Sárszalonka (Gallinago Leach.)

A sárszalonkákat külön, 23 fajt magában foglaló nemzetségbe sorolják. Aránylag hosszúcsőrű madarak. Középhosszú lábuk a sarokizületen fölül tollatlan. Hosszú, vékony lábujjaik egészen szabadon állók. Szárnyuk igen erősen kivágott, rövid farkuk 14–26 kormánytollból áll. Északon a sarkövig, délen az Auckland-, Chatam- és Falkland-szigetekig világszerte el vannak terjedve.

A nagy sárszalonka (Gallinago media Frisch.)

[Régi neve: Gallinago major.]

A nálunk előforduló sárszalonkák között ez a legnagyobb. Fejeteteje barnásfekete, közepén és a szeme fölött egy-egy keskeny sárgásfehér hosszanti sávval. Felül a többi része barnásfekete, világosrozsdabarna harántfoltokkal és hasonló színű keskeny, szaggatott, zegzugos és ívalakú szalagozással. A nagyobb tollak külső zászlóját fehéres szélű szélesebb rozsdasárga szegély díszíti, ezek együttesen a háton hosszában futó négy sávot alkotnak. Farcsíkja barnásfekete, minden toll sötét rozsdavörös szegéllyel és harántsávokkal. Torka fehéres, begye sárgás rozsdaszürke. Alul egyebütt szürkésfehér alapon rozsdavörössel szegélyezett, alul kiszélesedő sötétbarna nyílhegyalakú foltokkal van borítva. Elsőrendű evezői feketésbarnák. Felső szárnyfedőtollai szürkés rozsdabarnák és éppenúgy, mint sötétszürke, belső zászlójukon márványozott másodrendű evezőin, sötétebb hegyük előtt széles piszkos fehér szegély van; ezáltal a szárnyon öt világos harántsáv keletkezik. Farktollainak töve sötét, ellenkező vége rozsdavörös, fekete harántszalagozással és széles, fehér szegéllyel. A három pár szélső farktoll csúcsfele majdnem teljesen fehér. Felső és alsó farkfedői hasonló színűek és rajzúak. Szeme mély sötétszürke, majdnem fekete. Csőre tőben piszkoszöldes, hegye felé feketébe megy át. Lába szürkés hússzínű.

A nagy sárszalonka az óvilági tundrákon fészkel. A tundráról minden évben átvonul Európán és Közép-Ázsián, hogy afrikai és délnyugat-ázsiai téli szállását elfoglalja. Afrikában és valószínűen Ázsiában is – a földrész déli csúcsáig vonul. Mivel hazájában későn olvad a hó, viszont a tél nemsokára megint beköszönt, május eleje előtt nem igen kezdi meg tavaszi útját, ősszel pedig jókor, többnyire már augusztusban, legkésőbb szeptemberben indul a délvidékre.

A nagy sárszalonka több tekintetben különbözik rokonától, a középső sárszalonkától. Egyáltalában nem vad madár, sőt inkább nagyon is bizalmas, amely csak többszöri üldözés után szánja rá magát, hogy kissé óvatosabb legyen. A kutya előtt nyakát behúzva, csőrét előrenyújtva szoborszerű mozdulatlanságban áll mindaddig, míg csak fel nem repül; nem lapul meg, mint rokonai.

Ellenségei ugyanazok, amelyek a középső sárszalonkát is üldözik. Húsa ízletesség dolgában az összes szalonkákét felülmúlja. Vadászata igen könnyű, ezért, mint sajnálattal tapasztaljuk, fogyóban van.

A nagy sárszalonka – duplasneff – Magyarországon átvonuló, amely rokonai közül, mint legutolsó érkezik hozzánk. Legtöbbször csak április elején mutatkozik, túlnyomóan csak gyér számban, többnyire egyesével. A síkföldi és alacsonyabb vidékek rétjein, nedves kaszálóin mutatkozik de a hegyvidékeken is fölkeresi ugyanezeket a helyeket, sokszor elég tekintélyes magasságban. Ősszel is legkorábban érkezik hozzánk; augusztusban már jelentkeznek az elsők, szeptember végéig el is fogynak. Rovarral táplálkozik s így szintén hasznos, bár csekély száma miatt gazdaságilag jelentéktelen. Vadászható madár, mely csak április 16. és június 30. között van védve.

A középső sárszalonka (Gallinago gallinago Linn)

[Régi nevei: Gallinago scolopacina, G. coelestis, G. gallonaria.]

A középső sárszalonka – mórsneff, mojsneff, bene kecske, égi bárány, báránysneff, sártyúk – nálunk a leggyakoribb sárszalonka, amely többnyire kisebb társaságokban lepi el mocsaraink, turjányaink széleit s a velük szomszédos legelőket vagy vizes kaszállókat. Főleg síkvidéki, de a dombos és alacsonyabb hegyvidék alkalmas helyén szintén előfordul, habár kisebb mennyiségben. Az alföldi vizes földeken néha többszáz főre rúgó társaságok települnek meg táplálkozás céljából. Túlnyomó részben átvonuló. Kora márciusban jelentkeznek az elsők, de akárhányszor még április végén is akad olyan, amely csak akkor indul el messzi északi hazájába. Ősszel is már korán jelentkezik, többnyire augusztusban és itt marad novemberig. Áttelelő példányok is akadnak.

Nálunk azonban nemcsak átvonuló, hanem csekély mennyiségben fészkelő madár is, így főleg a Duna-Tisza-közén levő Ürbő-pusztán

majdnem évenként találtam mint fészkelőt. A balatoni berkekben Tur és Lelle mellett, valamint a Hanságban is fészkel, vagy fészkelt. A fészkelők száma azonban mindig jelentéktelen, alig néhány pár.

Téli szállásra a magyar példányok Olaszországba vonulnak, amint azt két gyűrűs példány – anya és fia – mutatják. Az anya Bologna közelében került kézre, a fia pedig már jóval korábban Itália déli csücskében Calabriában ugyanazon az őszön, tehát nem utaztak együtt.

Főleg rovarokkal táplálkozó, tehát gazdaságilag is jelentős, de azért vadászható s mint ilyen is hasznos madár. Állománya egyelőre csak nálunk van veszélyeztetve a vízlecsapolások által, azért ha valahol fészkelő pár akad, gondoskodjunk ennek a ritka fészkelő madarunknak a védelméről.

A kis sárszalonka (Lirnnocryptes gallinula Linn.)

Régi neve Gallinago gallinula. Keskenyormú csőre rövid, aránylag magas és begyénél kiszélesedik. Farka 12 tollból áll. Ennek a legkisebb sárszalonkáknak a hosszúsága 16, kiterjesztett szárnymérete 39, szárnya 11, farka 4 cm. Kantárja, arctájéka és feje alatt húzódó sávja barna. A szeme fölött és alatt húzódó sávjai rozsdássárgásak. Dolmánya zöld és bíboros fényű kékesfekete, négy széles rozsdasárga sávval. A torok, a begy és oldalainak színe szürke, barnás foltokkal és hullámvonalakkal; egyébként alul fehér. Evezői és farktollai fakófeketék, az utóbbiak rozsdasárga foglalattal. Tavasszal a szárnyán több a rozsdavörös színezés, mint ősszel.

Ugyanazokon a helyeken, ahol tavaszi és őszi vonulás idején a középső sárszalonka tanyázik, ott ezt a kisebb termetű rokonát is megtaláljuk, csak nem olyan nagy mennyiségben.

Ellenségei ugyanazok, amelyek a középső sárszalonkára is leselkednek. Vadászata nem jár nehézséggel, mivel igen közelre bevárja az embert és elég lassan repül. Húsa jobb, mint a középső sárszalonka pecsenyéje.

A kis sárszalonka (bekasszín) Magyarországon elég gyakran megforduló átvonuló madár, amely korán érkezik, többnyire március első felében, de vonulása még áprilisban is tart. Ősszel szeptember és október a fő vonulási idő, de sokszor a november is itt éri s nem ritkán át is telel. Főleg az alföldi és alacsonyabb vidéki réteken és túrjányokon található, de a magasabb fekvésű helyeken is előfordul szórványosan. Főleg rovarokkal táplálkozik s ezért tulajdonképpen hasznos munkát végez nálunk, mint vadászható madár azonban csak az általános tavaszi tilalmai idő alatt van védve.