Erdei réce (Dendrocycna Swns.)

Középnagyságú, előkelő tartású, díszes récék. Hátsó lábujjuk mélyebben ízül és hosszabb, mint más récéknél; az ívesen kimetszett úszóhártyák a hegyes karmokat teljesen szabadon hagyják. Színezetükben a barna az uralkodó, a tojó nem különbözik a gácsértól. Mind jól úszik és kitünően bukik. Gyakran szállnak fákra és többnyire azokon is fészkelnek, szabadon vagy odvakban, egyesek a magas fűben is. Földről szedett táplálékuk mindenféle zöldség, termés, pálmamag és rizs és ezáltal némelyikük a vetésekben nagy károkat is okoz. A meleg tájak, túlnyomórészt a trópusok lakói, de ezen határokon belül az egész földön honosak. De az egyes fajok területe is rendkívül kiterjedt: így a sárga erdei réce (Dendrocycna fulva Gm.) Mexikótól Brazíliáig, Afrikán át Madagaszkárig és Indiáig található. Mintegy 10 fajuk ismeretes.

Az erdei apácaréce (Dendrocycna viduata L.)

Ez a legismeretesebb. Arctája és torka fehér, fejhátulja fekete, melle rozsdavörös; hasközepe és farka fekete, egyebütt barna. Fekete csőrének kampója körül szürke gyűrű van. Dél-Amerikában, Nyugat-Indiában, Afrikában és Madagaszkáron él.

Az erdei őszi réce (Dendrocycna autumnalis L.)

Csőre és lába vörös, nyaka és feje – a feketebarna tarkószalagot és a rozsdabarna fejtetőt kivéve – szürke; nyakaalja, hátaközepe és válla vörösbarna; hasa, farka és farcsíkja fekete; szárnyfedői világosszürkék, a törzs közelében azonban aranybarnák.