Goda (Limosa Briss.)

A szalonkaformák alcsaládjának következő nemzetsége: a goda (Limosa Briss.), majdnem az egész világon el van terjedve. Az idetartozó fajokat nagyságuk, erőteljes testük és kicsi fejük jellemzi. Csőrük igen hosszú, majd egyenes, majd kissé felhajló, tőben erős és magas, a vége felé vékonyodó és kanálszerűen kiszélesedett hegyben végződő; a hegyéig puha és hajlékony. Lábuk hosszú, vékony, négy ujj van rajta. Szárnyuk meglehetősen hosszú, keskeny és hegyes, első evezőtolluk a leghosszabb. Tizenkét tollból álló farkuk rövid, kifelé vagy befelé kerekített.

Apró tollazatuk sűrű, kemény, testhez álló. Színezetük nagyon egyforma, de évszakonként változik. Alakjukra és természetükre nézve legközelebb állanak a cankóhoz, de hasonlítanak némileg a pólingokhoz is, viszont másfelől a szalonkákra is emlékeztetnek.

A kis goda (Limosa lapponica Linn.)

Régi neve: Limosa rufa. Feje és tarkója halvány rozsdavörös, barna hosszanti sávokkal. Háta és válla fekete, rozsdaszínű foltokkal és tollszegélyekkel. Szárnyfedőtollai szürkések, szélük fehér; farcsíkja fehér, barna foltozással. Szemöldöke, torka, nyaka oldalai és alsó részei élénk, sötét rozsdavörösek, melle oldalvást, valamint alsó farkfedőtollai fekete hosszanti foltokkal. Evezői feketék, fehéren márványozottak, farktollait szürke és fehér harántszalagok díszítik. Szeme barna, csőre vörhenyes, hegye szürkésfekete, lába fekete. A tojó kevésbbé élénk színű. Télen fölül hamuszürke, feketésbarna hosszúkás foltokkal, háta, farcsíkja és alsó farkfedői fehérek, szárnyfedőtollai feketék, szélük fehér; alsóteste fehér.

A kis goda Európa és Ázsia északi részein költ. Vonulása alkalmával meglátogatja Dél-Ázsia legnagyobb részét, egész Dél-Európát és Észak-Afrikát Dél-Núbiáig és Gambiáig. Vonulás közben a szokásos ékalakba rendeződnek. Kétségtelenül éles érzékű és jól fejlett tehetségű madarak. Néha találkozunk egyes példányokkal, melyek nem tanusítanak félelmet, de csapatban mindig ijedősek, bárhol is tanyázzanak.

A kis goda Magyarországon rendkívül ritka átvonuló, amelyet mindössze csak néhányszor figyeltek meg. A bécsi Természetrajzi Múzeumban három példány van, kettő Holicsról, egy pedig a Fertőről; utóbbi helyen Jukovits is megfigyelte s egy ugyanitt, 1890 szeptember havában lőtt példány a Nemzeti Múzeumba került. 1895 szept. 17-én Gaal Gaszton lőtt egy példányt három közül Balatonlellén. Erdélyből Déva mellett is került egy példány. Azóta csak 1925-ben jelentkezett újból és pedig Nyiregyházán lőtt egyet 1925 szeptember 17-én Nagy László, amely a Madártani Intézetbe került s ugyancsak ő figyelt meg egyet 1925 április 19-én Császárszálláson, Szabolcsban. Végül 1926 október 1-én Tiszalökön lőtt egy példányt ifj. Szomjas Gusztáv.

A nagy goda (Limosa limosa Linn.)

Régi nevei: Limosa aeaocephala, L. melanura. Apró tollazatának uralkodó színe rozsdavörös, feje és hátának felső része széles szárfoltokkal, dolmánya nyílhegyalakú foltokkal rajzolt. Alsótestét a begytől kezdve fekete harántszalagok tarkítják. Apró szárnyfedőtollai szürkék, háta alja barnásfekete, farcsíkja fehér. Evezői feketések, a negyediktől kezdve tőfelük fehér. A farktollak töve fehér, egyébként feketék. Szeme barna, csőre tőben narancsszínű, többi része szarufekete; lába fekete. Télen felül egyszínű szürke, alul fakószürke.

A nagy goda – lotyó – Magyarország rendszeresen, de nem nagy számban előforduló madara. Mint átvonuló elég sokszor kerül elő az Alföldön, Dunántúlon, sőt Erdélyben is; elvetődik a Felvidékre is, ahol pl. Liptóújváron és Szepesbélán is észlelték, de mint fészkelő, majdnem kizárólag az Alföld és a dunántúli nagy tavak környékének a lakója. Mint átvonuló is elsősorban az Alföld nagyobb vizes pusztáit és turjányait látogatja, ahol kora tavasszal néha többszáz darabból álló csapatokban legel, majd fölkerekedik és jó magasra emelkedve betölti a levegőt jellegzetes lotyó-lotyó-hangjával. Az átvonulás befejeztével párokra szakadnak és mindegyik pár kiválasztja a maga fészkelőterületét, de még ilyenkor is társaságba verődve üldöznek minden arra vetődő ragadozót, pásztorkutyát, tojásszedőt stb. Vonulása március közepén kezdődik; a délnyugati irányban történő visszavonulás ideje szeptember hava. Hogy ősszel valóban délnyugat felé vonul el, azt a magyar gyűrűzési kísérletek bizonyították, amennyiben a Budapesttől kb. 50 km-nyire eső Ürbő-pusztán gyűrűzött godák Olaszországban – Róma környékén – és Észak-Afrikában, Algír Constantine tartományában kerültek kézre. Utóbbi példány különösen érdekes már az életkoránál fogva is, mert 1913-ban, mint fészkelőmadár kapta a gyűrűt s 1929-ben lett elejtve, tehát legalább 17 éves volt. Ugyanitt a gyűrűzések azt is bizonyították, hogy az ezen a területen honos godák visszatérnek fészkelés céljából a régi fészkelőterületekre. Több ízben fogtam olyan gyűrűs godát a fészekről, melyet 2–3 évvel ezelőtt is mint fészkelőmadarat fogtam le a fészekről. Fészkelési ideje május és június.

A goda hasznos rovarirtó, de sajnos a törvény által csak a költési időszak alatt védett vadászható madár. A turjányos területek állandó lecsapolása mind szűkebb területre szorítja ezt a szép és érdekes vízivadat. Aki teheti, oltalmazza a fészkelési területén a tojásszedők és orvvadászok elől.