Monául (Lophophorus Temm.)

Régebben a páva-formák alcsaládjába sorolták ezt a nemzetséget, melynek tagjai közé kizárólagosan Dél- és Hátsó-India magas hegyvidékein élő alakok tartoznak; abban különböznek az előbbi nemzetségtől, hogy farkuk enyhén lekerekített. Jelenleg a fácán-nemzetség mellett foglal helyet s neve ragyogó fácán.

A monául (Lophophorus impeyanus Lath.)

A Himalája magas erdőségeiben, az Afganisztán felé lejtő előhegyektől Szikkimig és Butánig, a 2000–3000 m tengerszínfeletti magas hegyvidéken honos ez a gyönyörű tyúkféle, családjának talán legszebb tagja. A bennszülöttek monául néven ismerik. Színpompája jóformán leírhatatlan. Feje és aranyos kalászokból összetett bóbitája a torokkal együtt fémeszöld, nyaka felső része bíbor- és kárminpiros és rubinos fénnyel ékes, nyaka alul és háta aranyszínű, szárnyának fedőtollai, háta és felső farktollai ibolyás vagy kékeszöldek; a háta vége felé néhány fehér tollat látunk; melle zöld és bíboros fényű, hasa sötét és fénytelen, evezőtollai feketék, a kormánytollak fahéjvörösek. Szeme barna, a szemtájék csupasz része kékes, csőre sötét szaruszínű, lába sötét szürkészöld. A tojó torka fehér; a többi csontfakó sárgásbarna alapon sötétbarna foltokkal tarkított, hullámos és szalagos, az evezők feketések, a kar evezői és a kormánytollak fekete és barnássárga szalagokkal. A kakas hossza 65, szélessége 85 cm, szárnya 30, farka 21 cm hosszú. A tojó jóval kisebb.

Hazájában a leggyakoribb szárnyas vadak egyike. Nyáron a buján zöldelő liánokból alig kerül szem elé, a hómezők közelében azonban, különösen reggel és este, gyakran látható, amint élelmét keresi. Télen, amikor a liánok és a talaj növényei elszáradnak, annál inkább szembeötlik nyüzsgő sokaságuk. Nyáron a hímek legtöbbje, néhány tojóval együtt felnyomul a hegyekre; ősszel vénje és fiatalja a lehullott lombbal borított erdei talajt keresi fel a sok rovarálca kedvéért. Amint szigorúbbra fordul az idő, egyre mélyebben fekvő tájakra ereszkednek, tavasszal azután újra a magasba törnek.

A tojó nem oly félénk, mint kakasa. Az utóbbiak repülése nagyon sajátságos. Hosszú utat szárnycsapás nélkül, az evezők remegő mozgásával tesz meg lebegve. Ha ilyenkor rásüt a nap, valóban a legszebb fácán áll előttünk. Messze elhangzó hívó füttyét egész nap, de leggyakrabban naplemente előtt és estefelé hallani.

Tápláléka gyökér, lomb, fiatal sarjak, füvek, bogyók, dió és egyéb mag, de rovar is. Utóbbiakat ősszel a lehullott lomb alól szedegeti fel, télen gyakran a búza- és árpavetéseken legelész. Gyakran órákig ás ilyenkor e célnak kitünően megfelelő csőrével. Kora tavasszal dürög. A tojó öt tojását bokor vagy fűcsomó alatt készített fészkébe tojja; a fiókák május végén bujnak ki a tojásból.

Húsa, egyes vadászok szerint, felveszi a versenyt a pulykáéval, mások szerint ehetetlen. Vadászata az évszakok szerint hol könnyebb, hol nehezebb.

Kalitkában könnyen tartható, mégis ritkaságszámba megy állatkertjeinkben. Az alföldek hőségét nehezen viselik el és legtöbbjük már útközben elpusztul. Fogságban tartva elbujnak, félénkek, állandóan ásnak. A telet ugyanoly könnyen bírják el, mint a mi fácánaink.