AZ ELSŐ NÉMET KIADÁS ELŐSZAVÁBÓL

Gazdag irodalmunkban sok az elismerten kitünő állattani mű, de kevés az olyan, amely az állatok életével részletesen foglalkozik. Rendesen, kivált a felsőbb osztályokban, beérik az állati test beható külső és belső leírásával, sőt néha egyenesen olyan színe van a dolognak, mintha a tudományossággal összeegyeztethetetlennek vélnék az állatok életével és cselekvésével való foglalkozást, s mintha csak éppen annyi időt és teret szabadna erre szánni, hogy beigazoltassék, miszerint a szóban levő tárgy nemcsak érző és mozgásra képes, hanem cselekvő és ható lény is.

Ez éppoly jogosulatlan, mint egyoldalú eljárás okait könnyű kitalálni. Az állattan mesterei a főiskolákban vagy a nyilvános gyüjteményeknél működnek. E helyeken a boncoló- és rendszer-tudományra csábító tömege az anyagnak áll rendelkezésükre, s ha ezzel az anyaggal valóban meg akarnak bírkózni, akkor nem marad idejük az állat életének megfigyelésére – nem is említve azt, hogy az ilyen megfigyelésnek vadász- és vándorélet az egyik fő feltétele.

Az említett búvároknak rendkívül fontos felvilágosításokat köszönünk az állati test külső és belső szerkezetéről s ezáltal életnyilvánulásaik magyarázatáról; a tudománynak az egész ismeretágat áttekintő és rendező mestereit látjuk bennük, s hajlandók vagyunk a gyüjtő utazókat velük szemben segédeknek tekinteni, ámbár nem titkolhatjuk el magunk előtt sem, hogy csak tőlük kapjuk meg az egész állat ismeretét. Mert csak az élő állat „érző és mozgásra képes” lény: a holt, a kitömött, a szeszben elrakott állat mindenkor csak „tárgy” marad.

Így tehát az utazók s a tájainkat vadászva bejáró kutatók azok, akiktől az állati életre vonatkozó leírásokat követeljük és követelhetjük. Rájuk hárult a feladat, hogy elsősorban az élő állatot vegyék szemre; a holt állat tudományos tárgyalására más erők vannak; hisz az állattan eredményes kifejlődéséhez is elengedhetetlen föltétel a munkamegosztás.

Ilyetén nézetek bírtak rá e könyv megírására. Felejthetetlen atyám tanítása és példája kora ifjúságom óta az állatok önálló megfigyelésére ösztönzött, főleg pedig délen és északon való hosszú vándoréletemben, valamint későbbi munkakörömben számos olyan alkalmam volt erre, ami mások elől elzárva maradt. Ennek ellenére a magam megfigyeléseit nem tartottam a közzétételre eléggé fontosaknak s ezért azt hittem, helyesen járok el, ha összeolvasztom azokat mások tapasztalataival. Ezáltal a munkának meglesz az általános állattan jellege, s mivelhogy ez az általánosság ilymódon meg van alapozva, elhatároztam, hogy az eredeti tervet kiszélesítem oly módon, ahogy az jelen alakjában mutatkozik.

Régebbi megfigyelők elsőségi jogát mindig megóvtam, ha úgy találtam, hogy megfigyeléseik helyesek vagy legalább is valószínűek voltak; olyankor is megtettem ezt, amikor az illető állatokat magam figyeltem meg; éppen így a művészek is jelezték, vajjon az élő állatot rajzolták-e le vagy csak jó kép után dolgoztak. Ahol módom volt rá, elmentem a forrásig és csak lényegtelen adatoknál, így például klasszikus idézetek ismétlésénél tértem el ettől: fontosabb teendőm volt, mint régi írások között túrkálni. Ha tehát ilyetén adatokban hiba találtatnék, viselje értük a felelősséget.

Oken.