Vészmadár (Puffinus Briss.)

[Régi neve: Procellaria.]

A nemzetségbe kb. 20 faj tartozik. Törzsük karcsú, csőrük gyenge, közepesen hosszú és nyúlánk. A felső csőrkáva hegye beékelt és hosszú horoggal hajlik az alsó káva fölé. Szárnyuk aránylag rövid.

A tengert csak költés céljából hagyják el, de azért gyakran közelednek a szárazföldhöz és gyakran kikötőkben is megjelennek. 8–20-as csoportokban vadászgatnak; a költés idején nagyobb, egész szigeteket beborító csapatokba verődnek. Főtáplálékuk hal és fejlábúak. Prédájukat úszva és bukva fogják el.

A bukdosó vészmadár (Puffinus puffinus Brünn)

[Régi neve: Puffinus anglorum.]

Az európai tengerpartokon előforduló vészmadarak legismertebb alakja. Háti oldala szürkés barnásfekete, hasi oldala tiszta fehér. Szeme barna, csőre ólomszürke, lába zöldessárga. Hossza 36, kiterjesztett szárnymérete 80, szárnyhossza 26, farkhossza 8 cm.

A bukdosó vészmadár a magyar-horvát tengerparton gyakori állandó madár, amelyből úgy a budapesti Nemzeti Múzeum, mint a zágrábi múzeum is több példánnyal rendelkezik. Ezek a vészmadarak a középtengeri alfajhoz (Puffinus puffinus yelkouan Acerbi) tartoznak.

A nagy vészmadár (Puffinus gravis O. Reilly)

Jóval nagyobb az előbbinél; hossza legalább 50, szárnya 32, farka 12 cm. Szeme sötétbarna, csőre telített szarukékszínű, lába barnás, úszóhártyái hússzínűek.

A szürke vészmadár (Puffinus griseus Gmel.)

Háti oldala sötét koromszínű, hasi oldala világosabb szürkés, evezői és kormánytollai feketebarnák. Szeme sötétbarna, csőre barnásfekete. Hossza 42, szárnya 30, farka 9 cm.

A középtengeri vészmadár (Puffinus kuhli Boie)

Hossza 47, szárnya 35, farka 14 cm. Háti oldala szürkésbarna, hasi oldala tiszta fehér. Szeme sötétbarna, csőre töve agyagsárga, a hegyén kékes, lába világossárga.

A középtengeri vészmadár Magyarországon csakis a magyar-horvát tengerparton fordul elő. Néhány példányt őriz a zágrábi múzeum, amelyek valamennyien Fiuméban lövettek.

Életmódjukban valamennyien megegyeznek; repülésük nagyon sajátságos. Nem ismerek tengeri madarat, amely oly hevesen repülne, mint a vészmadarak. Gyakran látni őket nyugodtan úszva s a víz alá bukdosva, de életük javát mégis a levegőóceánban töltik. Tulajdonképpen nem lebegnek, hanem a hullámok fölött cikkáznak. Kiterjesztett szárnyaikkal rendkívül gyorsan csapkodnak és nemcsak oldalvást, de lefelé is hajlonganak, fordulnak, úgyhogy hol sötét felső, hol világos alsó felük villan szemünkbe, azután vagy a hullámhegyek tetején, vagy a hullámvölgyek mélyén siklanak tova, majd hirtelen 3 m magasra emelkednek a víz fölé, ferde irányban rávetik magukat a víztükörre, eltűnnek a vízben; egy ideig a pinguinek módjára eveznek szárnyukkal és lábukkal egyidejűleg, majd újra kiemelkednek a levegőbe, gyakran csupán azért, hogy lélekzetet vegyenek.

St. Kildán és a Hebridák egyéb szigetén, a Färöer-ökön kora tavasszal jelennek meg költeni, amikor a hegyeket gyakran még hó fedi. De a hótakaró alatt is megtalálják fészkük bejáratát. A bennszülöttek szerint rendesen éjjel érkeznek meg. Csőrükkel és karmaikkal mély, olykor méteres csöveket ásnak a tőzegbe. Ennek az üregnek a végét kissé kitágítják, tulajdonképpeni fészket azonban nem építenek; a tojást inkább csak a talajra vagy néhány fűszálra fektetik. A szülők egyike mindig az üregben tartózkodik, még fiókáik kibúvása után is. A fiókák, noha szüleik bőségesen etetik, csak lassan nőnek és csak hónapok mulva hagyják el fészküket és repülnek ki a tengerre. Ez alatt annyira meghíznak, hogy centiméter vastag zsír borítja mellüket; a szigetlakók nem is vetik meg ezt a csemegét.

Az ember mindenütt életére tör. A Kuhl-vészmadarát a portugál partokon szardiniás csalival fogják; a csalit csónakból hosszú zsinegen vontatják. A Madeira melletti Desertas-szigetcsoporton bérbeadják a vészmadárfogást. „Évente nagy expediciókat szerveznek a bérlők – írja König – szeptemberben, amikor valósággal halomra gyilkolják a fiókákat. A fészkükből kiráncigált jószágokat megölik, megkopasztják és besózzák.” A Puffinus obscurus Gmel. fejletlen fiókái, amikor még nyálkás tömegnek néznek ki, a Barbadosokon csemegeszámba mennek. Tasmánia parlamentje védelem alá vette a Bass-szoros Puffinus tenuirostris Temm.-jait, úgyhogy, noha jó években 400.000 fiókát sóznak is be, nem fenyeget kipusztulásuk.

Az emberen kívül csak nagyobb ragadozóhalak, költőhelyükön sólymok és sirályok az ellenségeik.