Sakútyúkok (Penelope Merr.)

Testük megnyúlt, csőrük a tövén széles viaszbőrrel födött, lábuk rövid, farkuk hosszú. A fejbúb tollas, talán kissé bóbitás; szemük környékén nagy, csupasz folt van. Csontvázuk a hokkókéhoz hasonlít. Nagyon föltűnőalakú némely faj légzőcsöve, kivált a hímeké.

A sakúpemba (Penelope superciliaris Ill.)

Gyöngébb, mint a fácán. Közeli rokonaitól mindenkor könnyen megkülönböztethető, mert szárnyfedői és válltollai világos rozsdaszínűen szegélyezettek. Fejét rövid bóbita díszíti.

A sakúpemba kedves tartózkodási helye a szálerdő, s hazája Brazília keleti tengerpart szegélye. Wied herceg és Burmeister egybehangzóan állítja, hogy legszívesebben az aljfa sűrűségében húzzák meg magukat.

Légzőcsövük föltűnő alkotásához képest hangjuk is sajátszerű, s róla csaknem minden utazó tud valamit beszélni. A sakútyúkok egyéb madaraknál is korábban hirdetik szavukkal a hajnalhasadást. A sakúpemba hangja nyers, rövid és kellemetlen; némelyek a szamár ordításához mondják hasonlónak.

Leginkább gyümölccsel és bogyókkal, valamint falevelekkel táplálkozik. Wied herceg rovarok maradványait is találta gyomrukban.

Költésükről több adatunk van. Részleteket ugyan most sem tudunk róluk, de úgy látszik, páros életet élnek. Valamennyi sakútyúk ágak közt építi meglehetős lazán rakott fészkét. A fészekből szedett fiókák csakhamar megszelídülnek. Ahol fölnövekedtek, házi tyúkok módjára járnak-kelnek, s gyakran hosszabb idő mulva is visszatalálnak megszokott helyeikre. Ez okból az indiánusok telepein ritkán hiányoznak, mint házi madarak.

Minthogy a sakútyúkok húsa jóízű, némely vidéken a vadászok teljesen kiirtották.