Szirti fogoly (Caccabis Kaup.)

A törzs erős, a nyak rövid, a fej viszonylag nagy, a csőr hosszúkás, de a mellett erős, a láb közepesen magas, vagy tompa sarkantyúkkal, vagy legalább a sarkantyút jelző szarududorral vértezett. A láb és csőr piros.

A szirti fogoly (Caccabis saxatilis Wolf et Meyer.)

A 16. században még előfordult a Rajna sziklái közt, St. Goar környékén, ma már csak az Alpokban, Felső-Ausztriában, Bajorország északi részein, Tirolban és Svájcban honos; Dél-Tirolban és Itáliában, különösen Liguria hegyvidékén és Róma vidékén gyakoribb. Turkomániában és a Kaukázusban is előfordul. Görögországot és Törökországot a valamivel kisebb termetű görög szirtifogoly lakja.

Érdekes, hogy az Alpokban általában magasságokat kedvelő, a fa- és erdőhatár között élő szirtifoglyok délen az alföldeket népesítik be. Görögországban ugyancsak sziklás talajon, vagy legalább is sivatagszerű tájakon, de korántsem az alpesi övnek megfelelő magasságokban, hanem apró szigeteken is élnek, amelyeknek legmagasabb csúcsa alig emelkedik 100 méternyire a tenger tükre fölé.

Értelmes, bátor, harcias és könnyen szelídíthető tyúkféle. A földön nagyon sebesen és ügyesen, csupasz és füves sziklákon egyaránt könnyen fut. Repülése, a többi tyúkféléhez viszonyítva, könnyű, egyenes, gyors és zajtalan, de azért ritkán hagyja el csapatát. Az erdőt óvatosan elkerüli és magasabb fára csak szükség esetén repül fel; ilyenkor a fenyvesek tűlevelei között búvik meg. Hangja emlékeztet a házityúkéra. Tápláléka különböző növényekből és rovarokból áll; magas hegyvidéken bogyókból, rügyekből, fiatal lombból és magokból, de ezeken kívül pókokból, rovarokból és álcáikból él. Sík vidéken az alacsony vetésre veti magát; télen borókát és tűlevelűeket fogyaszt.

Késő ősszel csapatokba verődött szirtifoglyok tavasszal újra szétválnak s a párok alkalmas költőhelyeket keresnek. Itt az éjszakát bokrok alatt töltik, reggel táplálék után futkosnak, délben újra bokor alá húzódnak vissza vagy homokfürdőt vesznek s estig lustálkodnak, estefelé újra táplálék után néznek, majd nyugovóra térnek. Görögországban már február derekán, mások szerint március végén, Svájcban csak május végén, június elején, sőt júliusban tojnak 12–15 tojást. A tojások színe Svájcban fakó sárgásfehér alapon finom barna foltos, Görögországban és Hercegovinában ritkán sárgásan vagy barnásan felhőzött sárgásfehér. A tojó 26 napig kotlik.

Könnyen szelídíthető volta miatt Görögországban és Svájcban gyakran tartják fogva, a görögök főleg azért, mert a néphit szerint megvédik gazdájukat a varázslat ellen.

A szirtifogoly Magyarországon csak a Magyar-Horvát Tengerparton fordul elő rendszeresen, ahol állandó madár. Krassó-Szörény legdélibb részében, Koronini mellett, 1884 óta szintén állandóan tartózkodik mérsékelt mennyiségben. Lintia Dénes szerint 1883/84 telén vándoroltak át Szerbiából és 1893/94-ben már közel 300 darabra szaporodott az állomány, azonban 1903-ban már csak 5–6 család maradt meg belőle. 1912 tavaszán még ott találta őket Lintia; ez az utolsó híradás róluk.

Egyéb előfordulási helyek még Zimony, ahol 1892/93. lövetett egy darab, úgyszintén az erdélyi Szelistye, ahol szintén lőttek egy példányt, mely a nagyszebeni Természetrajzi Múzeumba került.

Érdekes dolog, hogy 1882-ben a Tátrában megpróbálták meghonosítani a szirtifoglyot. Az 1882/83. év telét jól bírták, 1883 tavaszán dürögtek, de később nyomuk veszett.

A csukár szirtifogoly (Caccabis Mucon Gray.)

Közeli rokona a szirtifogolynak s régebben csak mint ennek az alfaja szerepelt. Csak színezetben különbözik tőle annyiban, hogy kantárja nem fekete, hanem fehér és fülfedői csak vöröses barnák. A görög szigetektől Perzsiáig, Arábiáig, Belső-Ázsiában Kínáig él a tenger színétől föl 5000 m magasságig. Nem csoda tehát, hogy úgy nagysága, mint színezete nagyon változó. Harcais természete miatt a mohammedánok gyakran rendeztetnek vele kakasviadalokat. Életmódja megegyezik a szirtifogolyéval.

A vörös szirtifogoly (Caccabis rufa Linn.)

Európa délnyugati tájain helyettesíti a közönséges szirtifoglyot. Színe a hátán túlnyomólag pirosas; nyaktáján széles, lefelé foltokba olvadó öv díszíti. A tojó csak valamivel kisebb; sarkantyúszerű szemölcsöt csak a kakasok viselnek csűdjükön. Hossza 38, szélessége 52, szárnyhossza 16, farkhossza 11 cm.

Hazája Dél-Franciaország, Spanyolország, Portugália, Madeira és az Azorok. Maltán már ritkaságszámba megy; ettől keletre már alig található. Mintegy száz esztendő előtt meghonosították Angliában s ma egyes keleti grófságokban csaknem a fogolynál is gyakoribb.

Brehm Reinhold szerint Spanyolországban különösen kedveli a vetésekkel tarkított hegyvidéket; a sűrű erdőt kerüli. Parktájon, tölgyesek szélén, rozmaring-cserjék körül szívesen megtelepszik. Leggyakoribb a zabvetések körül. Kicsiny területet barangolnak csak be. Életmódja sokban emlékeztet a fogolyéra; gyakran száll föl magas fákra, nyilvánvalólag, hogy messzire kémlelhessen. Az év túlnyomó részét 10–30 főnyi csapatokba verődve tölti; a kakas hangját napnyugta után ritkán hallani. Délben csöndes az egész csapat, amely nem egyszerre jelenik meg az itatónál, estefelé azonban felélénkülnek és késő éjjelig játszadozva kergetőznek. A kakasok heves harcokba bocsátkoznak; a fiókák eleinte rovarokkal, álcákkal, férgekkel táplálkoznak, később a zöldségre is rákapnak, amely úgylátszik szomjukat is csillapítja.

A barnanyakú szirtifogoly (Caccabis petrosa Gmel.)

Szardínia szigetén, Görögország egyes pontjain, a gibraltári sziklákon, nagyobb számban Afrika északnyugati tájain és a Kanári szigeteken él. Gesztenyebarna nyakörve fehéren pettyezett, homloka és feje hamuszürkés, nyaka gesztenyebarna, a többi tolla a test felső részén pirosasszürke, a szárnyakéi kékesbe játszók, a torok- és szemöldöksáv fehéresszürke, a test alsó fele kékesszürke; egészben véve kisebb a közönséges és vörös szirtifogolynál.