Gólyatöcs (Himantopus Briss.)

A nemzetségnek hét faja van, melyek az Ó- és Újvilág forró- és mérsékeltégövű vidékein laknak. Jellemvonásaik: halcsontszerűen hajlékony, hosszú, vékony, laposhegyű csőr; hosszú, kizárólag pikkelyekkel borított csüd. Szárnyuk, melynek evezői közül az első a leghosszabb, egyenes farkuk hegyén túl ér.

A gólyatöcs (Himantopus himantopus Linn.)

Régi neve Himantopus candidus.. A Földközi-tenger mellett fekvő országokban, különösen Észak-Afrikában, de Dél-Ázsiában is él ez a nevezetes, sajátságos alkotású madár. Csőre hosszú és gyenge, hegye felé vékonyodó, egyenes, orma gömbölyített, hegye lefelé hajló, csak a tövén puha. Lába rendkívül hosszú, gyenge és jóval a sarokizületen felül is még csupasz. Három lábujja közül a külső a középsővel rövid hártyával van összekötve. Minden lábujját keskeny, hegyes kis karom védi. Szárnya igen hosszú és keskeny, első evezője jóval hosszabb a többinél. Tizenkét tollból álló farka középhossza, a szárnyhoz viszonyítva azonban rövidnek tetszik. Apró tollazata sűrű, az alsó testén majdnem prémszerű. Tavasszal nyakszirtje, nyaka hátaalján lévő keskeny sávja és dolmánya fekete; a dolmány zöldesfényű. Farka hamuszürke, teste egyebütt fehér, csak az eleje finom rózsapiros árnyalatú. A tojó színezete kevésbbé élénk, fehérsége kevésbbé ragyogó, farka is fakóbb fehér, nyakszirtjének sötét színezete szélesebb, de fakóbb színű, miatt a hímé. Télen fejének és tarkójának fekete színezete hiányzik, legfeljebb szürkésnek látszik.

A gólyatöcs hazája Dél- és Délkelet-Európa, Közép-Ázsia és Észak-Afrika.

A gólyatöcs – gólyalábú, széki gólya, széki szarka, gólyasneff, kosztonca, gyöngyvérlile – szintén Magyarország pusztuló madarai közé tartozik. Hajdanában úgyszólván minden nagyobb szikes mellékén megfordult, a legtöbb helyen fészkelt is. Egyébként is elég gyakori átvonuló volt pl. Erdélyben, de jelenleg már csak igen kivételesen mutatkozik hazánk területén. Hajdanában a következő helyeken fészkelt: Apaj és Ürbő puszták, Bócsa, Szeged, Kerekegyháza, Kunszentmiklós, Orgovány, Izsák, Akasztó, Nagyhalász, Ercsi, Balaton-, Fertő- és Velencei-tó környéke, Pancsova, Palánka, Csurog és Aldunai Rét. A legtöbb helyről jelenleg már végképpen kiveszett s csak a Duna-Tisza közén maradtak egyes fészkelőtelepei, amelyek azonban csak néhány párból állanak s többnyire elpusztulnak. Néhány fészkelő pár szokott lenni még Bócsapusztán, aztán a Kondor-tavon és Kerekegyházán. Apaj és Ürbő pusztákon ezelőtt rendes fészkelő volt s innen valamint Akasztóról kosárszám vitték be tojásait a budapesti piacra bíbictojásként, manapság azonban elmúlik egy évtized is, amíg újból megtelepednek, mint pl. 1929-ben Ürbőn, amikor kb. 10 pár fészkelt és az őrzés következtében fiait fel is nevelhette.

A gólyatöcs vonuló madár; érkezik április havában, távozik augusztus-szeptemberben. Fészkel június folyamán, esetleg májusban.

Gazdaságilag jelentéktelen, már csak csekély száma miatt is. Táplálékát mindenféle vízirovar, békapete, halikra alkotja. A magyar madárvédelmi törvény, sajnos, szintén megfeledkezett róla, úgyhogy most csak április 16-tól június 30-ig van megvédve, de még akkor is lövöldözik ellenőrzés alatt nem álló területeken ezt a feltünő szép és rendkívül bizalmas madarat. Elejtése semmi különös ügyességet nem igényel, így könnyű prédája minden kocapuskásnak. Az igazi vadász, akinek a területén előfordul, féltő gonddal vigyázzon reá, nehogy hozzá nem értő elemek kipusztítsák ezt a természeti ritkaságunkat.