KILENCEDIK REND: Lúdszerű madarak (Anseriformes)

FEJEZETEK

A lúdszerű madarakat régebben csőrük sajátossága alapján mint lemezescsőrűeket (Lamellirostres) a flamingókkal foglalták egybe.

A lúdszerűek törzse erőteljes, kissé nyujtott, nyakuk közepesen vagy nagyon hosszú és karcsú, fejük aránylag nagy, magas és keskeny. A csőr ritkán hosszabb a fejnél, rendesen egyenes, széles, felül laposan domborodó, elül széles körömbe átmenve, oldalt levélszerű szarufogakkal megrakva, melyek közül a felső kávabeliek az alsókéba illeszkednek; a kemény szélek kivételével általában lágy bőrrel födött, amelyben számos, erős idegtörzsekkel ellátott tapintótestecske van és ennek megfelelően a tapintásra nagy mértékben alkalmas. E képességet a nagy, húsos, finoman érző nyelv, amely csak szélén van elszarusodva és rojtozva meg fogazva, jelentékenyen tökéletesíti és a csőrt oly tökéletes szűrővé teszi, amely a legkisebb ehető résznek az ehetetlen anyagoktól való megkülönböztetésére is képes. A csűd többnyire középmagas, esetleg alacsony; lábujj négy van, kivételesen csak három, az elülsők többnyire úszóhártyákkal egybekötve; a szárnyuk közepesen hosszúak, de meglehetős hegyesek, a farok, amely nagyobbszámú tollból áll, közepes hosszú és egyenesen lemetszett vagy elkerekített, esetleg ékalakra hegyesedő, a tollazat mindig nagyon dús, tömören és símán fekvő, pehelytollazattal is gazdagon ellátva, amely a fiataloknál és öregeknél egyaránt az egész testet egyenletesen borítja. A korcsevező mindig nagyon el van satnyulva, vagy teljesen is hiányzik. A tollazat színezete, ha nem is pompás, de mégis tetszetős, nem és kor szerint gyakran különböző. A hím ivarszervalkata jellemző az egész rendre és jelentékenyen elkülöníti valamennyi többi tarajosmellű madártól, a Nandu-félékéhez azonban hasonló. A légcső gyakran, kivált a hímeknél, helyenként kitágult és a syrinxen hatalmas, csontos, néha részaránytalan, hangerősítő kidudorodások lehetnek, az úgynevezett „dobok”.

A lúdszerű madarak, a déli sark szárazulatát kivéve, valamennyi világrészen előfordulnak; a föld meleg és mérsékelt övein azonban hasonlíthatatlanul nagyobb számban, mint a hidegeken. Az utóbbikon lakók minden télen vándorútra kelnek, amely egyeseknél a mérsékelt övig, másoknál az egyenlítő körüli tájakig terjed. A költés idején a különben tengeren lakók közül is számosan keresik fel az édesvizeket; mások meg a fiókák kikeléséig erdőkbe vagy pusztaságokba húzódnak vissza.

A rend tagjainak képességei általában eléggé egyformán fejlettek. Vannak köztük ugyan egyesek, amelyek a nagyon is hátul illeszkedő lábukkal csak lassan és totyogva járhatnak, de olyan egy sincs, amelyik egyes búvárok módjára csúszómászó mozgásra volna kárhoztatva; másrészt számos lúdféle fürge járású és fáradság jele nélkül órák hosszán járva mozog; egyesek pedig még a fák ágai közt is otthonosak. Úszni mind tud és legtöbbje éppoly ügyesen, mint kitartóan, kedvetlenül vagy csak szükségben alig egy fajuk; egyesek a legtökéletesebb úszók mögött is alig maradnak el. A legtöbbje több-kevesebb könnyedséggel nagyobb vagy kisebb mélységre bukni is képes; ezt csak a víz felszínéről végzik: ugorva, nem pedig lecsapva buknak. Repülési képességben kétségtelenül mögötte vannak a többi úszómadárnak. Csaknem valamennyi nagy erőfeszítéssel emelkedik fel a vízről vagy szilárd talajról és leszállásuk is kemény; de ha már bizonyos magasságot értek el, kinyujtott nyakkal nagyon gyorsan haladnak és egy hajtásban nagy utakat tesznek, noha szárnyukat állandóan mozgatniok kell.

Érzékeik közül látásuk és hallásuk mellett a tapintás is nagyon fejlett, amint azt a lágybőrű szőrnek már külső vizsgálata is elárulja. Szaglásuk aránylag elég jól fejlettnek látszik, ízlésük pedig finomabbnak, mint a legtöbb madáré általában. Értelemben talán elmaradnak a legtehetségesebb hosszúszárnyúak mögött, de e téren mégis bizonyára felülmúlják valamennyi többi úszómadarat.

Táplálékuk állati és növényi anyagokból áll. Valóságos ragadozó, tehát olyan, amely a növényi táplálékot tejesen mellőzi, csak kevés van köztük, kizárólagosan növényevő szintoly kevés.

A lúdalakúak zárt házasságban élnek; hűségük azonban nem mindig kétségen felüli. A költés, valamint a fiókák nevelése a legtöbbnél az anyára hárul, amelyet a mulatságnak élő apaállat a párzás után könnyen el is feled; más fajok hímjei viszont a tojókkal együtt végzik – ha nem is a költést, de a fiókák gondozását és hűen őrködnek, amíg a tojó kotol. A fészek hol a mocsár szilárdabb helyein, hol a száraz földön, hol meg fa-, föld- vagy sziklaüregben épül, a legkülönfélébb anyagokból, rendesen egyszerűen és durván felhalmozva, belseje azonban nagyon rendesen van az anyának, szükség esetén kivételesen az apán is pelyhével bélelve. A tojások tipikusan oválisak, símahéjúak és mindenkor egyszínűek; a fiókák tömött pehelytollazatban bújnak ki a tojásból; mihelyt megszáradtak tovaszaladnak, gyorsan nőnek és fiókatollazatukat többnyire már az első évben felcserélik az öregekével vagy legalább is a második, legkésőbb harmadik évben. Sok visel kétféle mezt az év folyamán.

Tömérdek ellenségük van, noha – legalább is a nagyobbjai – nem egy ragadozót el tudnak verni maguktól. Az ember minden fajukat üldözi, egyiket ízletes húsáért, másikat jól használható tolláért, elrabolja tojásaikat, kifosztja fészküket a pehelyért és így ezeknek az egészben tulajdonképpen nem is káros madaraknak pusztulásához nagyban hozzájárul. Nagyon kevesüket szelidítette háziállattá, noha erre épp a madaraknak ez a rende látszik kiválóan alkalmasnak. Csak legújabban kezdi irányukban a megérdemelt részvétet tanusítani.

A lúdszerű madarak rendjét két alrendbe osztjuk: a tüskésszárnyúak (Palamedeae) és a tulajdonképpeni lúdfélék (Anseres) alrendjébe.