Guán (Ortalis Merr.)

Rendkívül erős hangjuk révén nagyon föltűnő madarak. Egyes hangjuk a jaguár ordításához hasonló. Fészküket részint bokrokon rakják, részint a földbe vájják. A fészekalj 2–6 fehér, érdeshéjú tojásból áll. Amerika lakói.

A mexikói guán (Ortalis vetula Wagl.)

Ez a faj az Egyesült-Államok déli részétől kezdve Mexikóig és Közép-Amerikáig honos. A felső rész s a mell szürke, a fejtető s nyaktő sötétszürke, a has fehér. A farok világos rozsdavörössel tarkázott ragyogó fekete. Egész hossza 51 cm.

Mac Call igen gyakran látta madarunkat a Rio Grande alsó folyásánál. A nap legnagyobb részét csoportba verődve pihenve tölti a fák legsűrűbb lombozata közt. A mexikóiak „csakalakka” néven ismerik, mert szavát ezekkel a szótagokkal lehet utánozni. Rendszerint reggel és este szólnak a guánok; mihelyt az egyik megkezdi, minden zugból érkezik reá a visszhangszerű válasz, mindaddig, míg beléfáradnak. Fészküket sűrű bozótba rakják. A legifjabb nemzedéket az öreg kakasok a jaguáréra emlékeztető kiáltással hívják össze éjjeli pihenőre.

A foltos guán (Ortalis guttata Spix)

Fejének felső része sötétszürke, a nyak elejének tollai fehérhegyűek; külső farktollai vörhenyesbarnák. Dél-Amerika északnyugati vidékein honos.

Peru bennszülöttei hangoztatták Stolzmann előtt, hogy ennek a fajnak több tojója közös erővel építi a fészkét. Még nincs megállapítva, hogy a tojó egyedül kotlik-e, vagy segítségére van ebben a kakas is. A csirkéket anyjuk egy ideig vezetgeti.

A foltos guán különben már nem igazi erdei madár, mert sohasem az erdő mélyén, hanem csak szélén tanyázik. Csak ott félénk, ahol sűrűbb a lakosság és nagy üldöztetésnek van kitéve.