Kígyászölyv (Circaëtus Vieill.)

A nemzetségbe tartozó öt faj teste megnyúlt, de erőteljes; a nyak rövid, a fej meglehetősen nagy, a csőr erős, tövétől kezdve görbült, oldalt kissé összenyomott, hosszú kampóval és egyenes éllel, a láb hosszú s valóságos pajzspáncél veszi körül, ujjai igen rövidek és rövid görbe és hegyes karmokkal fegyverzettek, a szárny széles és hosszú, a harmadik vagy negyedik evező hosszabb a többinél, a fark közepesen hosszú, széles és csapott végű. A nagy és hosszú tollak lazán állanak és a fejen s tarkón, mint a sasoké, kihegyesedők. Európában a nemzetségnek egy faja él.

A kígyászölyv (Circaëtus gallicus Gmel.)

A fej és tarkó hegyes tollai világosabb szegélyű fénytelen barnák, a hát-, váll- és kis szárnyfedőtollak sötétbarnák, világosabb széllel, az evezők feketebarnák, keskeny világosbarna szegéllyel, szélük fehér és fekete harántszalagokkal rajzolt, a farktollak sötétbarnák, széles fehér hegyben végződők, hármas széles fekete szalaggal; a homlok, torok és pofák fehéresek, keskeny barna sávozással, a begy és felsőmell élénk világosbarna, a többi alsó rész fehér, gyér világosbarna harántfoltozással. Nagy szemét köralakban gyapjas pehely veszi körül; a kantárt előre irányult serték fedik. Szeme sárga, a csőr kékesfekete, a viaszhártya és a lábak világoskékek. A fiatal madarak csak kevéssé különböznek az öregektől.

A kígyászölyv Európa déli felében honos; erdőkben lakik, télire elvonul és főleg Afrikában tölti a telet.

A kígyászölyv életmódja, viselkedése és szokásai inkább egerészölyvre emlékeztetnek, semmint sasra. Megfigyeléseim szerint nyugodt, lomha, szeszélyes és civakodó madár, amely, úgy látszik, semmi mással sem törődik, mint a zsákmányával. Afrikában alig hallani hangját és egyike a legkevésbbé óvatos ottani ragadozómadaraknak.

A kígyászölyv nagyon is rászolgál a nevére, mert főleg kígyókra vadászik. De nem elégszik meg velük, hanem gyíkokat és békákat is felszed, a halakat szintén üldözi és Jerdon szerint, patkányokat, gyengébb madarakat, rákokat, nagy rovarokat és százlábúakat is fog. De mindig és minden körülmény között a hüllők és kétéltüek a legkedvesebb zsákmányai. Támadáskor oly ügyesen jár el, hogy még a legveszedelmesebb kígyó is keveset vagy semmit sem árthat neki. Egyébként ügyessége és dús tollazata az egyetlen védelme a kígyók mérge ellen; a méreggel szemben egyáltalában nem immunis, mint ahogyan azt korábban hitték.

A kígyászölyv – kígyászsas – Magyarországon rendszeresen, de mindenütt csak kis mennyiségben és szórványosan előforduló fészkelő madár, mely tavasszal március végén, de inkább áprilisban érkezik s ősszel október, november hónapokban elköltözik. Átvonulóban is előfordul. Mint fészkelő, inkább az alacsonyabb vidékeket szereti, nem hatol fel nagyobb magasságokba s azonkívül inkább az ország déli felében telepszik meg; északon ritkább. Ismert fészkelőhelyek: az Alföldön a peszéri erdő, a bellyei uradalom, Kabol (Bács-Bodrog m.), a Dunántúlon a Mecsek, Erdélyben Segesvár, Szerdahely, Kolozsvár, Fogaras, Alsó-Fehér, Csik és Hunyad megyék, Horvátországban a Fruška Gora és Brestovác. A Nemzeti Múzeumban 1873 május havában a szebenmegyei Szerdahelyen gyüjtött tojása van. Agárdi Ede magángyüjteményében van a Mecsekről származó tojás.

Gazdaságilag nem számottevő, mert igen kicsi az állománya, azonban sokkal hasznosabb, mint amilyen káros. Különösen jelentős a viperapusztítása. Ennek dacára sem a madárvédelmi törvény, sem az új vadászati törvény nem intézkedik a védelméről. Feltétlenül kímélendő, különösen a fészkelés helyén, hogy megőrizhessük ezt a csekély számban előforduló, tehát könnyen kipusztítható szép és ritka sasfajt.

A kígyászölyvnek a szabadban és fogságban való életéről magyar ornithológus, Czynk Ede adta a legszebb életképét az Aquila folyóirat IV. 1897. évi kötetének 254. lapján. Hogy mennyire nem méregálló a kígyászölyv, azt fogságban tartott példányával igazolta, melyet megkötözött állapotban viperával maratott meg. A marás után harmadnapra kimult. Czynk már 1897-ben is a vadászközönség védelmébe ajánlotta a kígyászölyvet. Erre vonatkozó manapság is érvényes, megszívlelendő fölhívása a következő: „Mert ritka s mert szép dísze a szobának ez a madár, azért a vadász s az ornitológus szemében kívánatos darab. Mégis szót emelek védelme érdekében, mert határozottan egyike leghasznosabb madarainknak, mert a kígyó-féléknek legnagyobb ellensége s leginkább tud gátat vetni az annyira mérges és igazán félelmetes vipera elszaporodásának. Hasznossága mellett számba se jöhet az a kár, amelyet kígyó híján békák és apró madarak elpusztításával okoz, annál is kevésbbé, mert főtáplálékát mégis csak a mérges kígyó-nemzetség adja.”

A bokrétás sas (Lophoaëtus occipitalis Daud.)

Bokrétás sas (Lophoaetus occipitalis Daud.).

A Lophoaëtus Kaup. vagy Spizaëtus nemzetség egyetlen tagja. Zömöktermetű, hosszúszárnyú, rövidfarkú és hosszúlábú madár; tollazata elég egyszínű. Alapszíne igen sötétbarna, a has sötétebb, a mell világosabb, a comb belső oldala fehéres, lábtöve piszkosfehér, a felső oldal barnásan bíborfényű. Az elsőrendű evezők tőfele belül fehér, kívül piszkos barnásfehér, sötétbarna végfelük belül barnásfehér; a tőben fehér karevezők mindkét zászlója két sötét harántszalaggal rajzolt, a farktollak külső zászlója barna, belső zászlója csaknem fehér, három széles feketebarna harántszalaggal és széles, éppoly színű végszalaggal díszített. A fejet tekintélyes tollbóbita díszíti; a hímé hosszabb, dúsabb és sötétebb, mint a tojóé. A szem élénksárga, a csőr szarukék, hegyén sötétebb, tövén világosabb, a viaszhártya világossárga, a láb szalmasárga.

Az afrikai sasfélék közül a bokrétás sas a legelterjedtebbek közé tartozik, sőt talán a legszélesebben elterjedt faj valamennyi közül. Többnyire a mimózák tetején látható, közel a törzshöz nyugodtan ülve és roppant komolyan játszva bóbitájával. Majd felborzolja homlokát, szemeit félig lezárja és bokrétáját felegyenesíti, úgyhogy az merőlegesen áll, az egyes tollakat is oldalvást szétterjeszti és többi tollát is felborzolja; majd bokrétáját megint lesimítja tarkójára. Ezt a fontos foglalkozást félórák hosszat űzi, anélkül, hogy megmoccanna. Ilyenkor a legtökéletesebb lustaság példaképe, és mégis, ezt az álmodozót más oldaláról is megismerjük, mihelyt valami vadászhatót észrevesz: pl. egeret, mezei patkányt, földi mókust, galambot, egy csapat szövőmadarat. Villámgyorsan repül el rövid, gyors szárnycsapásokkal, ügyesen keresztülhatol a legsűrűbb bozóton, a kiszemelt zsákmányt serényen üldözi és többnyire meg is kaparintja. Erejéhez viszonyítva, feltétlenül az erdő legügyesebb madara.