MÁSODIK CSOPORT: KÉRŐDZŐK (RUMINANTIA)

A kérődzők a párospatások második csoportját képezik. Szarvat viselő, vagy szarvnélküli állatok, melyeknek külső megjelenése, valamint testnagysága is igen tág határok közt ingadozik. Általában jellemző az idetartozó állatokra a megnyúlt és nagyon mozgékony nyak, a homloktájon tetemesen kiszélesedő fej, melyek gyakran szarvak vagy agancsok díszítenek; élénk, nagy szemek és formás, felálló fülek. Mozgékony ajkaik többnyire csupaszok és majdnem mindig bajuszserte nélküliek. Farkuk ritkán ér a sarkukig. Testüket általában rövid, sűrű, testhezsímuló lágy szőrözet fedi, mely a nyakon, az állon, vagy a háton sörény s a farok végén néha bojtformában meghosszabbodott. Szőrük nem serteszerű, hanem a legtöbbször finom, gyapjas és göndör. Színezetük rendkívül változó.

A csontváz és a fogazat igen összhangzó. A felső metszőfogak részben, vagy egészen hiányzanak s többnyire a felső szemfogak is. A felső metszőfogak helyén az állközti csonkon porcos rágólap fejlődik ki, az alsó metszőfogakkal szemben, melyek lapátformájúak, erősen előredűltek s számuk 6. A zápfogak száma fent és lent 6–6 s zárt sort képeznek; ugyanis a három előzápfog mindkét állkapocsfélben hasonló az utózápfogakhoz, habár gyakran egyszerűbbek is emezeknél. Koronájukon négy félholdalakú redő van, csupán az alsó utolsó zápfogon van 6, úgy a tej-, mint az állandó fogazatban. A zápfogaknál a jól fejlett gyökerűtől a majdnem pusztán csak koronából állókig minden átmenetet megtalálunk.

A koponyán feltűnő az alacsony, gyakran függőlegesen lecsapott nyakszirt. A nyakszirtcsontok és a falcsont a homlokcsont hatalmas kiképződése következtében kevésbbé fejlettek s a homloktájról a tarkó felé tolódtak. Rendszertanilag fontosak ezek a viszonyok, melyekkel karöltve jár a koponya hossztengelyének megtörése, ami a koponyaalapot az ekecsont mögött lefelé hajlítja. Ezenkívül a homlokcsont gyakran kinövéseket, szarvakat és agancsokat visel. A szem- és halántéküreget a homlok- és járomcsont módosulása által létrejött csontos ív választja el. Az orrcsont a felső állkapocs közt gyakran hézag van. A gerincoszlopon a szokatlanul hosszú, keskeny, mozgékony nyakcsigolyák tűnnek fel. Bordáik igen szélesek, lapockájuk hossza szélességének legalább kétszerese, a felső kar rövid és vastag, a kéztő magas és keskeny. A kéz és lábközép mindegyike egy-egy erősen megnyúlt, eredetileg két részből összeolvadt csontból, a békócsontból áll. A kérődzőknél csak kék ujj, a harmadik és negyedik van teljesen kifejlődve. A száj erős ajakizomzatával s bévül számos szemölcsével tűnik ki. Az arcon igen sok mirigy van, különösen a szem környékén, melyek közül egyet tévesen könnymirigynek is neveznek. Ez a szemelőtti mirigy. A nyálmirigyek tekintélyes nagyságúak.

Gyomruk legalább három, de többnyire négy részből áll. A bendőből, a recésgyomorból, a leveles- vagy százrétűgyomorból és az oltóból. Az első a nyelőcsővel, az utolsó a béllel áll összeköttetésben. A durván megrágott táplálékot egy izomszalaggal két részre osztott bendő veszi fel és kisebb részletekben a recésgyomorba juttatja, melynek rácsszerű ráncai közt megkezdődik az előzetes emésztés s a táplálék kis golyókká formálódik, melyek a recésgyomor izomzatának összehúzódása folytán újra a szájba kerülnek. Itt a zápfogak fínomabbra őrlik a nyállal alaposan kevert táplálékot s ez egy, a nyelőcsövön található két ránc közti barázda segítségével a levelesgyomorba s innét végül az oltóba kerül. A vakbél igen rövid, az epehólyag a tevéknél, szarvasoknál, bóbitás antilópoknál s néha a zsiráfoknál is hiányzik.

A szarvasmarha gyomrának külső (1) és belső (2) képe. S = nyelőcső. P = bendő. N = recés gyomor. R = vályú, melyen a kérődzés alkalmával megrágott táplálék a B = leveles vagy százrétű gyomorba jut. L = oltó. D = epésbél kezdete. A szakadozott vonal a durván, a pontozott a finomra rágott táplálék útját jelzi.

A láma gyomra: a = nyelőcső; b = bendő egy befűződéssel (c) és hólyagocskákkal (d, e, f); g = recés gyomor; h = a recés gyomor és bendő közötti összeköttetés; i = vályú; k = csőalakú középgyomor; l = oltó; m = gyomorcsukó; n = epés bél.

A teve-szerűek (Tylopoda) s a kancsil szarvasok (Traguloidea) alrendjében, melyeket jelenleg csak egy-egy élő család képvisel, a gyomor még ma nem a fentvázolt módon van kiképződve; csak három részből áll, mert önálló levelesgyomruk még alig fejlődött. A gyomor teljes négy részének kifejlődése először a valódi kérődzők, összetett gyomrúak (Pecora) alrendjében tűnik fel, mely a ma élő kérődzők közt a legelterjedtebb és fajokban leggazdagabb.

Vadon élő kérődzők csak Ausztráliában, Madagaszkáron és az Antillákon nincsenek. Csaknem mind félénk, megfutamodó, békéstermészetű, testileg jól fejlett, de korlátolt szellemi képességű állatok. Sok fajuk csordába verődve él, valamennyi társaságkedvelő. Egyesek a hegyvidéket, mások a síkságot lakják; egyetlen faj sem tulajdonképpeni vízilakó, bár egyesek a mocsaras lapályt a száraz síkságnak elébehelyezik. Táplálékuk kizárólag növényekből áll. Szívesen esznek füves-dudvás növényeket, levelet, fiatal hajtást és gyökeret, egyesek magokat is, mások zuzmót. A nőstény rendszerint egy, ritkábban két fiat szül s csak egész kivételesen 3–6-ot. (Pl. a kínai víziszarvas, Hydropotes inermis Swinh.) E kis szaporodással függ össze a világrajövő fiatalok testi fejlettsége, mely említésreméltó különbség köztük és a sokat kölykező disznó-félék közt. A legtöbb kérődző vadon, vagy szelidítve inkább hasznos, mint kártékony, bár egyes fajok ott, ahol a gazdálkodás bizonyos fokot elért, nem tűrhetők meg többé. Szelídnek-vadnak egyaránt sokféleképpen használják fel húsát, bőrét, szarvát és szőrét. Ruházatunk anyagát, mint ismeretes, legnagyobbrészt kérődzők szolgáltatják. Mint háziállatok éppen nem okosak, de engedelmesek, türelmesek és igénytelenek s ezért az emberre nézve úgyszólván nélkülözhetetlenek. A vadonélők legtöbbje vadászati szempontból is fontos.

A kérődzők ezidőszerinti legrégibb maradványait harmadkori üledékekből ismerjük s ezek között sok olyan fajt, melyek a manapság is élő fajokhoz közelállnak.