MÁSODIK ALREND Párnástalpúak (Tylopoda)

FEJEZETEK

Az ősvilágban messze szétágazó és igen elterjedt párnástalpúak (Tylopoda), vagy teveszerűek (Cameloidea) alrendjét ma már csak a tevefélék egyetlen családja képviseli. Igen nagy termetű emlősök, melyeknek külső ismertető jelei, a hosszú karcsú nyak, a szarvnélküli fej s a nagyon mozgékony és hasított felsőajak. Combjaik a törzstől elkülönültek, szabadon állók, álcsülök nélküli, kétujjú lábaik csülköket viselnek. Testüket legalább télen hosszú és bolyhos szőrözet födi.

Az alrend tagjai sajátságos módon egyesítenek magukban kezdetleges és előrehaladott sajátságokat. Megnyúlt, szarvnélküli koponyájuk egyenes hossztengelyével, rövid, magas állközti csontjával s erősen előreugró szemüregeivel a lovakéra emlékeztet. Felső állkapcsukban mindig 1–1 szemfog s minden más kérődzőtől eltérően 1–1 szemfogszerű metszőfog van. Az alsó szemfog kúpalakú s el van választva a metszőfogaktól. Az állközti csonton a tejfogazat idején még 3–3 metszőfog van. Gyomruk tulajdonképpen három részből áll, minthogy a tömlőformájú levelesgyomor külsőleg még nem különült el az oltótól. A levelesgyomor helyét belsőleg csak néhány ránc jelzi. A bendő belső felületén egy sor sejtet vagy tüszőt találunk, melyről föltesszük, hogy víz raktározására szolgálnak és lehetővé teszik, hogy az állat soká bírja a szomjúságot. Érdekes, hogy a pekari gyomrán is, mely a tevéével feltűnően egyezik, hasonló tüszőket találunk.

Ezekkel a primitív bélyegekkel merő ellentétben áll a törzsfejlődéstani szempontból igen előrehaladott fejlettségű láb. Az oldalsó ujjak nemcsak külsőleg tüntek el, hanem csontjaiknak még a nyomai is hiányzanak, milyenek például a lónál még előfordulnak. Minden más párospatástól eltérően, nemcsak az utolsó ujjperc, hanem az előttevaló is teljesen a földre fekszik. Az utolsó ujjpercet nem veszi körül tulajdonképpeni pata, csak egy kis, felgörbült szélű szaruköröm. A nehéz test hordozásához azonban széles talpfelület vált szükségessé. Így jutott a talp azon vánkosszerű kiképződéshez, melynek rugalmassága és elszélesedő képessége, az állatot a sivatagi homokon való járásra különösen alkalmassá teszi s az alrend régebbi elnevezését magyarázza.

A teve elülső lába. M=középcsontok; F=ujjpercek; H=pata; P=párna; S=szarutalp.

Az egypúpú teve csontváza.

Egyébként a Tylopodákról még megjegyezhetjük, hogy epehólyagjuk nincs s vörös vérsejtjeik ovális alakja, az összes emlősállatok közt egyedülálló jelenség.

A Tylopodák a pleisztocénben igen el voltak terjedve. Egész Amerikát; Ázsiát, Délkelet-Európát és Észak-Afrikát benépesítették.

A teve félék őshazájául Észak-Amerikát kell tekintenünk. Említésre méltó az a tökéletesség, mellyel törzsfejlődésüket követhetjük itt, a felső eocénkori nyúlnagyságú, teljes fogazatú és még négy ujjon járó Protylopus Wortm.-tól, a mai Camelus nemzetségig, mely Észak-Amerika pleisztocénjében jelenik meg először, hogy nemsokára kihaljon, miután képviselői már elérték Ázsia földjét. A Lama-nem elődei, már jóval előbb, a pliocénben kerültek Dél-Amerikába. A tevefélék mai elterjedését Afrika, Közép- és Délnyugat-Ázsia és Délnyugat-Amerika területei képezik. Kevés fajuk az óvilágban teljesen, az újvilágban részben háziállattá lett. itt a 4000 m-ig emelkedő magas hegységet, amott a forró és száraz síkságot lakják. Táplálékukat füvek, gazok, rügyek, falevél és bogáncs, valamint tövises növények képezik. Nagyon kevéssel beérik s hosszú ideig türnek éhséget-szomjúságot. Lépésben járnak s futásuk, bár elég gyors, ingadozó és esetlennek látszik. Vad fajaik csordákban élnek, mindannyian társaságkedvelők. Szellemi képességeik elég alacsony fokon állnak. Nem mondhatni őket szelíd, jóindulatú; türelmes és okos állatoknak, ámbár némi lemondással könnyen elismerik az ember hatalmát s hajtják fejüket igába. A nőstény csak egyetlen fiat szül s ezt az anya nem nyalja szárazra. E különleges szokás – Wunderlich szerint – az ó- és újvilági tevefélék sajátsága.

A két élő nemnél ősi- és újabbkori fejlődésű bélyegek különbözőképen keverednek egymással.