki az állatot nagyon helyes teremtésnek találta. Állítólag csaknem egy méternyi messze tud ugrani. Nappal oly kevéssé félénk, hogy a fa vagy a bokor mellett elmenőnek a vállára ugrik és így könnyűszerrel megfogható. Jagor két fogva tartott példányon arról győződött meg, hogy a növényi eledelt megveti és főképpen rovarokkal él, noha nagyon megválogatja őket. Cumming állítása szerint a pápaszemes maki főtáplálékát gyíkok alkotják, és hogy ezeket a hüllőket minden más eledelnél többre becsüli; de ha nagyon éhes, apró rovarokkal és konyhai svábbogarakkal is beéri. Müller Salamon azt találta, hogy főleg rovarokkal, de gyümölccsel is táplálkozik.

A fogságban tanusított viselkedéséről Cumming ad először hírt. Az állat – az ő tapasztalatai szerint – nagy kedvelője a tisztaságnak. Sohasem nyúlt hozzá valamely már kikezdett táplálékhoz és ugyanabból a vízből sohasem ivott másodszor. Nagyságához képest nagyon sokat evett. A vizet lefetyelve, de nagyon lassan itta. Nappal a legsötétebb zugba húzódott és nagyon sokat aludt. Ha valaki igen közel jött ketrecéhez, nagy, nyitott szemét elsőben hosszasan rámeresztette, de nem mozdult; ha az illető még jobban közeledett, vagy ha valamit melléje hajított, akkor arcizmát széthúzva, fogait vicsorította. Hangot ritkán adott, de ha megszólalt, akkor egyszerű rikácsoló volt a szava. Megfelelő ápolás mellett rendkívül ragaszkodóvá válik, ápolója arcát és kezét nyalogatja, fölkúszik rája és mindenkép azon van, hogy kedveskedésre bírja.

Ugyancsak kedvező világításban mutatja be állatunkat Jagor.

„Első májóm (ez az állat neve Szamaron) eleinte koplalt, éhezett, mert nem tetszett neki a növényi táplálék, de később nagy élvezettel fogyasztotta az élő sáskákat. Nagyon mulatságos látványt nyujtott, mikor a pápaszemes maki két vézna lábára és csupasz farkára támaszkodva minden irányba mozgatta nagy, gömbölyű fejét. Hatalmas két bagolyszeme csak huzamosabb idő mulva fogta fel élesen az elébe vetett rovart, de ha végre észrevette, akkor az örvendező gyermek módjára terjesztette szét két karját, kezével és szájával hirtelen hozzákapott és nyugodtan elköltötte prédáját. Nappal álmos és rövidlátó volt, és megzavarva mogorvának mutatkozott, azonban az esti homály meghozta elevenségét és szembogara tetemesen kitágult. Éjjel fürgén, zajtalanul ugrándozott a leginkább oldal felé szökellt. Nagyon megszelídült, azonban a fogságban rövid idő alatt elpusztult.”

Szaporodásáról Cumming közöl néhány adatot. Cumming egyszer olyan szerencsés volt, hogy véletlenül egy terhes nőstényt kapott, amely csakhamar megfiadzott. A maki-ivadék kissé gyöngének látszott, de már nyitott szemmel és szőrös testtel jött a világra. Mindig napra ült anyja két hátulsó lába között és annyira elrejtőzött, hogy többnyire csak a farkát lehetett látni. Ereje gyorsan fokozódott s némi erőlködéssel már a második napon ketrece tetejébe mászott. Ha valaki látni akarta, föl kellett zavarnia anyját, de az állat ilyenkor haragos lett, a macska módjára szájába fogta a fiát és egy ideig hordozta. Máskor is így jött elő a ketrecéből. Az apróság három hét alatt nagyon megnőtt, ekkor azonban valaki anyja farkára hágott, amire az néhány nap mulva kiszenvedett, s pár óra mulva fia is elpusztult.

A pápaszemes-maki valószínűleg még sohasem jutott el élve Európába.