1. család: Búvár-félék (Colymbidae)

A tengeren a vöcsök-féléket a búvár-félék helyettesítik; a családba egyetlen nemzetség tartozik, ehhez pedig összesen négy faj. Jóval nagyobbak a vöcsöknél, nyakuk rövid, a fej nagy, a csőr erős az úszóhártyák teljesek, a hátsó ujj egyenlő magasságú a többivel, a szárny rövid, keménytollú, a második evező a leghosszabb. A farok 8–20 merev tollból áll és sűrűbb, vagy ritkább, élénkebb, vagy fakóbb, az életkor és évszak szerint. A búvárfélék az ó- és újvilág magas északi tájain honosak egészen Novaja Zemljáig, Izlandig és Grönlandig. Két, hosszúkás, hengeres, zöldesbarna alapú, fekete és szürkés folttal és ponttal tarkázott tojást raknak.

A jeges búvár (Colymbus glacialis Linn.)

Nász-tollazata felül és oldalt sötétfekete, fehér ablakszerű foltokkal díszítve; feje, nyaka zöldesfekete; a nyak közepén fekete és fehér hosszanti sávokból alakult nyakörv és ugyanilyen módon alakult keresztsáv van a nyak mellső felén; a melloldalai feketék, fehér hosszvonalakkal. A hasi oldal egyébként selymes fehér. A szem világosbarna, a csőr fekete, a láb külső fele szürke, belső fele rózsás hússzínű. Télen a háton és az oldalakon a tollazat feketés s a fehéres ablakocskák nélkül való, a hasioldal azonban fehér marad, a begyoldalakon sötét, hosszanti foltozással. A fiatalok is ilyenek, de nincs begyfoltjuk. Hossza 95–100, kiterjesztett szárnymérete 100–150, szárnyhossza 42, a farok 6 cm.

A jeges búvár Magyarország legritkább madarai közé tartozik. Magam csak két biztos példányt ismerek. Az egyik a hódmezővásárhelyi főgimnázium gyűjteményét díszíti, ahova Wagner hátszegi gyógyszerész gyüjteményéből került. Ez a díszruhás példány 1859-ben lövetett a Sztrigy folyón, valószínűleg Hátszeg közelében. A második példányt a zágrábi múzeum őrzi. Ez szintén gyönyörű díszruhás példány, mely 1908. júnus 8-án lövetett a horvátországi Lasinja mellett. A többi jegesbúvár, mely ezen a néven került a magyar faunába, csak nagytermetű sarki búvár s ezért Madarász a jegesbúvárt nem is vette fel a magyar madarak névjegyzékébe. A Csató-féle lőrincrévei példányt magam is megvizsgálhattam s megállapíthattam, hogy nagytermetű sarki búvár.

A jegesbúvár keleti formája a Novaja Zemljától kezdve Szibéria sarki vidékein fészkelő fehércsőrű jegesbúvár (Colymbus adamsii Gray) egy példányát szintén a zágrábi múzeum őrzi. Ezt az 1908 december 19-én Babina Greda mellett lövetett példányt először Dr. Nagy Jenő ismerte föl és vezette be a magyar madárfaunába.

Ennek a ritka fajnak a meghatározása érdekében megemlítem, hogy a döntő jegy nem a nagyság, hanem a csőr alakja. A jegesbúvár csőre kissé fölfelé irányuló, egyenes ormójú, míg a sarki búvár csőrének az orma mindig enyhén lefelé görbülő.

A sarki búvár (Colymbus arcticus Linn.)

Kisebb, mint a jegesbúvár, de ahhoz eléggé hasonlít. A főkülönbséget kettejük között a csőr alakja alkotja. A jegesbúváré magas, tövén széles, kardalakúan összelapított és némileg fölfelé irányuló, ellenben a sarki búváré mindig kissé lefeléhajló. Násztollazata a fején és nyakháton szürkés hamuszínű, a háton és szárnyon fekete; a hát felső részén és a szárny hátsó felén fehér ablakszerű foltozás, az előszárnyon kék pettyezés; a nyakoldal fehér, fekete hosszanti csíkokkal; a nyak eleje sötétszürke, hosszant sávolt, fekete fehér örvvel, lejjebb sötét csíkolás; alsó test fehér. Télen a fejtető és nyakhát sötétszürke, egyébként sötét és világos tollszegéllyel; alul fehér, a begytájon sötétfehér csíkolás, ami a fiataloknál nincsen. A szem, csőr és láb színe szakasztott olyan, mint a jeges búváré. Hossza 77, kiterjesztett szárnymérete 130, szárnya 38, farok 6 centiméter.

A sarki búvár – jegesbúvár (Velencei-tó) – Magyarországon gyakori késő őszi vendég, amely legnagyobbrészt november elején érkezik hozzánk, a vizek befagyásáig itt marad, aztán tovább vonul, de visszautazása alkalmával vagy elkerül bennünket, vagy pedig egy hajtásban száguld el fölöttünk a nyári tartózkodási helyére. Tavasszal sokkal ritkább nálunk, mint ősszel s díszruhás példányok a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak.

Chernel különbséget vél látni a nagy- és kistermetű sarki búvárok között, és az utóbbiakat a macrorhynchus vagy balticus alfajhoz akarja sorolni. Hartert viszont nagy összehasonlító anyag alapján nem különbözteti meg a kis formát a nagyobbtól, így egyelőre az ő álláspontját kell elfogadnunk.

A sarki búvár végig az országon mindenütt előfordul Alföldön, hegyvidéken egyaránt. Gazdaságilag nem nagyon jelentős, mert rövid ideig tartózkodik nálunk. Igaz, hogy jócskán káros tud lenni, mert hiszen kizárólag hallal táplálkozik s ezért mesterséges haltenyésztő telepeken nem szabad megtűrni, de közömbös vizeken ő is közömbös s ezért ott, ahol nem szükséges, ne bántsuk. A magyar madárvédelmi törvény nem védelmezi.

Az északi búvár (Colymbus septentrionalis Linn.)

[Régi nevei: Colymbus lumme, Gavia lumme.]

Valamennyi búvárfaj között ez a legkisebb. Hossza 65, kiterjesztett szárnymérete 110, szárnya 30, farka 7 cm. Színe a fej- és nyakoldalakon szürke, a nyakháton fekete fehér csíkozással, a nyak elején fényes gesztenyeszínű, a háton barnásfekete, alsó testén fehér, begyén és az oldalakon hosszanti fekete csíkozással. Télen a felső testen a tollak vége fehér és a begytáj is fehéredő. A fiatalok fakóbbak. Szeme barnásvörös, csőre fekete, lába sötétbarna, belül kékesszürke, az úszóhártyán sötétebb.

Az északi búvár Magyarországon jóval ritkább, mint a sarki búvár. Ismertető jegye, hogy csőre kissé fölfelé irányul, amiről az avatatlan is sokkal biztosabban tudja fölismerni, mint a kevésbbé ellenőrizhető színezetről. Az északi búvár is nem annyira téli vendég, mint inkább késő őszi átvonuló, amely úgyszólván közvetlenül a mi vizeink befagyása előtt érkezik, rövid ideig itt marad, aztán tovább áll, de tavasszal már igen gyéren mutatkozik éppen úgy, mint a sarki búvár. Előfordul úgyszólván az egész ország területén, – Alföldön, Dunántúlon, Felvidéken, Erdélyben, Magyar-Horvát Tengerparton – de mindenütt gyéren és csak hosszabb időközökben.

Mint halpusztító, sehol se kellemes vendég, legkevésbbé a mesterséges haltenyésztő telepeken. A magyar madárvédelmi törvény pusztítását nem tiltja.

A búvár-félék előfordulási helye nyáron át az 59. szélességi foktól a 76-ikig terjed. Ilyenkor előfordul Grönland, a Spitzbergák, az Orosz birodalom európai és ázsiai jégvidékén, a Farő és Orkney és Hebridák szigetein. Télen át szórványosan lejjebb húzódnak a mérsékelt égöv fagyos vidékeire. A sarki búvár inkább keleti faj, amely Szibériában elég gyakori, szintúgy Észak-Amerikában is fészkelő madár. Télen megkerül a déli és nyugati Orosz birodalomban, Dániában, Hollandiában, Németalföldön sőt Pomerániában költ is.

Az északi búvár a 78–60. szélesség övében él, ahonnan télen át fölkeresi a délebbre fekvő tengereket és édesvizeket. Reichenow szerint télen át mind a három faj megjelenik Bécs mellett, a Dunán.

A búvárok életmódja annyira hasonlít egymáshoz, hogy elegendő az északi búvárét részletesebben ismertetni. Minden búvár határozottan tengeri madár, amely csak szükségből látogat el az édes vizekre. Kitünő úszók és bukók, kitartó, jó repülők. Csupán költés céljából mennek a szárazföldre, egyébként alig távoznak 50 lábnyira a partvonaltól. A vizet egyébként csak a sziklaparton való sütkérezés és pihenés végett hagyják el.

A búvár a tengerhez közel fekvő édesvízi tavakon szeret költeni, főként magas helyen. Tapasztalatom szerint az északi búvár a Lofotokon magas hegyi tavakon fészkel, amelyek a lakosság szerint igen halszegények, vagy hal sincs bennük, viszont a szamojéd tundrákon haldús medencékben leltem őket, sokhelyt sirály és réce társaságában. A fészket a parthoz közel, kemény nád- és sásszálból hevenyészi, teljes szabadon, úgyhogy a költő madarat messziről is meg lehet látni. Tojásainak száma kettő; méreteik 75×57 mm, keményhéjúak, szemcsések, kissé fényesek, olajzöld alapon szürkével és sötétbarnával rajzoltak. A szülők felváltva kotolnak és együttesen is nevelik a fiókákat, amelyek június végén kelnek. A költési időtartam ismeretlen. Az egyik szülő mindig a fészeknél van, a fiókát sohase hagyják magára. A fióka igen életrevaló, nyomban táplálék után jár s szüleik kedvtelve tanítgatják.

Semmiféle hasznot nem hajtanak, húsuk se jó, nem is vadászgatják. Egyébként lőni nagyon nehéz, mert igen vadak. Fogni is nehéz, de néha beleakad a halász hálójába.