5. Galléros gyíkok (Chlamydosaurus Gray)

A pikkelyes gyíkoknak egyik legkülönösebb nemzetségét Cunningham fedezte föl a tudomány számára. Ez a nemzetség minden rokonától főként „gallér”-ja révén különbözik. Ez a gallér a nyak oldalain nő ki, sugáralakban álló porclécek támogatják, szélein csipkés, felületét finom pikkelyek borítják, odasímul a torokhoz s főként a nyakszirten fejlődik ki nagyszerűen s ernyő módjára minden oldalon körülbelül 15 cm szélesre terjeszthető ki, sőt a fejre is ráborítható. A háton és farkon nincs taraj. A végtagok vékonyak, a lábujjak nagyon hosszúak. A fogazatot 3 hegyes metsző-, 4 hosszú szem- és 30–30 háromcsúcsú zápfog alkotja. Alfel- és combpórusok vannak. A fiatal állatok gallérja kisebb.

King galléros gyíkja (Chlamydosaurus kingii Gray)

King galléros gyíkja (Chlamydosaurus kingii Gray)

A meglett állat 81 cm hosszú, amiből azonban 55 cm a farkára számítandó. A testet apró, egyenlőtlen pikkelyek borítják, amelyek közül az oldalsók a legkisebbek. A fülnyílások nagyok, a szemek élénkek és meglehetősen kiülők; farkuk kissé összenyomott. Színük egyenletes keveréke a sárgásbarnának és feketének.

Életmódjáról, sajnos, még keveset tudunk. Gray leírása szerint a galléros gyík Queenslandban, Észak- és Északnyugat-Ausztráliában honos; főként fákon tanyázik, de a földön is nagy gyorsasággal futkos. Ha nem zavarják, lassan lépked és „Stuart”-gallérját összehajtva viseli. De nagyon könnyen izgatható teremtés s mihelyt megijesztik, mindjárt kifeszíti gallérját. Ilyenkor is lehetőleg fára igyekszik fölkúszni, de ha addig is üldözik, vagy megállítják, hátsó részével leguggol, viszont mellső részét és fejét lehetően magasra emeli, farkát maga alá húzza, s ellenfelére vicsorítja hatalmas fogsorát. Ha a támadó nem hátrál, a galléros gyík bátran fölveszi a harcot, s mindenbe, amit eléje tartanak, dühösen belémar. Sokszor a védekezésből támadásba is átmegy. Úgy látszik, gallérját nemcsak a támadó elriasztása céljából feszíti szét, hanem ezzel védi testének többi részeit is. De Vis Ch. W. a gallér izmainak vizsgálata alapján azt a nézetét nyilvánítja, hogy ez a szerv a hangok fölfogásának könnyítését is szolgálja, vagyis a fülkagyló pótlására való.

Állatunk túlnyomórészben rovarokkal táplálkozik. Az egyes példányok természetét különbözőknek találták. Egyesek szelídek, míg mások nagyon ingerlékenyek. Hosszú, durván pikkelyezett farkukkal is érzékeny csapásokat mérnek ellenfeleikre. Mint kizárólagos nappali állat, naplemente után pihenni tér. Pihenéskor ülő helyzetben látjuk valamely faágon.

Ennek a gyíknak legkülönösebb sajátsága az, hogy két lábon is szokott járni s e közben hosszú farkát a talaj fölé emelve – vagyis nem vonszolva – jobbra-balra mozgatja, ami nyilván az egyensúly megtartásával függ össze. Karjai ilyenkor ernyedten lógnak. Az állat 10–13 m-nyi utat is megtesz ilyen sétáiban; ekkor rövid időre négylábra ereszkedik, de aztán hamarosan újból kétlábon folytatja sétáját, s haladása meglehetős gyors. Saville, aki ezt a járásmódot – különböző fejlettségi fokokon – később néhány más fajon is megfigyelte, kihalt ősgyíkoknak, a Dinosaurusokhoz tartozó Iguanodonoknak és Compsognatusoknak járásával hasonlította össze. Ezt a hasonlóságot később Dollo részletesebben is bizonyította.