2. alcsalád: Fajdformák (Tetraoninae)

FEJEZETEK

A tyúk-félék második alcsaládját a fajdformák alkotják. Közel 45 fajuk ismeretes.

Jegyeik: zömök, erős test, rövid, erős, igen boltozatos csőr, alacsony, erős, többé-kevésbbé tollas, de sarkantyúnélküli csűd.

Evezőtollaik rövidek vagy közepes hosszúságúak, farkuk rövid, csapottvégű vagy kimetszett, kivételesen hosszú, íves vagy villás is lehet. Tollazatuk dús, tömött, s csak a szemük fölötti „rózsa” vagy a nyak hátsó része csupasz.

A rózsa bőre bibircses, földuzzasztható, s könnyen oldódó festőanyagot tartalmaz. Ezt a festéket Wurm tetraoerythrin-nek nevezte el. Ezt a bibircset – legalább is a nyírfajdét – már Plinius is ismerte, aki említi, hogy e madár szépségét fekete tollának fényessége s a barna szeme felett levő skarlátpiros rózsája fokozza. A fajdformák orrlyukait sörteszerű tollazat fedi. A lábujjak is lehetnek tollasak; számos faj lábujjain szaruszerű, sajátságos, vedlésnek is alávetett képződményeket láthatunk, amelyet közönségesen „fésű”-nek nevezünk. Ezek lényegükben csökevényes tollak, amelyek, mint akár a hóabroncs, megkönnyítik a havon való járást. Téves az a vadászhit, hogy a fajdok a dürgés után vetik el fésűjöket, mert ezek már a vedlés kezdetekor lehullanak, maguktól leszáradnak.

Hazájuk a Föld északi részei. A Himalájától és a keletázsiai hegységektől nyugatra egész Ázsiában és Európában el vannak terjedve. Afrikából teljesen hiányzanak, Észak-Amerikában ellenben számos faj ismeretes. Valamennyiök állandó madár; évről-évre ugyanazon területen tartózkodnak, s legfeljebb rendszertelenül kóborolnak.

A fajdok eléggé értelmes madarak. Bár lépkedve, de azért igen sebesen járnak, röptük azonban nehézkes, robajló, nem emelkednek magasra, se nagy távolságra nem repülnek. Hangjuk erős, látásuk és hallásuk kiváló.

Az elöregedett meddő tyúkoknak a nemi ösztön kialvása (a petefészek elsatnyulása) után a kakaséhoz hasonló, élénkebb tollazat nő. Ezek a „kakastollú tyúkok” az olyan tyúk-féle madaraknál, amelyeknél a kakas és a tyúk tollazata között nagy különbség van, eléggé közönséges, de nem tartozik a ritka jelenségek közé egyéb madaraknál sem.

Hogy a fajdok még nem vesztek ki, az nem az ember érdeme, aki még manapság is minden más ragadozónál kíméletlenebbül pusztítja őket. Csak a rendben tartott erdőgazdaságokban, ott, ahol igazi vadászok gyakorolják a vadászatot, részesülnek a rájuk nézve annyira fontos oltalmazásban. Ahol még bőven van, ott kímélet nélkül, egyre-másra irtják, mint korábban Közép-Európában is, ahol a siketfajdot számos vidékről már kipusztították. Sajnálatos dolog ez, de feltartóztathatatlan. A fajdok csak alkalmilag okoznak érzékeny károkat, inkább igen hasznosak az erdőgazdaságnak. Wurm kiemeli, hogy a rovarok és férgek pusztítása s a gyomok irtása révén hasznosak, de azzal is, hogy a talajt felkaparva, a magvetést elősegítik.