Gulipán (Recurviostra Linn.)

Ez a nemzetség majdnem az egész földön el van terjedve. Az idetartozó madarak középnagyságúak; fejük nagy és erőteljesen fejlett; csőrük hosszú, gyenge, vékony és lapított, ezért jóval nagyobb a szélessége, mint a magassága.

A gulipán (Recurvirostra avocetta Linn.)

Színezete igen egyszerű, de csinos. Feje teteje, tarkója, nyakának hátsó része, válla és szárnya legnagyobb része fekete. Két jókora darab a szárnyán, mely az apróbb válltollakból s a hátsó másodrendű evezőkből, valamint az elsőrendű evezők fedőtollaiból alakult, a test többi részével együtt fehérek. Szeme vörhenyesbarna, csőre fekete, lába hamukék.

A fiatalok fekete színezése barnásba játszik és szárnyukat rozsdaszürke tollszegély díszíti, csőrük rövid és egyenes.

A gulipán Közép-Európában és attól délre az Óvilág majdnem minden részén előfordul. Igazi tengeri madár, mert a tengerpartot csak nagy ritkán hagyja el jószántából, ha sós vagy szíkes tavat akar meglátogatni. A szárazföld belsejében a ritka madarak közé tartozik. Igen ritka fajrokona, az amerikai Recurvirostra aandina Phil. et Landb. ellenben csak a bolíviai Andesekben 2500-3750 m magasságban fekvő tavak partjain fordul elő.

A gulipán rendesen a vízben látható, amint álldogál, vagy lassan lépeget és fejét lehajtva jobbra-balra csapkod a csőrével: így keresi táplálékát. Sokszor récék módjára kotor a vízfenéken, miközben többé-kevésbbé tótágast áll. Igen óvatos, az embert mindenkor kerüli.

A gulipán – kardorrú, hajóorrú, pörgeorrú, csutoraorrú, kaszaorrú, vagy nagy fehér sneff – Magyarország pusztuló madarai sorába tartozik, mert az állandó vízlecsapolások következtében folyton fogynak azok a területek, ahol fészkelés céljából szívesen megtelepszik, t. i. az állóvizek mentén lévő szikes területek. Előfordul ugyan mint átvonuló is, természetesen az Alföldön és a Dunántúlon, de Erdélyben is kézre került, míg a Felvidékről eddig egyetlen adatunk sincs. Régebben a következő helyeken fészkelt: a Duna-Tisza között lévő vizek mentén Kunszentmiklós, Fülöpszállás, Tass, Tázlár, Bócsa, Csongrád, Szeged, Harta, Ürbő-Apaj pusztán és a Palicsi-tónál; a Dunántúlon a Velencei-tónál, a Fertő mellett és a Hanságban, a Balaton mellett Fonyódnál; Torontálban Nagyszentmiklós táján. Bizonyára volt még számos fészkelőterülete a Duna-Tisza közén, azonkívül a tiszántúli vidékeken is, de azok emlékét nem őrizte meg irodalmi forrás. Jelenleg már csak a Fertő mellett fészkel rendesen, továbbá a pestmegyei Bócsapuszta községben. Elvétve Apaj pusztán is fészkel még egy-két pár. Különösen Bócsapusztán ragaszkodik szívósan ősi fészkelőterületéhez, úgyhogy itt csak állandó őrzésre volna szükség, hogy a jövőben is fönnmaradjon Magyarországnak ez az egyetlen gulipántelepe.

A gulipán nálunk vonuló madár, amely március végétől április közepéig szokott megjelenni; ősszel már korán, augusztus folyamán távozik.

Csekély számban való előfordulása miatt gazdaságilag jelentéktelen; rovarpusztító létére főleg hasznos, de még ha kárt is okozna, akkor is meg kellene védeni. A magyar madárvédelmi törvény, sajnos, nem gondoskodott róla, így egyelőre tulajdonképpen csak április 16-tól június 30-ig van megvédve. Minden igaz vadásznak figyelmébe ajánlom ezt a gyönyörű ritka madarunkat – hadd maradjon belőle az utókornak is.