Fogasfürj (Colinus Less.)

A nemzetséghez tartozó fajok nagyságra a fogoly és a fürj között állanak. Csőrük rövid, az alsó káva hegye előtt 2–3 fogszerű kivágás van. Tollazatuk kissé fényes; fejükön bóbitát nem viselnek.

A virginiai fogasfürj (Colinus virginianus L.)

Leginkább azért érdekes, mert Európába is betelepítették. Jellemző bélyegei a következők: Csőre rövid, erős, nagyon boltozott; alsó káváján 2–3 fogbevágás van. Szárnyában a 4-ik evező a leghosszabb. A felső oldal minden tolla sárgán szegett vörhenyesbarna, s mindeniken fekete folt, pont vagy szalag látható. A hasoldal fehéressárga, vörhenyesbarnás csíkozással és fekete harántszalagokkal díszített. Szeme dióbarna, csőre sötétszürke, lába kékszürke. A tyúk halványabb színezetű. Hosszúsága 25, szárnyhossza 11, farkhossza 7 cm.

Elterjedésének határai északon Kanada, nyugaton a Sziklás-hegység, délen a Mexikói-öböl. Újabban Utahba, Jamaika szigetére, valamint Angliába betelepítették. Tartózkodási helyét a mi foglyainkéhoz hasonló módon választja meg. Az Egyesült-Államok déli vidékein állandó madár, az északi fekvésű tartózkodási helyéről télire el is költözik.

Az amerikai kutatók ismertetéseiből kiviláglik, hogy a fogasfürj életmódjában a fogolyhoz hasonlít. Éppoly fürge futó, de sebesebb repülő. Szava változatosabb és csengőbb; gyöngédségét szelíden csicsergő hanggal, félelmét pedig ijedt füttyel fejezi ki.

A télen át csapatosan járó fogasfürjek tavasz kezdetével párokra szakadoznak. Minden kakas tyúkot és megfelelő lakóhelyet szemel ki magának, persze, gyakran erős küzdelem árán. Május eleje táján a tyúk fészkelni kezd. Fészke helyét gondosabban választja meg, mint a fogoly, a földön némileg tetszetősebb homorodást kapar, amelyet szálakkal, levelekkel elég rendesen kibélel. Tojásai körtealakúak, vékonyhéjúak, tiszta fehérek vagy néha halvány agyagsárgásan pettyezettek. Egy-egy fészekben 20–24 tojást találhatunk. A szülők fölváltva kotlanak. A 23 nap mulva kikelt csirkéket a tyúk a kakassal együtt vezetgeti. Az öregek szorosan egymás mellé szoktak telepedni, rendszerint úgy, hogy fejük ellentétes irányban van. Veszély idején a kakas foglalkoztatja az ellenséget, mialatt a tyúk csirkéit biztos helyre kalauzolja.

Nyáron át rovarokkal és mindenféle növényi anyagokkal, kivált gabonaszemekkel él; ősszel aztán főként gabonafélékkel táplálkozik. Amíg a mezők zöldek, apraja-nagyja jó sorban, boldogan él. De a tél beálltával nem egyszer szükséget szenved s ekkor enyhébb vidékre kénytelen költözni. Útjuk közben sokan elpusztulnak, mert nem csupán ragadozók járnak nyomukban, hanem az emberek is szüntelenül üldözik.

Életföltételeiknek megfelelő vidékeken meghonosításuk háladatos és eredménnyel kecsegtető. Amerikaiak mondják, hogy a baromfiudvar körzetén kívül álló kotló tyúkok fészekaljában olykor fogasfürj tojásai is előfordulnak. A kikelő fürjcsibék a többiekkel igen jól felnőnek.

Ízletes húsa miatt az amerikaiak serényen vadásszák; vadászata nehezebb, mint a mi foglyainké. Veszély esetén futással iparkodik menekülni. Amikor pedig az erdőt elérik, még nehezebb a megkerítésük, mert a fák vastagabb ágaihoz úgy odalapulnak, hogy könnyen elkerülik a vadász szemét.

Búbos fürj (Lophortyx B. p.)

Az ide tartozó fajok tömzsi termetűek; csőrük azonban aránylag gyöngébb, mint az előbbi nemzetségé. Tollazatuk fénylő, dús és testhezálló. Fejük búbján 2–10, rendesen 4–6, tőben fölötte keskeny, hegyükön azonban kiszélesedő, sarlósan előrehajló tollakat viselnek. A kakas bóbitája feltünőbb.

A búbos fürj (Lophortyx californica Shaw et Nodd.)

Kisebb a fogolynál. A kakas igen élénken színezett és mustrázott, míg a tojó általában szerényebb szinezetű s bóbitája is rövidebb. Szemük sötétbarna, csőrük fekete.

Észak-Amerika nyugati államaiban északon Washingtonig, dél felé Alsó-Kaliforniáig és Nevadáig honos.

Johnson szerint a búbos fürj leginkább vizek mentén tenyésző füzesekben, cserjésekben tartózkodik, de ellátogat a mezőkre is. Állandó madár, s rendes tartózkodási helyein költ. Régebben nagy számban élt, ma a lakott helyek közelében meggyérült. Ahol nem háborgatják, meglepően szelíd, bizalmas, félig háziállat. Fészkét valamely fa tövében, a földre rakja; néha 24 tojás is van a fészekben. A csirkéket a szülők együttesen vezetik; veszély esetén a tojó egyik, bizonnyal a leggyöngébb csibéjét két lába közé fogja, s így ugrál vele valami biztonságot nyujtó rejtekhelyig.

Tápláléka füvekből, magvakból, hagymákból, gumókból, bogyókból, valamint bogárságból áll. Télen alagutakat váj a hóban.

A sisakos fürj (Lophortyx gambeli Nult.)

Ennek a fajnak színezete általában élénkebb és fénylőbb, mint rokonáé. Szintén Észak-Amerika nyugati államaiban él; észak felé Utahig, dél felé Sonoráig és Észak-Mexikóig, nyugat felé Dél-Kaliforniáig, kelet felé Arizonáig terjed.

„Aki a sisakos fürjet akarja megfigyelni, – írja Coues – annak a rendes élet kényelméről le kell mondania, s nyugatról vagy 1000 mérföldnyire a földrész szívébe hatolnia… Az öregek április végén már párban járnak s június elején láttam először csirkéket. A legnépesebb fészekalj 15–20 darabból való volt… Addig, amíg az apróság szülőik gondjára szorul, szorosan zárt csapatot alkot… Mint rokona, ő is főleg magvakkal és gyümölcsökkel él, de sok rovart is elpusztít. Kora tavasszal a fűz rügyeit eszik s húsuk ettől fanyar mellékízt kap.”